Győr és környéke

2018.05.14. 13:10

Segítő kéz Kisalföld-kampány - A 104 éves Erzsi néni is segíteni akar

Hisszük, de csak mert látjuk, milyen összefogás bontakozik ki a "Segítő kéz a rákbetegeknek" kampányunk során. Már az első napokban sorra érkeztek és érkeznek az utalások, a csekken feladott szeretetforintok.

Sudár Ágnes

Nemcsak a betegség szólította meg az embereket, ezt most már látjuk, hanem az emberi történetek, s azok az egészségügyi dolgozók, akik a daganatos betegekkel közösen küzdenek a rákkal és a kemoterápia mellékhatásaival. Már az első napok visszajelzései azt mutatják, hogy összefogtak idősek és fiatalok, betegek és egészségesek, rokonok és ismeretlenek, egy célért: a győri onkológia, illetve az ott ellátott betegek gyógyításáért.

Szeretetforintok


Sokan tudják már, hogy kampányunk során két olyan készüléket szeretnénk vásárolni a Petz-kórháznak, amely a (női) betegek hajhullását megakadályozza. Ezenkívül egy altatógép beszerzése a célunk – így a fájdalomtól tudjuk megkímélni azokat a pácienseket, akik most még a fogukat összeszorítva viselnek el egyes beavatkozásokat. Összesen mintegy húszmillió forintot kell ehhez összegyűjteni, s az első pillanattól kezdve mögöttünk tudhatjuk olvasóink jó szándéka mellett a győri önkormányzat támogatását is. A polgármester ígérete továbbra is áll: az önök szeretetforintjaihoz Győr ugyanannyit hozzá fog tenni a kampány végén.


Büszke vagyok édesanyámra


 Ahogy írtuk, nagyon széles azoknak a tábora, akik már eddig is csatlakoztak a gyűjtéshez. Megható és megrázó történetek sorát látjuk az utalások mögött, mai cikkünkben ezek közül négyet mutatunk be önöknek.

 „Nagyon büszke voltam az édesanyámra, aki száznégy évesen azt mondta, szeretne segíteni, adjak fel a nevében is összeget. Mert jó helyre kerül a pénze, s nem tudhatjuk, nem lesz-e valamelyikünknek szüksége hasonló segítségre, ha bajba kerülünk" – mondta Iván Jánosné (Erzsi néni) lánya, Edit. Az idős nénit 100 éves korában ismertük meg, s akkor épp a kórházban találkoztunk. Műtéten esett át, ami időskora miatt több volt, mint kockázatos, de Erzsi néni túlélte, mert élni akart. Lassan öt éve ennek, s bár teste 104 éves, nehezen hall és lát, de a szelleme friss. Tudatosan nyújtotta segítő kezét a kampányhoz, s ebben lánya is támogatta. Még akkor is, ha ők a ritka és szerencsés családok egyike, akik a rákkal mint betegséggel nem találkoztak.

 Győzni fogok harmadszor is – ígéri Csongor Sándorné.

Edit így fogalmazott: „Sokat kaptunk a győri kórháztól, a győri orvosoktól, háziorvosunktól, olyan tiszteletet, szeretetet és nem utolsósorban szakmai tudást, amelynek köszönhetjük, hogy édesanyánk még mindig velünk lehet. Nyilván számít az a szeretet is, amellyel testvéremmel – Arankával – körülvesszük az anyukánkat, de az orvosi odafigyelés nélkül a betegségeket is nehezebben küzdené le. Jó helyre kerül az a kevéske adomány, amit adni tudunk, de jó szívvel adjuk, s erőt kívánunk azoknak, akiknek a küzdelmét ezzel segíteni tudjuk."


 Fontosak a szűrések


Rattay Lívia az édesapját veszítette el daganatos betegség miatt, édesanyja azonban sikerrel küzdötte le a mellrákot. „Édesanyám rendszeresen járt szűrésre, édesapám ezt nem tartotta annyira fontosnak. Anyukámnál időben diagnosztizálták a betegséget, édesapám viszont hatvanéves korában feladta a harcot. A szűrések fontosságát – ha más nem, a mi példánkból – hallják meg azok, akik érintettek lehetnek" – mondja a Győri Ítélőtáblán dolgozó asszony.

Édesanyám időben ment szűrésre, meggyógyult a rákból – mesélte Rattay Lívia. Fotók: Mészáros Mátyás

 Lívia nevét is megtaláltuk az első felajánlók között, s ahogy a többiek, úgy ő sem akart kérkedni ezzel. Beszélt inkább a tapasztalatairól: voltak, akik vállalták a betegséget, mások nem, s ilyenkor bizony nehéz a kívülállónak is jól reagálni. Hogy ne legyen se bántó, se fájó egy meglepő pillantás. „Kollégám mutatta meg a cikket a kampányról, s én nem sokat gondolkodtam, egyszerűen segíteni szeretnék. Ha a pénzen túl az összefogás is erőt ad azoknak, akiknek szüksége van rá, akkor már megérte."


Gyorsan történt


Míg a végzősök a németérettségijüket írták, a Bercsényi-középiskola igazgatóhelyettese szomorú hetekről mesélt. Csobodné Hegyesi Ágnes eddig nem beszélt férje, a Győrben sokak által ismert drámapedagógus, ifjúságvédelmis, Csobod Tibor elvesztéséről. Mivel a nevét most az első felajánlók között találtuk, ezért megkerestük Ágnest. Nagy levegőt vett, s a kampányunkhoz a forintjain kívül a saját történetét is hozzátette:

A győri kórháznak is köszönhetjük, hogy édesanyánk velünk lehet – mondja Erzsi néni lánya.

 „Tibi gyorsan elment. Mikor a betegségét megtudtuk, ő úgy állt a harchoz, hogy meggyógyul. Én tudtam, hogy kevés időt jósoltak neki az orvosok, de ez az én titkom maradt. Nem mondtam el neki. Hogy hogyan tudtam ilyen erős maradni? Ahogyan ő is. A gyengeséget eltitkoltuk egymás elől, mert ezzel a betegséggel bátran szabad csak szembenézni. Neki az is sokat segített, hogy gyakorlatilag a haláláig dolgozott. A második kemó után nem tudott enni, inni, akkor ment be a kórházba, s már nem jött ki. Négy nap múlva aludt el végleg. A kezelése alatt láttam, hogy az onkológián milyen munka folyik, mennyire emberségesek maradtak az orvosok és a nővérek, akik nemcsak gyógyszerrel, hanem lélekkel is gyógyítanak. Megszólítva éreztem magam, amikor a kampányról értesültem, ezért szeretném támogatni."


Harmadszor is sikerülni fog


Csongor Sándorné most vár a mammográfiai eredményére. Rosszat sejt, de azt mondja, ha kétszer legyőzte a rákot, harmadszor is le fogja, ha szükség lesz rá. Ő nemcsak pénzt utalt, hanem pluszcsekkeket is szeretett volna, hogy közvetíteni tudjon azok között, akik hasonlóképpen segíteni szeretnének, de a csatornát keresik ehhez.


„Én minden alkalommal úgy mentem a kórházba – szinte futva –, hogy tudtam, ami rám vár, az azért van, hogy meggyógyuljak. Nem féltem sem a műtétektől, sem a kemoterápiától. Egy ismerősömnek azt mondtam, számomra a legnagyobb élmény a betegség leküzdése volt. Nem hitt a fülének, pedig valóban így éltem meg ezt az időszakot. Az orvosok, a nővérek annyit adtak nekem, hogy most én szeretnék visszaadni valamennyit. A férjem már átutalt egy bizonyos összeget, de abban maradtunk, hogy az unokák születésnapjára félretett pénzt is átutaljuk. Most ezekre a forintokra ott nagyobb szükség van. Torta lesz, ünnepelni fogunk természetesen. Az életet, amelyről a mi családunk tudja a legjobban, mennyit ér. Én a kemoterápia utolsó, nyolcadik kúráján ültem a székben, amikor az egyik lányom – akinél szintén rákot diagnosztizáltak – elkezdte a saját, első kezelését..."

Csobodné Hegyesi Ágnes most először, a kampány miatt mesél férje elvesztéséről.

Mindketten legyőzték legutóbb a betegséget, s ahogy Csongor Sándorné mondja, ebben nagy szerepet játszott az is, hogy a család végig mellettük állt. „Leginkább attól féltem, hogy az unokáim megijednek a kopasz fejem látványától. Megviselt engem is a hajam elvesztése, de azt mutattam, mintha nem fájna. Örültem helyette annak a szeretetnek, ami körülvett. A család mindennél többet ér, ezt én, aki állami gondozásban nőttem fel, nagyon is tudom."

 

Cikksorozatunk következő részeiben a sebészet meghatározó szerepéről, a szűrésekről, a megelőzésekről írunk több betegségtípus kezelésének bemutatása mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!