2018.04.05. 14:38
2,8 milliárdos rendőrségi fejlesztést adtak át Győrben - fotók
Pintér Sándor belügyminiszter és Papp Károly országos rendőrfőkapitány 2,8 milliárd forintos rendőrségi fejlesztést adott át Győrben csütörtökön.
A Készenléti Rendőrség nyugat-magyarországi határrendészeti igazgatósága győri határvadász bevetési osztályának és a Nemzeti Nyomozó Iroda győri bűnüldözési osztályának elhelyezését szolgálja az az épületegyüttes, amelyet csütörtökön adott át Pintér Sándor belügyminiszter és Papp Károly országos rendőrfőkapitány a megyeszékhelyen. A West Hungária Bau Kft. kivitelezésében határidőre elkészült beruházás több mint 2,8 milliárd forintba került.
Papp Károly az avatóünnepségen kifejtette: a fejlesztés része annak a 97,8 milliárd forintos programnak, amellyel a kormány a határvadász bevetési osztályok fejlesztését támogatja. A pénzből a korszerű elhelyezési feltételek megteremtése mellett a szükséges a rendészettechnikai eszközök, a ruházat és a szolgálati járművek biztosítására is költenek. Szavaiból kiderült, hogy Győr mellett további tíz városban vannak folyamatban beruházások. Hozzátette: a 2016-ban kezdődött határvadász-toborzás révén ma már 97 százalékos az állomány feltöltöttsége.
Az eseményen Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy a rendőrség fejlődése az ország biztonságának záloga. A miniszter ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy 2015-ben a világ 108 országából 391 ezer „menekült, kalandor, gazdasági menekült, illegális migráns" érkezett Magyarországra, de a határra vezényelt rendőrök rendkívüli erőfeszítésekkel megakadályozták a migrációs áradatot. Kifejtette azt is, a kormánynak kötelessége, hogy megfelelő jogi és technikai ellátási körülményeket biztosítson a munka elvégzéséhez. A politikus azt kérte a jelen lévő állománytól: védjék határozottan a haza határait.
A beruházás során szálláshelyek – 48 kétágyas szoba – is készültek, amelyekben elsősorban párok lakhatnak együtt, kedvezményes, havi 24 ezer forintos díj fejében. Érdekesség, hogy a bűnüldözési osztály számára olyan kihallgató helyiséget is kialakítottak, amely alkalmas távmeghallgatásra.