Győr és környéke

2018.09.05. 17:04

Debütált az ideiglenes piac Győrben: sok volt a vevő, de kevés az árus

Vásárlóból nem volt hiány a sátorcsarnok első napján. Már reggel hatkor jött a tömeg, ahogy az 38 éve megszokott. Annál foghíjasabb volt a bérlők sora, úgy az üzleteknek kialakított konténereknél, mint az asztaloknál. Pár hét kell - azt mondják -, amíg minden a helyére kerül.

Laczó Balázs

A kedd egyébként gyenge napja a vásárcsarnoknak, mégis sokan mentek el tegnap az ideiglenes sátor debütálására. A többség vásárolt, s persze akadt, akit a kíváncsiság hajtott: mit hol talál, mi van nyitva? Réti Károly zöldség-gyümölcs kereskedő fél ötre érkezett, kezdődött a megszokott berakodás.



Reggelre – mint elmondta – már ötvenen aláírtak egy körlevelet, a bérlők indították azzal a kéréssel, hogy a fuvarozók inkább ne álljanak be hajnalban a sátorba, oldja meg mindenki a rakodást kintről. Szerintük ugyanis nincs itt ehhez elég levegő, ráadásul sok hely fel is szabadulhatna. [namelink name="Rotter Zsolt"] üzletágvezetővel tisztáztuk: a Győr-Szol ezt figyelembe veszi és valószínűleg tényleg több lesz a hely.

Győrig Lajosné elégedett a hellyel, de több árusra számított az első napon.

Mert az valóban szűkös, amint azt előre látta mindenki. Réti Károly a megszokott terület felére pakolt ki, s azért fér el – felelte kérdésünkre –, mert eleve feleannyi zöldséget, gyümölcsöt rendelt. 


– Jönnek a vevők itt is hajnal óta. Összességében technikailag jól kialakított sátor ez, hibák persze vannak – mondja, s hibát mi is találunk: kisebb tócsányi beázásokat a bejáratok mellett. 

Még mindig a bérlők oldalánál maradva a helypénz – megtudtuk – nem változott a korábbihoz képest, két négyzetméter ugyanúgy majdnem 16 ezer havonta az asztalnál árusítóknak, az más kérdés, hogy kevesebb a hely, így alacsonyabb a díj is.


– Nekem tetszik ez a sátor, jól megoldották – mondja a férjével vásároló Győrig Lajosné, aki épp egy fej káposztát méret le. – Rendszeresen járunk – hetente háromszor-négyszer – a csarnokba. Csak amiatt vagyunk kicsikét csalódottak, hogy sokan még zárva vannak, a kedvenc húsosunk is. De majd kialakul... Arra lennék kíváncsi, hogy az új helyen lesz-e klíma, mert nagy volt nyáron a meleg. 


Ezt gyorsan meg is válaszoljuk, a Győr-Szol közlése szerint a csarnokban nem lesz klíma, de a bérlők egyénileg gondoskodhatnak légkondicionálásról. A kereskedőkkel beszélgetve láttuk, érzékeny kérdés a tél is, s úgy tudjuk, a fűtésre sincs megoldás. Az egyik zöldségkereskedő, Markó Vendel azt mondta: reméli azért, sikerül majd átvészelni, mivel így az is kérdés, hogy kint tudják-e majd hagyni a terméket mondjuk februárban. 


Markó Vendel szerint is jó összességében a csarnok, ahol szerinte úgyis mindenki a túlélésre játszik egy évig – fogalmazott. De a hely számára is a korábbi harmada, tegnapra jóval kevesebb almát, káposztát rendelt.

– A vásárlók most keresik, hogy mit hol találnak. Egy-két hétre szükség van. Hallottam, hogy még a régi helyen is kószál néhány vevő, akiket elkerült az információ.

Ilyen volt kedden, az első napon: A következő hetek feladata: belakni az ideiglenes csarnokot - mondták az illetékesek. Fotók: H. B. E.

Ilyen volt kedden, az első napon: A következő hetek feladata: belakni az ideiglenes csarnokot – mondták az illetékesek. Fotók: H. B. E.

Rotter Zsolt is azt mondta: adjunk pár hetet a sátorcsarnoknak, hogy belakják. Tegnap egyébként 15 üzletet számoltunk a konténert bérlő 38-ból, ennyi volt nyitva s az asztalok is foghíjasak voltak. Működött már két pékség, egy húsos, két kávés, egy játékos, egy tojásos, az aprócikkes, a mosóporos, találkozhattunk a virágossal, a családi méhészettel, a csak szőlőt termelő bácsival, de összességében több volt az űr, mint az áru. Valakinek a felszerelése nem volt még kész, de akadt, ahol a működési engedély hiányzott, például ott, ahol húst árulnak és a bejelentés kevés az induláshoz. Mert a konténert boltnak kell nyilvánítani, le kell folynia hozzá a szakhatósági eljárásnak, ám ahhoz előbb meg kellett kötni a szerződést. S mivel annak a vásárcsarnok engedélyeztetése volt a feltétele, a bérlők a múlt héten kaptak szerződést a kezükbe. De Markó Vendel szerint ez a pár nap nem jelent helyzeti előnyt vagy hátrányt. 


Több vásárló pedig egyszerűbb dolog miatt panaszkodott: a Bartók Béla út felé meg kell kerülni a teljes csarnokot, mert hiába van bejárat a sátoron, ha a kerítésen nincs. A Győr-Szol jelezte: észlelte a problémát és néhány héten belül megoldást kér rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!