Győr és környéke

2018.06.18. 10:00

Anderkó Dániel: két TAPS-díj három év alatt: végtelen nyolcas klarinétra

Jó két évtized szoros köteléke fűzi a muzsikához a fiatal hangszeres művész Anderkó Dánielt, aki a napokban töltötte be a 28. életévét. A Győri Filharmonikus Zenekar klarinét- szólamvezetőjének pályája felelevenítésekor kevés szó esett üresjáratokról, törésekről.

Mohay Gábor

Annál több az elhivatottságról, a mind magasabb színvonal eléréséért tett erőfeszítésekről, arról a napi hatórai hangszeres gyakorlásról, amely nélkül nem lenne előrelépés. Az első TAPS-díja szülei nyékládházi otthonában, a második Győrben emlékezteti pályafutásának állomásaira.


Névre szóló kotta Kobayashitól


– 2015-ben mint az év fiatal zenész tehetsége, idén, mint az év zenekari művésze vette át a díjat. Milyen különbséget lát a két elismerése között?


– Az elnevezés hordozza magában a leglényegesebbet, mert 2014-ben az azóta megszűnt kategória, az Év fiatal tehetsége győzteseként vehettem át. Akkor a diploma megszerzésének évében jártam, második esztendeje tartoztam a győri filharmonikusokhoz. Tudtam, hogy jó közegbe kerültem, jó partnerek közé, és visszaigazolásnak sem volt utolsó, hogy a közönség a szavazataival is felfedezett. A mostaniról pedig úgy érzem, egy már kiforrottabb személyiséggel és zenei hitvallással, kifejezőbb tartalmat hordozó mondanivalóval rendelkező hangszeres zenész kapta. És hogy az örömöm teljes legyen, azóta kétszer volt lehetőségem Kobayashi KenIchiro vezénylése mellett, zenekarunk kíséretével szólistaként fellépve eljátszani Carl Maria von Weber Esz-dúr klarinétversenyét. Az élő japán legenda karmestertől meg is kaptam a névre szólóan dedikált kottámat, amely most már igazi ereklye számomra, ráadásul a győri előadáson itt voltak a szüleim és a kedvesem is.


– Furulyán kezdett, majd klarinéttal teljesedett ki a pályafutása. Mi döntött a fúvós hangszer mellett?


– Még otthon, Nyékládházán három évig furulyán tanultam az ottani zeneiskolában. Egy alkalommal láttam-hallottam a Miskolci Dixieland Band együttest, és nagyon megfogott a klarinétosuk sokszínű játéka. Aztán amikor az iskolában elkezdődött a klarinétképzés, meglepetésemre pont ez a zenész került oda oktatónak! Kézenfekvő volt, hogy nála kezdtem az ismerkedést az új, sokoldalú kifejezésre alkalmas, ha lehet rá ilyet mondani, izgalmas hangszerrel. Hetedik osztályosként egy megyei tehetségkutatón már nyertem díjat, és nagyjából ekkortájt körvonalazódott bennem, hogy én majd első klarinétos zenekari művész szeretnék lenni. Ettől kezdve minden további orientációt, tanulást ennek tudtam alárendelni.


Minden más csak a zene után jöhet


– Az utca embere olykor misztikus, más világban élőnek, gondolkodónak tartja a zene művészeit. Igaznak tartja a megállapítást?


– Sokszor hallottam már én is, hogy mi nem a földön, hanem valamivel fölötte járunk. Pedig ez nem igaz, ugyanolyan ember vagyok az utcán sétálva, vagy a pódiumra kiállva, ötszáz nézőnek muzsikálva. Az egész beidegződés onnan ered, hogy zenészként számunkra más dolgok az értékesebbek, viszont nekünk éppen ezeket az értékeket, a zene, mint művészet szépségét kell tolmácsolnunk az erre fogékony hallgatóság felé. Ez teremti meg zenész és hallgatója között a kiegyensúlyozottságot, ezzel tudjuk mi az átlagemberek szimpátiáját elnyerni.


– Soha nem is álmodott más pályáról, hivatásról?


– Lényegében nem, miután eddigi életem minden fontos története a zenei pályafutás része. Igaz, gyerekként én is ábrándoztam futballsikerekről, tíz éve még rendszeresen játszottam is odahaza, de ez megmaradt a hobbi szintjén. Ugyan ma is figyelem a nemzetközi élsport és a labdarúgás történéseit, de ennél többre nincs szükségem. Kilenc éve megosztott első díjat nyertem az olaszországi Carlinóban nemzetközi klarinétversenyen, amely elsőéves főiskolai hallgatóként olyan motivációt adott, hogy minden más elé helyezte a zenei tevékenység folytatását.

Ma elmondhatom, a pályámon nincs beteljesületlen vágyam, az pedig külön kellemes kikapcsolódás, hogy három-négy éve rákaptam a fotózásra, miután a természet szeretete velem született tulajdonságom

- Anderkó Dániel


Egy naplemente is meg tud ragadni, legyen az akár egy külföldi koncertút során, vagy akár a győri Püspökerdőben. Bár lenne rá több időm, mert a napi hat-hét órai hangszeres gyakorlás és a koncertek mellett nem könnyű ezt megszervezni.


 Egy pillanatra sem szabad hátradőlni


– Milyen cél vezérli, hová szeretne eljutni a zenei pályán?


– Először is vallom, hogy az enyém a legsokoldalúbb pályák egyike, mert a zene a fektetett nyolcassal fejezhető ki a legjobban végtelen tárházával, az újabb zenei ismeretek megszerzésével és szebbnél szebb művek megismerésével, amely mindig új és újabb kihívások elé állít. Úgy érzem, nincs is más ehhez fogható hivatás. Talán nem túlzás, hogy karrierem egyik csúcspontján vagyok, remek munkahelyen nívós társulat hangjához adhatok hozzá.  Szeretnék sokszor szóló szerepben kiállni a közönség elé, ezzel élményeket átélni és átadni, természetesen együtt a művel, a karmesterrel és a kollégákkal. És nem szabad egy pillanatra sem hátradőlni, képezni kell magam továbbra is, eljutni mesterkurzusokra, versenyekre, koncertekre, mások tudását is látva gyarapítani az enyémet. Aztán majd egyszer, a távoli jövőben a gyakorlatban is szeretném közelebbről megismerni az európai zenei életet.


Anderkó Dániel, a Győri Filharmonikus Zenekar szólamvezetője másodszor vehette át a TAPS-díjat. Ezúttal Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész-karnagytól. Fotó: Mészáros Mátyás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!