2018.08.10. 09:00
Jelmezt ölthet a vásárban Győrben
A nosztalgiázást azzal is segítik az idén húszéves Győri Régiségvásár szervezői, hogy jelmezeket kölcsönöznek a látogatóknak, akik azokban készíthetnek magukról fotókat.
Másfél éves előkészület után 1998 augusztusában tartották meg először a Győri Régiségvásárt. Szlovák, osztrák vevőket is vonzott, sőt, sokkal távolabbról is érkeztek érdeklődők, hogy keresgéljenek a mintegy százharminc kereskedő kínálatában. A külföldi gyűjtők ugyanis tudták, hogy akkoriban hazánkban még újdonságnak számítottak az antik expók.
Az első tíz évben megtartott száz régiségvásáron ennyien jártak Győrben.
"Itt egy Madonnát ábrázoló festmény, amott az első világháború hangulatát idéző porcelán és egy titkos fiókot rejtő századvégi asztal. Fényképalbum. Fedőlapja egy ma már régen halott, gyönyörű asszony mosolyát őrzi. Száz éve porba hullott szerelmek, gondok, örömök hagytak üzenetet, várva, hogy valaki észrevegye: ezekben a tárgyakban ma is ott lakozik a lélek" – írtuk húsz éve.
A Tarcsay utcai piactéren minden hónap harmadik vasárnapján tartják meg idén is az antik expót.
Az első Győri Régiségvásárról készült tudósításunk fotóján látszik, hogy a betonra terített textilre sorakoztatott, mívesen formált hangszerek, edények mellett lazán támaszkodik az árus, izompólóban, cigarettázva. Utánozhatatlan az ilyen vásárok miliője. Sokan pedig élvezettel idézik fel gyerekkorukat. Németh István, aki családjával együtt szervezi ezt a győri rendezvénysorozatot, elmondta, milyen különleges pillanat volt, amikor egy idős férfi felfedezett egy olyan autót, amilyennel kisfiúként a legjobban szeretett játszani. Megvette, hogy unokája is kipróbálhassa, hogy indul el, ha a sofőr fejét megnyomja. Egy másik győri törzsvevő pedig egy évig gyűjtötte a pénzt arra a festményre, ami megtetszett neki. Szerencséjére az alkotás megvárta, addig nem kelt el.
Laczó Balázs újságíró kollégánk készített tudósítást húsz éve az első Győri Régiségvásárról. Képünkön a Kisalföld 1998. augusztus 17-i száma látható.
Húsz éve a győri a harmadik régiségvásárnak számított hazánkban a fővárosi és a pécsi után és az első magánszervezésűnek. Azóta szinte minden városban rendszeresen tartanak hasonlót, sokan kértek ehhez a győri szervezőktől tanácsot. Németh István azt is elmondta, hogy eleinte a vitrinek, a rézüstök voltak leginkább keresettek és a kínálat mintegy hetven százalékát a festmények tették ki. Ma már ez nem jellemző. A törzslátogatók így is szinte mindig találnak olyasmit, ami számukra kincs, és ez lehet akár egy finoman megmunkált gomb is. A gazdasági válság idején viszont a kereskedők nagy bánatára inkább csak nézelődtek. Sőt, többen eladni akartak, örökölt holmijaikat igyekeztek pénzzé tenni. Pedig akkor kellene vásárolni, amikor mindenki eladni akar – jegyezte meg a szakember és hozzátette: napjainkban megint többen szívesen gyarapítják gyűjteményeiket, ezért érdemes korán érkezni a régiségvásárba.
Fotózkodjon kedvenc régiségével! – ajánlják a Győri Régiségvásár szervezői és várják a képeket, azokat Facebook-oldalukra lehet feltölteni. Amelyek a legtöbb kedvelést kapják, azoknak a készítőit megajándékozzák a jubileumi antik expón, amelyet augusztus 19-én, vasárnap 7 és 14 óra között tartanak meg a Tarcsay utcai piactéren. A születésnap alkalmából a látogatók vitézi sisakot tehetnek a fejükre, a kezükbe pajzsot, kardot vehetnek, úgy fotózhatják le magukat, vagy régi kalapban, lornyonnal, tárcsázós telefonnal.