Kisalföld-kampány - Ez a négy hét a soknál is többet adott

– Ha erre a kampányra most, a zárás előtti pillanatban visszatekint, mi az első szó, ami az eszébe jut? 

 – A hála. Egyrészt a betegek, az olvasók és az önkormányzat felé, a másik rész pedig a Kisalföldet illeti. Amellett, hogy a tervezettnél is több pénz összejött, s mi újabb célokat megnevezhettünk – amelyek a betegellátás színvonalát és a betegek komfortját növelik –, ennél is álomszerűbb mindaz, amit látunk. Nem az anyagi dolgokra gondolok most, hanem arra, hogy elindulhatott egy több hétig tartó médiakampány, ami csak és kizárólag a daganatos betegekkel foglalkozott. S ezúttal nemcsak arról volt szó, hogy egy-egy orvost megkérdeztek, s ő elmondta a szakmai alapelveket, hanem a betegek történetei beszéltek olyan dolgokról, amelyekről eddig nem, vagy csak alig lehetett. A kampány legnagyobb értéke az, hogy kimondta: nincs szó halálra ítélésről. Hogy a betegek zöménél van segítség, meg lehet gyógyulni – örök hála azoknak a betegeinknek, akik erről nyilatkoztak.

Dr. Pintér Tamás - A kampány legnagyobb értéke az, hogy kimondta, a betegek zöménél van segítség, meg lehet gyógyulni. Fotó: H. Baranyai Edina

Fontos mondatok

– A betegek között volt olyan, akinek a történetén – pedig évek óta ismerik, kezelik az illetőt – megdöbbentek, meglepődtek? 

– Majdnem minden interjúban találtam ilyen mondatot. Ezek mind arról szóltak, hogy a betegek hogyan küzdenek meg a betegségükkel. Nagyon fontos visszajelzések voltak ezek, mert nekünk is üzentek: ér valamit a közös küzdelmünk. Hogy tényleg segítünk a betegnek – a gyógyszerezésen túl is. Szinte minden orvoskollégának volt nyilatkozó betege, s a mondataikból jó volt kiolvasni, hogy a bizalomra épülő orvos-beteg kapcsolat létezik köztünk. Más volt sejteni, s más most már bizonyságnak tekinteni, hogy a betegeknek önmagában segítséget jelent, ha azt látják, az orvosuk emberségesen áll hozzájuk, illetve a betegségükhöz. 

 – Nem várok hangzatos kijelentést, de az elmondható, hogy ennek a kampánynak hála valamelyest halványodott a rákkal kapcsolatos „stigma"; nem kell most már szemlesütve megnyomni a kórházi lift gombját, ha valaki az ötödik emeletre, vagyis az onkológiára megy fel? 

– Azzal, hogy a betegek a saját arcukat, a betegségüket, a kopaszságukat, a kezeléssel járó kínjaikat vállalták nagy nyilvánosság előtt, azoknak segítettek, akik még nem betegek, de azok lehetnek. Mert igen, lehet rákos bárki, én is... 

 Az orvos félelme

– Muszáj megállítanom, mert két éve, amikor más apropóból interjút adott, s kérdeztem erről, azt mondta, nem fél attól, hogy ön is rákos lehet. (Lásd: „A BETEGSÉGRŐL".) Nyilván nem szán magának ilyen sorsot az ember, de most már elfogadja a lehetőségét? 

 – A betegeim zöme most az én korosztályomból való... Annyit tudok tenni magamért, hogy a férfiaknál szűrhető betegségeknél kivizsgáltatom magam. A vastagbélszűréstől mindenki tart, nyilván nem kellemes, de én is bevállaltam. Ugyanakkor úgy nem lehet élni, hogy mindennap ettől rettegek. 

A kapaszkodó kell

– A cikksorozat foglalkozott az alternatív gyógyászattal is. Ön ezek fölött pálcát tör? 

 – Mindig őszintén megbeszélem ezt a betegekkel, s azt tanácsolom nekik, hogy ne éljék fel minden pénzüket. Ne nyomorítsák meg magukat; nemcsak anyagi, hanem testi értelemben se. Mert olyan értelmetlen diétákról hallok, amelyek másra nem jók, csak hogy a beteg még jobban lefogyjon. De azt a kapaszkodót, amit a beteg saját magának kialakított, nem szabad elvenni. Nem kérek mást, csak hogy tudjak arról, milyen terápiát szeretne a betegem. Beszéljük meg, hogy csinálhatja-e például a kemoterápia alatt. Mert annak tényleg nincs értelme, hogy hatvanféle szert szed egyszerre, s azok egymást kioltják, esetleg a kemó hatását is csökkentik. 

Nincs több fájdalom

– Ön előtt sem fedem még fel a pénteken bejelentendő összeget – nem mellékesen azért, mert az utalások miatt még most is változik ez a szám –, de az már ebben a pillanatban is biztos, hogy minden, amit a kampány első, majd második fázisában megneveztek, megvásárolható lesz az osztály számára. (Ezeket lásd tételesen a keretes írásunkban – szerk.) Elég pénz jött össze. Ha szakmailag rangsorolná ezeket, melyiket tartja a legfontosabbnak a betegellátás szempontjából? 

– Az altatógépet teszem az elejére. Szomorú dolog volt, hogy eddig megfelelő fájdalomcsillapítás nélkül történtek bizonyos nőgyógyászati kezelések. Megpróbáltuk természetesen helyi érzéstelenítéssel enyhíteni a fájdalmat, de teljesen nem lehetett. Mostantól ez a beavatkozás nem jelent majd szenvedést a nőknek. Éveket vártunk erre, most már „csak" azt kell megszerveznünk, hogy mindig legyen aneszteziológus is, amikor ilyen kezelés kezdődik. De ha már itt lesz az altatógép, nehéz lesz okot találni arra, hogy ne használjuk. 

 A másik pedig az a készülék, amellyel az egész kampány indult: a hajhullást megelőző Paxman. Mindig próbáljuk bagatellizálni, de ezt is szinte mindenki elmondta, hogy bár próbálta viszonylag könnyen venni s ideiglenesnek tekinteni a haj elvesztését, de ez trauma volt. Nőnek, férfinak egyaránt. Mondhatom, persze, hogy kopaszon is van élet, így is szeretni fogják a betegemet. De mennyire más lesz, amikor ennek a mondatnak már nem kell elhangoznia! 

Kampányunk során a tájékoztató cikksorozat mellett a győri Petz-kórház onkológiai centrumának, s persze maguknak a betegeknek gyűjtünk. Első körben két olyan készüléket tudunk megvásárolni, amelyekkel megelőzhető a kemoterápia miatti hajhullás. Emellett egy altatógépre nyílt kilátás, amellyel bizonyos kezelések fájdalommentessé tehetők. A Kisalföld egyik korábbi számában befűzve megtalálhatták azt a sárga csekket, amelyen – ha módjuk van rá – adományukat fel tudják adni – most már az új célokért is: a tévékért, az infúziós pumpákért, a betegrögzítőért, a biztonságos hulladéktárolóért és nem utolsósorban az ultrahangkészülékért folyt, folyik a gyűjtés.