Győr és környéke

2018.03.22. 08:39

Pörög a győri startup élet - már 200 milliót kaptak kockázati tőkekezelőktől

A kisalföldi megyeszékhely eddig nem a startup kultúrájáról volt híres, közel egy éve azonban megmozdult valami. Az országos INPUT program győri koordinátora két lelkes, helyi kötődésű fiatallal karöltve a nulláról jutott el odáig, hogy 70 fővel szervezze folyamatosan a helyi start up életet.

Szeghalmi Balázs

Nem "kispályáznak"


Elsőként fogalmazzuk meg, mit jelent az angol kifejezés. A "startup" az újonnan alapított, nagy növekedési potenciállal rendelkező, induló vállalkozásokat jelenti, melyeket termék- vagy üzleti modell innováció jellemez. Ezek a cégek nem "kispályáznak", rövid időn belül az országhatárokat akarják átlépni termékükkel, szolgáltatásukkal. Az INPUT program ebben a törekvésükben segíti a startupokat ingyenes tanácsadással, képzésekkel, üzletfejlesztéssel, mentorálással és nemzetközi kapcsolataival.


"Egy volt győri egyetemista, jelenleg Belgiumban élő lánnyal, Páti Diánával és Tamással úgy éreztük, hogy Győrben is szükség van olyan találkozókra, ahol a saját ötletekkel rendelkező, vállalkozó szellemű fiatalok közösen gondolkozhatnak, megoszthatják tapasztalataikat, ha nagy fába vágják a fejszéjüket" - kezdte Szabó Krisztián, az INPUT program győri koordinátora. Nem egész 11 hónappal azután, hogy a győri StartITup klub megalakult, a győri találkozók népszerűvé váltak.

 

Szabó Krisztián (b) és Tüske Tamás (j) kezükben legfontosabb munkaeszközükkel. Krisztián missziójának tekinti a győri startup életet, Tamás tagja a ViddL.hu startupnak, mely a csomagszállítás reformálást tűzte ki célul. Fotó: Béres Márton

Szabó Krisztián (b) és Tüske Tamás (j) kezükben legfontosabb munkaeszközükkel. Krisztián missziójának tekinti a győri startup életet, Tamás tagja a ViddL.hu startupnak, mely a csomagszállítás reformálást tűzte ki célul. Fotó: Béres Márton


200 millió


"Tavaly május óta 10 rendezvényünk volt. Ennyi idő alatt a kockázati tőkekezelők hét projektnek szavaztak bizalmat több mint 200 millió forintos összeggel. Van köztük olyan győri vállalkozás, mely háromdimenziós, figyelemfelkeltő reklámfelületekkel foglalkozik, akad, amelyik az illegális torrent feltöltéseket szedi le a világhálóról, új modellre építő könyvkiadó és csomagszállító vállalkozás. A támogatott győri fejlesztések között található olyan CT képjavító eljárás is, amely a felvételekről a fémzaj jelenséget távolítja el. A szoftver révén a CT képek nagy részét nem kell megismételni. Így óvja a pácienst a plusz sugárterheléstől" - mondta Tüske Tamás.


A kockázati tőkét kapott startupok komoly vállalásokat tesznek, hogy ezeket az összegeket felhasználhassák. Nem kapják meg egy összegben a pénzt, nem költhetik arra, amire akarják. Keményebb feltételeket teljesítenek, mintha hitelt vettek volna fel.


Nagy ugrás


"Arra büszke vagyok, hogy a havi összejöveteleinken inspiráló közösségben dolgozunk. Eleinte még gyakran előjöttek a klasszikus magyar betegségek, a féltékenység és az irigység. Sikerült azonban elérni, hogy csapatmunka lépjen a helyükre. Mindenki megértette, hogy egyedül nincs esélye. Az idősebb generáció tagjai közül sokan rendelkeztek jó ötletekkel, de vagy nem mertek a tettek mezejére, vagy évtizedeken át őrizték a titkukat. Azt tudni kell a startupokról, hogy rövid idő alatt kell óriásit növekedniük. Ez az ugrás vagy megtörténik bő egy év alatt, vagy marad a cég kis helyi vállalkozás, vagy lehúzza a rolót" - mondta Szabó Krisztián, aki egy közismert győri informatikai cég üzletfejlesztője is egyben.


Talán egy


"Azzal minden tagunk tisztában van, hogy 10 startupból talán 1 marad életben hosszú távon. Amerikában úgy tartják, hogy addig nem vagy igazi vállalkozó, ameddig egyszer nem buktál meg. Ott az a mérce, ha az ember feláll a padlóról. Nálunk sokan félnek vállalkozást alapítani, inkább a biztos állást választják. Pedig lehet, hogy olyan terv van a tarsolyukban, amellyel leteszik a névjegyüket, a maguk urává vállnak, nyomot hagynak maguk mögött" - búcsúzott Tüske Tamás.

A győri "startitup" csoport Facebook-oldalát ide kattintva érhetik el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!