2018.08.29. 12:03
Kijár az életfogytiglan a Tompa Eszter-gyilkosságért
Életfogytiglani fegyházbüntetést tart jogosnak a Győri Fellebbviteli Főügyészség Tompa Eszter gyilkosának.
Egy fiatal élet megmagyarázhatatlan kioltása, s az ezzel párosuló értelmetlen brutalitás a gyilkosság elkövetése után 15 évvel is a lehető legszigorúbb büntetés kiszabását indokolja – szól az indítvány.
S. Attilát életfogytiglani fegyházra ítélte az első fokon eljáró Győri Törvényszék most júniusban, vagyis a vádlott a kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta Tompa Eszter meggyilkolásáért. A vád is nagyon súlyos volt: 2003. szeptember 22-én aljas indokból és különös kegyetlenséggel ölte meg a húszas évei elején járó áldozatot. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetősége legkorábban harminc év elteltével vizsgálható meg (de ez sem jelenti a biztos szabadulás lehetőségét az akkor már hetven körül járó S. Attila számára).
A júniusi ítélet azért nem lett jogerős, mert a vádlott és a védője is fellebbezett – erre mindjárt kitérünk.
Előtte a tegnapi eseményről a másodfokon illetékes Győri Fellebbviteli Főügyészség ugyanis közleményben tudatta, hogy az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozza. Az indoklást sajtóbeszélgetés keretében közölte dr. Mészáros Tamás főügyész: „Az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és megalapozott, példaszerű a szigorúsága és az indoklása."
S. Attila fellebbezett az elsőfokú ítélet után, ő enyhítést kér. Fotó: archív/H. B. E.
Ezen a beszélgetésen felvetettük, hogy az ítélet szóbeli indoklásakor a törvényszéki bíró úgy fogalmazott, hogy maradtak kételyek és maradtak titkok, amelyekről S. Attila egyszer talán beszélni fog. A hallgatóság számára akkor és ott nyilvánvaló volt, hogy a bíró ezzel arra utalt, hogy S. Attila motivációja más is lehetett, akár kéjgyilkosság is.
Az elsőfokú ítélet írásbeli indoklásában ugyanakkor nincs már ilyenre utalás, ez a verzió hivatalosan nem létezik. A nyomozás és a bizonyítás során a kéjgyilkosság mint verzió felmerülhetett (hisz Eszter gyönyörű lány volt – a szerk.), de ezt aztán bizonyíték nem támasztotta alá. A bizonyítékok S. Attila beismerő vallomásával vannak összhangban – mondta az ügyet másodfokon képviselő dr. Mészáros Tamás fellebbviteli főügyész.
A vallomás sokak számára ismert lehet, hisz többször megírtuk, a lényege ez: az akkor 23 éves S. Attila gépkocsijával elsodorta az úton kerékpározó Esztert. A 22 éves lány az esés következtében eszméletét vesztette, a vádlott azt hitte, hogy meg is halt, s ekkor érthetetlen döntések sorozatát hozta meg. A kerékpárt az útszéli növényzetbe dobta, áldozatát a csomagtartóba rakta, majd elindult vele. Útközben azonban Eszter magához tért, S. Attila megállt, s ahelyett, hogy ebben a pillanatban azt tette volna, amit mindenki más: hálát adott volna az égnek, hogy mégsem ölt meg senkit, s azonnal segítséget hívott volna, máshogy döntött. A kézzel-lábbal védekező sértettet a csomagtartóból kihúzta, hosszan vonszolta a gazos-bokros területen, közben arcon ütötte, majd hosszú perceken keresztül fojtogatta, végül bálakötöző zsineggel megfojtotta. Mindez legalább negyedóráig tartott, a különös kegyetlenség emiatt áll meg, az aljas indok pedig azért, amit kihallgatásakor állított: azért ölte meg az áldozatát, mert félt, hogy ha kiderül a baleset ténye, elveszíti az állását.
Dr. Mészáros Tamás főügyész (jobbra) viszi az ügyet másodfokon a Győri Ítélőtáblán. Mellette dr. Fejes Péter ügyészségi szóvivő. Fotó: H. B. E.
S. Attila és védője, dr. Deák Andrea a fellebbezésében – mint tőle megtudtuk – e két minősítést szeretné töröltetni, magyarán a gyilkosság tényét elismeri a vádlott, de azt nem, hogy aljas indokból és különös kegyetlenséggel követte volna el. Ezzel összefügg a másik védői indítvány is: az, hogy szeretnék az életfogytiglani büntetést lejjebb vinni.
A másodfokú tárgyalásnak még nincs kitűzött időpontja a Győri Ítélőtáblán, de van rá esély, hogy akár már az idén jog- erősen pont kerüljön az éveken át sokszor emlegetett, de valószínűleg sok évtizedig felfoghatatlan gyilkosság ügyére.