Győr és környéke

2018.03.25. 09:00

A fényképezőgéppel nem lehet hazudni

A Győri Tavaszi Fesztivál kiemelt rendezvénye Keleti Éva fotóművész Áramlás című kiállítása. A magyar fotográfia meghatározó alakja évtizedekkel ezelőtt iskolát teremtett a színházi fényképezésben. Ma, 86 évesen sem ül szépszámú babérján, a kiállítások mellett előadásokat szervez, zsűrizési feladatokat lát el, nemzetközi kapcsolatokat ápol, könyveket szerkeszt, múzeumi értékeket ápol.

Mohay Gábor

 


A fényképezőgép kegyetlen

– Hogyan sikerült elfogadtatni magát a kor legendás színész egyéniségeivel?

– Barátsággal és tisztességgel. Mindegyiküknek megmutattam az elkészült képeket, s ha valamelyiket nem akarták, azt nem adtam le közlésre. Ők ugyanolyan emberek, mint mi, és én elsősorban embernek tekintettem őket, nem színésznek. A fényképezőgép kegyetlen, de azt is el tudtam magyarázni, miért érdemes vállalniuk magukat. Volt, akinél egy perc alatt sikerült az alkotás, másoknál teljes bevezetés, tárgyalás, befejezés folyamataként született meg. Soha nem érezték, hogy hivatalból vagyok ott, semlegesként pedig én is bármit kérhettem tőlük. Amolyan tyúkanyónak, lelki szemétládának tekintettek, tudva, hogy amit hallok, az nem fog nyilvánosságra kerülni.

Színészszerelem: Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva Keleti Éva fotóján.

Színészszerelem: Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva Keleti Éva fotóján.

Amitől feláll a szőr a hátán


– Kossuth-, Balázs Béla-, Prima Primissima díjas, érdemes és kiváló művész, hogy csak a legmagasabbakat ragadjuk ki elismerései közül. De hová helyezi el saját magát?

– Ennek megítélése nem az én dolgom. Az évtizedek alatt kialakult rólam egy kép, ebben hajlamosak engem a fotográfia nagyasszonyának nevezni. Jól hangzik, de ha szabad így mondanom, feláll tőle a szőr a hátamon. 

– Egész pályafutása alatt mindig másnak tartotta magát, mint kora nagyjait, Bojár Sándort vagy Korniss Pétert. Miért?

– Bojárt azért, mert univerzális fotós volt, nála a fa is riportalannyá változott. Annak idején az MTI-ben mind a négy évszak során le tudta ugyanazt a fát úgy fotózni, hogy egészen másként fejezte ki a tavaszt, őszt, nyarat, telet. Kornissnak a rendkívüli tehetségében, a dokumentarista fotózásban volt az ereje, amelyet szerettem ugyan, de tőlem távolabb állt, mert a fájdalom kifejezésével szemben én nőként inkább a pozitívumokat állítottam a képek előterébe.


Hiányt képezett 

– Nem volt túl korai 60 éves korában abbahagyni a hivatását?

– Egy jó nevű kolléganőm példája lebegett a szemem előtt, ha ő 71 évesen bement a színházba, sajnálatból akartak tőle képet venni. Engem húszévesen szinte pofon vágott a fényképezés művészete, otthagytam érte az egyetemet, megtanultam Vadas Ernőtől a technikát, a humánumot, a koncepciót, az évtizedek alatt munkabírásomra, eltökéltségemre, profizmusomra nem lehetett panasz, ezért szerettem volna elkerülni ezt a sorsot. Hogy úgy mondjam, inkább hiányt képeztem magamból… 

Keleti Éva győri fotókiállításának megnyitóján. Fotók: H. Baranyai Edina

Keleti Éva győri fotókiállításának megnyitóján. Fotók: H. Baranyai Edina

Szíve csücske a balett

– Annak idején Tánc a fotóművészetben című kiállítását Győrben is bemutatták. Milyen viszony fűzte a táncművészethez, a Győri Baletthoz?

– Egy szóval mondva kiváló. Onnan kezdeném, hogy gyerekkoromban elvarázsolt a fehér tütü világa, és bár hamar kiderült, hogy nincs tehetségem hozzá, néha még ma is álmomban az Operaház színpadának takarásából készülök színre lépni. De a vágy a képeimben testesült meg, amelyhez tudni kell, hogy sohasem a bemutatón fotóztam, mint ahogy a gerelyhajításnál is tudni kell, mikor engedi el a sportoló az eszközt, úgy a tánc menetét, lépéseit is ismernem kell a jó felvételhez. A szívem csücske maradt a balett, főként Fülöp Viktorral A csodálatos mandarinban, mindig más-más balerinával a női főszerepben. Én már kifelé mentem a pályáról, amikor Markó Iván létrehozta a győri társulatot, vele már dolgoztam Brüsszelben, Győrben részese lehettem az első bemutatónak, A nap szeretteinek. Utódjában, Kiss Jánosban azt becsülöm a legtöbbre, hogy át tudta menteni az eredeti értékeket úgy, hogy soha egyetlen rossz szót sem mondott Ivánra.


Bakancslistán a kertes ház

– Egész élete a Teréz körúti lakásához kötődik. Véletlenül alakult így?

– Kicsit a lustaság következménye, mert közben mindig költözni akartam. Régebben idős szüleim miatt maradtam.Később csepeli férjem imádta a belvárosi nyüzsgést, a munkámat pedig minden színházhoz egyszerű volt onnan szervezni. Gyakran jártak hozzánk a színész barátok, ismerősök is. Viszont az igaz, hogy a bakancslistámon maradt egy kertes ház, két fa között nyugággyal, amelyre mindig hiába vágytam.

– Mit jelent győri kiállításának a címe, összefügg a város Európa Kulturális Fővárosa pályázatával?

– A rendezők adták az elnevezést, de az áramlás fogalma valóban kifejezi az alkotó és a néző, a múlt és a jelen közötti kapcsolatokat, valamint a színház, a film és a balett közötti viszonyokat.


Lesznek új egyéniségek

– Néhány napja az újságíró-szövetség március 15-i ünnepségén két kolléga Aranytoll-jelölésének laudációját ismertette…

– Hála a Jóistennek, noha fizikai bajom van millió, de szellemileg bírom a munkát, amely még bőven adódik. Mint a MÚOSZ tiszteletbeli elnöke tettem javaslatot kurátorom, a győri kiállításban is közreműködő Szarka Klára, valamint az Új Tükörben nálam kezdő Gáti György elismerésére.

– Megítélése szerint mennyiben más ma a sajtófotózás? 

– A technika fejlődése, a digitális rendszer teljesen megváltoztatta. Gondolkodásban is van változás, a mi időnkben több figyelmet kellett az emberre, az emberi rezdülésekre fordítani. Ma kicsit nagyobb vonalakban dolgoznak a fotósok, a szociofotó kihalóban van, helyét a dokumentarista veszi át. Egy azonban közös, a jó fényképhez szerencse is kellett és kell ma is. Sajnos az utánunk jövő korból hiányzik egy generáció, erre a rendszerváltás környékén nem figyeltek, illetve lapok, s így munkahelyek szűntek meg. Most felnövőben egy tehetséges generáció, belőlük bizonyosan lesznek új egyéniségek. Egy olyan világban, amikor mindenki mindent megörökít a telefonjával, ami még nem lenne baj, de tanulás nélkül sokszor túlteng a fotózás ad hoc jellege.

Darvas Iván szamárháton 1957-ben.

Darvas Iván szamárháton 1957-ben.

Emberi kiszolgáltatottságok

– A minap egy kollégája, Horváth M. Judit azt nyilatkozta, hogy a fotográfia segít megérteni, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk...

– Kétszeresen is alá tudom húzni az igazát. Egyik kiszolgáltatottságunk az egyén fizikai valósága, például egy betegség képében. A másik a kornak kiszolgáltatottság, az életünkben létező sok-sok gátló körülménnyel. Egyik legismertebb képemen az akkor már nagybeteg Tímár József Az ügynök halála főszerepében még a függöny mögött, színpadi fényben próbálja megemelni a két jókora bőröndöt. A fényképezőgéppel nem lehet hazudni, minden emberi kiszolgáltatottság ott van azon a felvételen. 

 

Áramlás

A tárlat Győrben, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében ingyenesen tekinthető meg április 6-ig, hétfőtől péntekig délután egy és négy óra között.


Cikkünket a Kisalföld hetente szombaton megjelenő Szieszta mellékletében olvashatják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!