Győr és környéke

2018.05.28. 17:51

Kisalföld-kampány: Segítő kéz - de most kicsit másképp

Az emlőrákos betegeknél a műtét után ismert mellékhatás a nyirokkeringési zavar, ami miatt a kar bevizesedik, bedagad. Van erre kezelési módszer - sorozatunk mai részében ezzel foglalkozunk.

Sudár Ágnes

Cikksorozatunk legjobb hozadéka, hogy számos szakembert (orvost és ápolót), illetve beteget személyesen ismerhettünk meg. Mindegyikükben volt valami, amivel példát mutatott a többieknek. Mogyorósi Józsefné mosolyogni tanított meg minket; olyan őszinte és kikezdhetetlen élni akarást, mint amit az ő szemében láttunk, talán egyik sorstársánál sem tapasztaltunk. Pedig neki is kihullott a haja a kemoterápia során. És ezt fodrászként élte meg. 


 Egy kérdés

A rehabilitáció lesz a mai cikk témája, de hogy értsük annak jelentőségét egy emlőrákos asszony esetében, a történetet nem a mostani kúránál kell kezdeni. Mogyorósi Józsefnénél hét éve diagnosztizálták a daganatot, napra pontosan tudja, hogy május 10-én műtötték. Végigcsinált mindent, bár elismeri, a harmadik kemoterápiát olyan nehezen viselte, hogy fel akarta adni. Aztán jött Kofi doktor, aki mint mindig, most is kézen fogta az elgyengülő beteget, egy kérdés is elég volt, ami célba talált: „Hát nem akar meggyógyulni?" „Ha nem akarnék, doktor úr, akkor nem kezdtem volna el a kemoterápiát a férjemmel közös harmincadik házassági évfordulónkon" – jött a dacos válasz, s ez végleg összekovácsolta az orvost és a beteget. Végigcsinálták közösen a terápiát, a daganat pedig eltűnt a szervezetből.


 „Csak" fájt

Mogyorósi Józsefnének nem dagadt eleinte a keze, de fájt. Amikor ezt megmutatta Kofi doktornak, azonnal mondta, a nyirokkeringéssel van gond, de ne ijedjen meg, erre van kezelési mód. A szakma nyirokdrenázsnak hívja, a köznyelv nyirokmasszázsnak mondaná, de ez egy komplex ödémamentesítő kezelés, amely során a gyógytornász speciális technikával kezeli az éreintett végtagot. Ezt az úgynevezett bipoláris bandázsolás (kompressziós kötés), valamint nyiroktorna követi. Egy-egy terápiás kúra tíz-tizenöt kezelésből áll, és fél-egyévente ismétlik meg. Ám annak ellenére, hogy ez hatásos, még kevesen ismerik vagy élnek a lehetőséggel – most van alkalom arra, hogy beszéljünk erről. 

A mindig mosolygós Mogyorósi Józsefné és Reich Daniella, aki ha kell, testben, lélekben gyógyít. Fotó: H. Baranyai Edina

A mindig mosolygós Mogyorósi Józsefné és Reich Daniella, aki ha kell, testben, lélekben gyógyít. Fotó: H. Baranyai Edina

 Időben kezdeni

Reich Daniella gyógytornász is azzal kezdi, ami a gyógyításban alapvetés: minél előbb elkezdődik a kezelés, annál jobbak az eredmények. Nyilván a műtét után kell várni egy ideig (a szakemberek fél évet mondanak), s a keringési zavar is zömében azoknál alakul ki, akiknél a nyirokcsomókat is ki kell operálni a hónaljból. A nőgyógyászati daganatoknál jellemző ez, így Daniella pácienseinek nagy része is hölgybeteg. A gyógytornász a kézi kezelést (drenázst) tartja a leghatásosabbnak, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a kezelés sikerességéhez elengedhetetlen a beteg aktív együttműködése: fásli vagy kompressziós harisnya viselése, rendszeres nyiroktorna. A fenntartó fázis során a torna az, amely az elért jó állapotot fenn tudja tartani.


 Jégsapka!

S ez volt az a pillanat, amikor Mogyorósi Józsefné mosollyal a szája sarkában hozzátette, hogy fodrászként a kéztorna nála nem lehet probléma... Mivel kampányunk elején olyan készülékre gyűjtöttünk, ami a hajhullást előzi meg – s erre ő maga is emlékezett –, ezért kérdezés nélkül is belevágott: „Amikor a kemoterápia szóba került, s annak a várható mellékhatása is, azonnal mondtam: jégsapka! Egyik korábbi kuncsaftom ugyanis hasonló betegséggel küzdött, s neki – évekkel ezelőtt – beszereztek egyet Amerikából. Meg is maradt a haja. Az enyém nem, mert akkor még nem volt olyan készülék, ami ezek szerint hamarosan lesz a győri kórházban. Nagyon örülök neki!"


„Annyiban szerencsém volt – folytatja –, hogy olyan parókát tudtam venni, ami kísértetiesen hasonlított az eredeti hajamhoz; így volt, aki talán észre sem vette a különbséget. Aki megdicsérte, annak elmondtam az igazságot, nem tagadtam, ahogy a betegségemet sem. De kopaszon senki nem látott! Fájdalmas volt az elvesztése, de most már úgy tekintek erre az időszakra, hogy elmúlt. Én pedig meggyógyultam."


 A lelket is gyógyítja 

Reich Daniella másfél éve dolgozik daganatos betegekkel, s mint mondja, a kéz mellett sokszor a lelke is dolgozik. „A páciensekkel egy órát töltök el, s ez idő alatt sokan szeretnek beszélni. Mindenről, például a haj elvesztéséről is. Tudom, hogy a »lelki gyógytorna« csak növeli a drenázs hatásosságát, így nem esik nehezemre a terápiát ezzel a résszel is kiegészíteni. Mert nagyon hasznos."

 

Az új célokért

Kampányunk során a tájékoztató cikksorozat mellett a győri Petz-kórház onkológiai centrumának, s persze maguknak a betegeknek gyűjtünk. Első körben két olyan készüléket tudunk megvásárolni, amelyekkel megelőzhető a kemoterápia miatti hajhullás. Emellett egy altatógépre nyílt kilátás, amellyel bizonyos kezelések fájdalommentessé tehetők. A Kisalföld egyik korábbi számában befűzve megtalálhatták azt a sárga csekket, amelyen – ha módjuk van rá – adományukat fel tudják adni – most már az új célokért is: a tévékért, az infúziós pumpákért, a betegrögzítőért, a biztonságos hulladéktárolóért és nem utolsósorban az ultrahangkészülékért. Aki utalni szeretné az összeget, megteheti az alábbi számlaszámon: 12096705-01312657-00100008. Ez utóbbinál a megjegyzés rovatba kérjük, írjákbe: „Onkológiai kampány 2018" (a csekknél ez nem szükséges). A kampány végén a teljes összeget a kórháznak utaljuk át, és leközöljük azoknak a nevét (településnévvel együtt), akik támogatták a kórházat, s az onkológiai osztályt. Aki nem járul hozzá neve közléséhez, őt arra kérjük, a befizetéskor a megjegyzésben tüntesse fel, hogy „anonim".



Alternatív gyógyászat vagy kuruzslás? Izgalmas kérdéssel folytatjuk. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!