Győr és környéke

2018.05.25. 11:28

Kisalföld-kampány - A pszichológus ajtaja mögött sírni is szabad

Bármiről - reményről, kiszolgáltatottságról, félelemről, még a halálfélelemről is - lehet beszélni. De ki az, akinek ezt elmondhatja egy rákos beteg?

Sudár Ágnes

Nem költői a kérdés, mert miközben minden orvosi szaklap külön fejezetet szentel annak, hogy a lelkileg erős páciensek gyógyulási esélyei, eredményei számszerűsíthetően (húsz százalékkal) jobbak, mint a harcot feladó rákbetegeké, mégis sok helyen megoldatlan egy szakember jelenléte az onkológiai osztályon. Győrben, a Petz-kórházban egy fiatal pszichológus, Fenyvesi Dávid segít azoknak a pácienseknek, akik ezt kérik, és akik a pszichológiai beszélgetést kezelőorvosuk javaslatára elfogadják.

A redőny 


A pszichológus nemcsak az onkológián, hanem a neurológián és a pulmonológián is hasonló feladatot lát el, tehát osztályról osztályra járva végzi munkáját. S bár az alapvetés mindenhol igaz, hogy „egy pszichológus annak tud segíteni, aki elfogadja a segítséget", minden területnek – így az onkológiai betegekkel végzett munkának is – megvannak a lélektani sajátosságai. 


Dr. Herodek Gabriella onkológus főorvos cikksorozatunk elején már beszélt arról a pillanatról, amikor a betegén látja: bár hozzá beszél, mégsem hallja meg, amit az orvos mond, mert a redőny – a diagnózis kimondása után – a páciensénél legördült. „Az ekkor működésbe lépő lelki védekező mechanizmusok fontos szereppel bírnak: időt és lehetőséget teremtenek, hogy az ember a helyzetéhez alkalmazkodjon, a betegséggel való nehéz szembenézésre felkészülhessen."

A diagnózis közlése 


„A diagnózis közlése traumatikus élmény a beteg számára, ilyen állapotban elképzelhető, hogy valóban nem képes megérteni a hozzá intézett szavakat, vagy később semmit nem tud felidézni a beszélgetésből. Előfordulhat, hogy szélsőséges érzelmekkel, például erős szorongással, kétségbeeséssel reagál, vagy éppen ellenkezőleg: a rossz hírt látszólag érzelemmentesen, közönyösen fogadja. Van, aki arról számol be, hogy az orvosi szobában jól fogadta a diagnózist, néhány nap elteltével azonban összeomlott. Azt szoktam mondani a pácienseimnek, hogy bármiről lehet beszélni és senki sem lehet mindig erős – beszélhetnek a reményeikről és a félelmeikről, a halálfélelmükről is, ami ebben a helyzetben természetes." 

Másodszor 


A betegség kiújulása gyakran még nagyobb megrázkódtatást jelent, hiszen a pozitív eredmények, a tünetmentesség láttán a beteg gyógyultnak érezheti magát. Úgy érezheti, sikerült legyőznie a rákot és fellélegezhet. Ilyen esetben egy második diagnózist még nagyobb csapásként élhet meg, elkeseredettsége pedig azt mondathatja vele, hogy eddigi küzdelme hiábavaló volt.


„A páciensek számára ijesztő lehet, hogy a testüket egy láthatatlan, rosszindulatú betegség támadta meg, amelytől szeretnének mielőbb megszabadulni. Talán éppen ezért könnyebb elfogadni, hogy „kimetszették belőlem a daganatot", mint a mellékhatásokkal járó kemoterápiát vagy sugárkezelést, melyet néhányan a test elleni támadásként érzékelhetnek. Vannak betegek, akik nagyon nehezen élik meg a hajuk elvesztését, testképük és énképük módosulásán keresztül női szerepükben, identitásukban elbizonytalanodhatnak, ami önértékelési és párkapcsolati problémákhoz vezethet. Súlyos betegség hatására a családi szerepek elkerülhetetlenül átalakulnak, a daganattal küzdő személy pedig betegszerepbe kényszerül. Van, aki ezt átmenetinek tekinti, s elfogadja, így a hajhullást is, másnak ugyanez nagyobb problémát jelent."

 

Idős, fiatal


Nő és férfi, fiatal és idős beteg egyaránt kérte már a pszichológus segítségét, aki ugyan pontos statisztikát nem vezet, de érzése szerint valamivel talán magasabb a támogatást kérő nők aránya. A kérdések, a megfogalmazott félelmek csak nagyrészt hasonlóak, más őrli az időst s más a fiatalt:


„Az idősebb betegek át akarják gondolni, hogyan éltek eddig. Sokakban megfogalmazódik, hogy »Mit rontottam el?«. Van, aki még célt keres magának – ez jellemző inkább a fiatalokra, akik sokszor nem az élet lezárásáról akarnak beszélni, hanem a folytatás milyenségéről."

A pszichológus


A betegek lelkéről beszélt eddig Fenyvesi Dávid, hisz erről kérdeztük, de ezekben a beszélgetésekben ott van a pszichológus is: „Igen, igaz: nekem is meg kell küzdenem azokkal a témákkal, amelyeket a betegek felvetnek. Fiatal, egészséges férfiként nyilván nem a halál kérdése feszítene, de azáltal, hogy itt dolgozom, a halálhoz, illetve az élet értelméhez való viszonyomat is tisztázni kellett magamban." 

Mondjam? Ne? 


Maguk a betegek kérik a pszichológus segítségét vagy a kezelőorvosuk javasolja a beszélgetést számukra? S ha az utóbbi helyzet áll elő, a betegnek valóban tud-e segíteni a szakember? 


„A legkönnyebben nyilván azzal az emberrel tudok dolgozni, aki segítséget szeretne kapni. Van, aki a felajánlott lehetőséget habozás nélkül, hálásan fogadja, de olyan is, aki teljesen elzárkózik, mondván, erős, megoldja ezt a helyzetet is. Néha azt látom, hogy a betegnek szüksége lenne lelki támogatásra, de aktuálisan nem tud szembenézni állapotával, nem tudja közel engedni magához a nehéz érzéseit, amit mindig tiszteletben kell tartanunk. Ilyenkor felajánlom, hogy a későbbiekben is bármikor jelezheti, ha beszélgetni szeretne. Vannak páciensek, akik külső és belső erőforrásaikat mozgósítva képesek hatékonyan megküzdeni a betegséggel, de a megerősítés számukra is fontos lehet. Emellett azt szoktam mondani, hogy a legerősebb ember sem lehet mindig erős, néha mindannyian elfáradhatunk, elkeseredhetünk, néha mindannyiunknak lehet nehéz. Nálam lehet sírni, gyengének lenni, amit valaki csak itt tud magának megengedni, mert úgy érzi, szerettei azt várják tőle, hogy mindig erős legyen."

Erősnek mutatni


A nők ebből a szempontból talán a legérintettebbek. Mert a betegségük ellenére, illetve amellett meg akarnak felelni az addigi szerepeiknek is. Nem „nyafoghatnak" otthon, nem akarják a családjukat azzal terhelni, hogy most nekik nehéz. S a leginkább szívbe markoló azt elképzelni, amikor az anyák a gyerekek előtt próbálják tartani magukat. Súlyos kérdés, hogy a pszichológus ilyenkor tud-e segíteni.


„Ez a betegség az egész családot érinti. A gyerekeket különösen, akkor is, ha kicsik, hiszen a gyerekek a családban megjelenő legkisebb érzelmi rezdüléseket is érzékelik. Azt szoktam tanácsolni, hogy beszéljenek nekik erről, nyilván úgy és annyit, amennyit megértenek. Számukra is megnyugtató és elfogadható lesz a helyzet, ha már tudják, miért lett hirtelen minden más a környezetükben." 

Jó volt beszélni


 Jó volt erről beszélni – ez az a mondat, amely ha elhangzik, Fenyvesi Dávid tudja, lélegzetvételnyi megkönnyebbülést, nyugalmat s talán erőt adott a betegeknek. De az utat már ők járják végig, s családjuk mellett ezekben a hetekben több ezer olvasónk segítő kezét is érezhetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!