Győr és környéke

2018.07.18. 15:48

Isten és a rock and roll

Nemrégiben hagyományos magyarországi turnéjának egyik állandó állomásaként Bill Drake adott koncertet együttesével a gyarmati kálváriánál. Fellépéseik megrendítő és felemelő elemei azok a személyes bizonyságtételek, példázatok, amelyek az egyes számok között hangzanak el.

Gülch Csaba

Bill Drake tíz éve koncertezik együttesével hazánkban, öt éve pedig visszajáró vendégek Gyarmaton is

Fellépéseiket az OM Magyarország, az Operation Mobilisation nemzetközi, felekezetközi missziós szervezet szervezi. A különleges hangzású rockzenét játszó együttes fellépéseivel szolgálja a missziót. A neves amerikai zenésszel gyarmati koncertjük után beszélgettünk.

Bill Drake

– A Bill Drake Band világjáró misszió, de tudom, hogy a szívében megkülönböztetett helye van hazánknak és Gyarmatnak.


– Sok minden mellett legfőképp azért kötődöm erősebb szállal ide, mert a vőm, az unokám édesapja, Fónyad Bence magyar. Gyarmaton pedig már sokadszor zenéltünk. Az ilyen alkalmakkor nagyon jó barátság alakult ki a Holden és a Keszthelyi családdal, akik az itteni fellépéseink házigazdái. Nagyon szeretünk idejönni, nagyon jó a közönség is.

A teremtés is zenére történt

– Most akkor térjünk a mély vizekre! Isten és a rock milyen viszonyban vannak egymással?


– Krisztus megparancsolta nekünk mint követőinek, hogy menjünk el a Föld végső határáig és tegyünk tanítványokká minden népet. Hogy ezt teljesíteni tudjuk, azért szükséges, hogy olyan nyelvet beszéljünk, amit az emberek egyformán értenek. Mi a zenét választottuk, mert valljuk, hogy a művészet, így a zene is a szív nyelve. A rockzene pedig a fiatalok nyelve az ötvenes évek óta és mi elsősorban őket szeretnénk megszólítani. Megemlíteném, hogy a hatvanas évek Amerikájában és a világban még sok helyütt az a vélekedés terjedt, hogy a rockot a sátán arra használja, hogy az ő útjaira terelje a világot. Ez a megállapítás egy új világnézetet teremtett, aminek az volt a lényege, hogy az ezt valló emberek nem követték a Bibliát, mindenki a saját útját járja. Ez az individualizmus. A gyülekezetek a rockzenét ellenségnek tekintették. Igazság szerint rossz ellenséget választottak. Ez olyan, mint amikor a kommunikációs médiumot kezdjük kritizálni, ahelyett, amit kommunikál. Mindenekké válok mindenki számára azért, hogy megnyerjek némelyeket. A zsidóknak zsidóvá váltam, a görögöknél görögként éltem, a piacon, a kereskedők között pedig sátorgyártóként dolgoztam.Pál apostol Én is ezt vallom és teszem a kultúrával, így próbálom megérinteni zenéimmel, szövegeimmel az emberek szívét.


– Erre a Bibliában is több példát olvashatunk...


– Igen. Isten mindig is nagyban használta a művészetet arra, hogy bemutassa önmagát az embereknek. Az első ember, akit ilyen kontextusban említ a Biblia, egy művész volt, akit a Szentlélek betöltött. Az Ószövetségben őt használta Isten arra, hogy a szent sátrat, a szentélyt feldíszítse. Isten a zenét is használta már a teremtésnél is, ahol angyalok énekeltek. A Jób könyvében ír erről a Biblia. Miért ne használna Isten mindenféle zenét, akár rock and rollt is arra, hogy elérje gyermekeit és megszólítsa őket?


– Számos bizonyság létezik arra, hogy a rock nem csak a fiataloké. Például a gyarmati koncert közönségét is említhetném.


– Egyetértek. Ha visszatekintünk a már említett elmúlt hetven évre, akkor bizton mondhatjuk, hogy a rock nem nemzedéki zene. Annál is inkább, mert a hajdani ifjak közben megöregedtek és ötven-hatvan évesen is szeretik a rockzenét. Mi manapság a fiatalokat akarjuk vele megszólítani, bízva abban, hogy a jövőben ők fogják képviselni majd a hitünket.

Fiatalként bajban voltam

– Hogyan születnek a Bill Drake Band dalai?


– Hatéves korom óta írok dalokat. Többféle zenei stílussal kísérleteztem, hogy különféle üzeneteket tudjak átadni az embereknek. Mivel sok tragédián mentem keresztül gyerekként, mindig is próbáltam olyan zenéket komponálni, amelyek sok-sok érzelmet fejeznek ki, a szívekkel kommunikálnak. Fiatalként emiatt bajba is kerültem, mert a legtöbb zeném a dühöm, a frusztrációm kiadása volt. Az nem éppen jó üzenet, ha én vagyok a középpontban. Vagy ami még rosszabb volt, a „törjünk-zúzzunk össze mindent, mert semminek nincs értelme" fajta stílus. Az ilyenben semmiféle remény, semmiféle építő üzenet sincs. Nietzschétől, a német filozófustól származik a gyakran emlegetett mondat: „Isten halott", tehát semminek sincs értelme. Ez nem más, mint a teljes nihilizmus. Ez engem oda vezetett, olyan mélyre vitt, hogy el akartam dobni az életemet. Bill DrakeAztán a rockzenén keresztül jött hozzám az életmentő üzenet. Rock and rollt játszottam különféle klubokban, ahová olyan fiatalok is jártak, akik Jézusról beszéltek nekem és adtak olyan kazettákat, amelyeken keresztény rockzene volt. Az nem nagyon érdekelt, amiről beszéltek, de a muzsika nagyon megfogott, megszerettem. Ezek a fiatalok egy alkalommal meghívtak egy vitára a pásztorukkal. Azt gondoltam, hogy egye fene, kijózanítom őket a kétezer éves tündérmesékből. Összeültünk és én előhozakodtam az én félig sült vallásommal, aminek az volt a lényege, hogy „öleljünk meg minden fát". Erre a pásztor fölvezette Isten igéjét, a kétezer éves keresztény történelmet, a Szentlelket és az igazságot. Hát ezek után már éreztem, hogy esélytelen vagyok ebben a vitában. Így tértem meg, így ismertem meg Istent.

Egyet akarás Krisztusban

– A koncerten a színpadon Billen és a zenészein látszik, hogy kegyelemben élnek. Mosolyognak és minden hangot lélekből teremtenek, lélekből játszanak.


– Ami a színpadról látható, az annak a gyümölcse és eredménye, hogy ezek mögött az emberek mögött Krisztusnak alárendelt életek vannak. Tudásuk mögött békesség lakozik, annak a békessége, hogy Isten feltétel nélkül szeret és elfogad engem. Olyan ember számára, mint én, aki elutasító volt, megtört és átment sok-sok tragédián, ennél a békességnél nincs hatalmasabb dolog. A másik, amit a csapatról mondhatok, az az egység, az egyet akarás Krisztusban, pedig még csak nem is egy országból származunk, hiszen amerikai, brit, német, magyar muzsikál együtt a színpadon egységben, egy akaraton. A turné alatt mi egy gyülekezet vagyunk, fellépéseinkkel olyan üzenetet adunk tovább, ami sokkal több, mint mi magunk vagyunk.


(Köszönet a tolmácsolásért Fónyad Bencének. – A szerz.)

Címkék#gyarmat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!