Győr és környéke

2019.02.20. 20:59

Egyedüli európaiként áll színpadra Amerikában a gyönyörű győri fitness modell - interjú

A gyönyörű fitness modell, Vongsanti Babett már évek óta járt edzőterembe amikor mostani trénere, Lakatos "Múmia" Mihály leszólította: nem lenne-e kedve versenyezni. Mára számos rangos díjat zsebelt be, márciusban pedig egyedüli európaiként áll majd színpadra Colombusban 14 amerikai lány mellett, hogy megmérettesse magát a model kategóriában.

Nagy Eszter

- Mesélj nekünk a kezdetekről! Mikor kezdtél bele a sportba, mi volt a motivációd?

- Edzőterembe már évek óta járok, eleinte a formásodás, fogyás volt a cél. A győri Cutler Fitness-ben edzek, ahol körülbelül másfél éve szólított le Lakatos “Múmia" Mihály, lenne-e kedvem versenyezni. Mivel szeretem a kihívásokat és mindig is tetszettek a bikini kategóriákban versenyző lányok ezért pár hét gondolkodás után igent mondtam és elkezdtük a közös munkát. A motivációm elsősorban egy jó eredmény elérése volt, és persze kihozni magamból a maximumot.

 

- Milyen eredményeket hozott számodra az első szezonod, és melyikre vagy legbüszkébb?

- Először tavaly a tavaszi szezonban léptem színpadra, amikor Pécsen megrendezett magyar bajnokságon meg is nyertem a kategóriámat. Két hétre rá pedig a Fülöp-szigeteken lévő világbajnokságon 2. helyen végeztem.


A nyarat sok edzéssel töltöttem és készültem az őszi versenyekre, ahol az országos bajnokságon ismét aranyérmes lettem. Megkaptam az abszolút bajnoki címet is. A következő versenyem a 2 napos Fitparádé volt, ahol mindkét nap ezüstérmet vihettem haza.


A legbüszkébb mégis az ezt követő Európa-bajnoki arany érmemre vagyok. A szezon utolsó versenye egy kisebb romániai pénzdíjas verseny volt, ahol szintén aranyérmet és abszolút győzelmet tudhatok magaménak.

 


- Mi a versenyforma titka? Mennyit edzel, hogyan diétázol?

-Versenyszezonban heti 6 súlyzós edzésem van, és 4-5 kardió. A diéta egy verseny előtt 12 héttel kezdődik el, ilyenkor magas a fehérjebevitel, alacsony a zsír és a verseny közeledtével csökken szép lassan a szénhidrát. A fehérjét általában sovány húsokból, például csirkemell, pulyka, marha, hal viszem be, de sokszor eszem tojást, tofut, zsírszegény túrót vagy protein turmixot is.


Fontos, hogy "jó zsírokból" vigyem be a napi mennyiséget, leginkább omega 3, avokádó, tojássárgája, lenmagolaj a forrás. Szénhidrátnak pedig összetett, lassan felszívódókat fogyasztok: barna rizst, édesburgonyát, puffasztott rizst, kölest. A diéta legfontosabb része egyébként a napi legalább 3 liter víz, és a sok-sok zöldség!


Nyilván versenyszezonon kívül is egészségesen étkezem, de olyankor hétvégén megengedek magamnak egy-két csalóétkezést is. Olyankor heti 5 súlyzós edzésem van, de a kardióból maximum 2 marad.

 

- Mik számodra a sportág hátrányai, nehézségei? Van amikor nagyon küzdened kell magaddal?

-A legnagyobb hátránya talán az, hogy versenyidőszakban sokan nem értik meg, hogy miért nem ehetek meg bármit, akár baráti összejöveteleken vagy családi körben is. Az átlagember úgy gondolkodik, hogy egy kevéstől mi baj lehet? De egy versenyző nem állhat így hozzá, így ilyenkor nem nagyon járok társaságba.


Nyilván mindenkinek vannak mélypontok, néha nekem, is főleg az utolsó hetekben. Korán reggel már a teremben vagyok, kardió, súlyzós edzés, színpadi pózok gyakorlása. Nagyon fárasztó tud lenni minden nap a dupla edzés, főleg amikor vizsgaidőszak van az egyetemen és emellett rengeteget kell tanulni.

 

- Melyik az a pillanat egy szezonban amikor azt érzed hogy, "na, ezért megérte" a sok munka, a lemondás és az alázat?

-Imádok edzeni, formásnak és fittnek lenni, egészségesen étkezni, a színpadot, a csillogó bikiniket, a barnító illatát -  azt hiszem leginkább ezért éri meg. Beleszerettem ebbe a világba. Emellett nyilván az "ezért megérte" érzés akkor van ott igazán, amikor a nyakamba akasztják az aranyérmet.

 

Fotó: Dunavolgyi Photography

Fotó: Dunavolgyi Photography


- Miben változtatott meg téged a fitness?

- Rengeteg mindenben! Belsőleg talán aminek a legjobban örülök az a kitartás és önmagam legyőzése, na meg persze a türelem. Eléggé kompetitív vagyok, nehezen bírom, ha nem nyerek valamiben, de ezt is megtanultam kezelni. Külsőleg pedig: a nőiesen izmos test, szép bőr, egészséges haj amit magaménak tudhatok.


- Mesélj a nagy versenyről! Hiszen márciusban Amerikába utazol az Arnold Classicra.

- Az Arnold Schwarzenegger nevét viselő Arnold Classicot egyben ő is szervezi meg minden évben március elején Colombusban, Ohio államban. Idén február 28-tól március 3-ig fog tartani.


Január elején jelentkeztem a verseny keretein belül megrendezésre kerülő Arnold model search versenyre. Sok kritériumnak kellett megfelelni, ami még mindig hihetetlen módon sikerült! 1700 lányból választottak ki 15-öt, így 14 amerikai lány mellett fogok színpadon állni egyedüli európaiként és főleg magyarként!


Az én kategóriám tehát egy modell kategória, ahol a sportos alak mellett rengeteget számít a kisugárzás és a teljes megjelenés. Március 2-án fogok színpadra lépni, itthoni idő szerint 19.30-kor.

 

- Támogató közegben tudsz felkészülni? Hiszen egy-egy ilyen szezont roppant nehéz egyedül végigvinni.

- Szerencsére abszolút! A párommal élek együtt aki mindenben teljes mértékben támogat, edzeni jár velem, és elkísér minden versenyemre bárhol is legyen az. Ha nehezebb időszakon megyek keresztül, például vizsgaidőszakban próbál nekem ott segíteni ahol tud, akár a következő napi ételek elkészítésében is. Ő mindig büszke rám, akkor is ha nem nyerek. És ez nagyon jól esik.


A családom is meg szokott nézni a hazai versenyeken, és most is rengeteg szavazatot gyűjtöttek nekem.

 

- Mik a jövőbeli céljaid, álmaid a sportban? Meddig tervezel a versenyzéssel?

- Leginkább addig amíg jól érzem magam benne, és nem külső kényszer miatt csinálom. A célom, mint szerintem minden versenyző társamnak a profi kártya megszerzése. A másik nagy álmom volt az amerikai Arnold versenyen részt vehessek, ez pedig pár nap múlva valóra válik! Néha még most sem hiszem el, hogy ez velem történik és ott leszek a backstage-ben a példaképeimmel együtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!