Győr és környéke

2018.02.10. 08:00

Álmomban szól még a verkli - Régi szakmák Győrben, 2. rész

Melyik volt a hordár kedvenc hónapja? Milyen színű sapkát viselt? Mi szorította ki a verklist? Mit csinált a sintér, amikor nem sintérkedett? Miért járt a kéményseprő papucsban? Rossz évszak a tél a hordárnak, aki kicsi, kétkerekű kocsijával várja a kuncsaftot. Azért napi harminc forint néha most is leesik, de az ő ideje júniusban jön el, cseresznyeszezonban.

 A hetes számú hordár


Szemethy Ferenccel 1958-ban készített riportot a Kisalföld – a Bisinger sétány buszállomásán várta a pesti járat utasait. Nem konkurenciája a tehertaxi, főleg, ha kofák bízzák meg, akiknek van is hordárra pár forintjuk, s nem a saját fejükön egyensúlyozzák a kosarat. Eláruljuk: Szemethy Feri bácsi a kofákat tartotta a legszűkmarkúbb kuncsaftoknak. (1958. II. 2.)


Itt minden hordárt bácsinak szólítottak, nem véletlenül. Tíz évvel később az 53 éves Csepregi József volt a legfiatalabb a mázsákat cipelő, bőröndöt, csomagot, gyümölcsöt, még koporsót is gurító győri hordárok közt. Embert próbáló munka volt, mégis csak idősebbek végezték ekkoriban. A hordár szó ott aranylott a piros sapkán, volt, aki számot viselt azonosító jelként. (1968. I. 14.)  


Az ószeres és az utolsó verklis 


"Mindent veszeek..." – a rekedt kiáltás úgy rémlik fel még sokakban, mint a jegeskocsi csöngetése, ami Győrben 1968-ban némult el. A Kálvária utcai ócskapiacon stabilan megtalálható volt az ószeres (1958. VII. 13.), aki hol párnára alkudott, ami szerinte sose látott récetollat, hol blúzra, ami "20-nál többet nem ér", vagy kabátra, amit meg ő próbált elpasszolni. Így a kabát varázsütésre amerikai termékké avanzsált, s az ára is 200 forinton szárnyalt, mielőtt megfáradt sasként ereszkedett volna lejjebb. Egy korszak véget ért, ez már nem az igazi ószeres. Itt 50–60 forintért senki nem vesz kopott, használt ruhát, mert akinek ennyije van, megduplázza és az Állami Áruházban költi el.


Még egyvalaki tűnik el a hatvanas évek függönyei mögött. „Régi szép idők – írja a Facebookon Katalin –, amikor az emberek az ablakokban hallgatták a verklist, majd a gyereket leküldték az aprópénzzel." "Máig előfordul, hogy hallom álmomban" – vallja Tibor. „A Benczúr utcában volt a telephelyük – idézi fel Tamás –, ló vontatta, én csak »muzsikapacinak« hívtam."

A Széchenyi téri piac. Fotó: Régi Győr

A Széchenyi téri piac. Fotó: Régi Győr

De jött a magnó...


Látták a belvárosban, hallották Szigetben. "Amikor az első háromemeletes téglaházakat átadták – emlékszik István –, azoknak az udvarán is zenélt, a folyosóról hallgattuk és dobáltuk le a 10–20 filléreseket." Bartos László a vagongyári bérház udvarán, a Munkácsy utcában, néha a Bajcsy-Zsilinszky úton rohant gyerekként boldogan az 50 filléressel.


Az ötvenes évek végén már valóban "utolsó verklisként" tartotta magát számon Háron József, akinek nyomában szólt a "Bárhogy lesz, úgy lesz". Egy laposi házban élt a szegénynegyedben. Pedig valaha nagyon jól ment neki, miután verklit tekerő apja mellett gyerekeskedett, szedte a pénzt iskolába járás helyett. Kitanulta a verkli szerelését, megismerte a kottát, a legjobb volt a Dunántúlon, majd egyedül maradt, a szakma kihullott mellőle. Magányos mesternek a konkurencia hiányzik legjobban, "kipusztulunk a magnó miatt" – panaszolta. Verklijén Honthy Hanna is lovagolt valaha egy operettben, s amerre jár, tátott szájú gyerekek és nosztalgiázók figyelme kíséri idősebb korában. Mégis úgy érzi Háron József: megvetik, "azt hiszik, hogy ez koldulás". 


Papucsban jön a szerencse


Szép jövő vár viszont a kéményseprőre, akinek gombját még divat megfogni, ahogy "Cuci bácsit" kiabálni is dívik a hatvanas években. Nehéz munka, de ekkor jól fizet, saját bevallása szerint 3000–3500 forintot keres az egyik győri kéményseprő. Ma, 2018-ban évente 6000 felülvizsgálandó megyei kémény jut egy győri szakemberre, akkoriban 4000 volt, na de havonta. És mindegyik füstölt. Az idősebbek emlékeiben a kéményseprő talán mezítláb és papucsban elevenedik meg, hóban jön feketén, kopog az ablakon, hogy tömjék el a kéménynyílást, kormozni fog. Lépked fölfelé.


Tóth Rudolf az egyik legidősebb volt ötven éve, s az újságírónak elárulta, miért hordtak még korábban – amíg nem tiltotta a munkavédelmi szabályzat – télen is papucsot. Valamikor mászókéményt építettek a házak többségében, s ezeket csak úgy lehetett tisztítani, hogy az ember bemászott a lyukba. Csupasz lábbal könnyebb volt. De a mászókémények is eltűntek a papuccsal, Jancsifaluban, Révfaluban ekkor már csak 35–40 ilyen volt, a többit padlásról tisztíthatta a kéményseprő. (1965. VIII. 20.) 


A gyepmester és a dögkút


Kevesebb nosztalgia övezi a gyepmestert, de nincs nélküle ötvenes-hatvanas évek. Sintér, dögkutas egyben, rettenetes munkáját megszokta, valakinek azt is el kell végezni. A dögkút Likócs határában van, kettő is egymás mellett, az egyik már megtelt, pedig tíz méter mély. A gyepmester úgy becsüli: ezer állat lehet odalenn: ló, kecske, birka, marha, sertés, kutya. Rettentő a bűz, s R. István soha nem használ gázálarcot a kinyitásnál.


"Néha gumikesztyűt felveszek" – vallja az interjúban, s megmutatja jó öreg kését, amit csak ehhez használ. Ezt csinálja 22 éve. Elmegy a döghöz, feldobja a lovas kocsira, s Likócsra hajt, kivéve, ha dél van, mert akkor előbb hazamegy a tetemmel Újvárosba ebédelni. Likócson megnyúzza, bárddal feldarabolja, és végül a kútba dobja, ami fehérlik a magnolmeszes víztől. A tetem vízzé lesz, s egybekel a homokkal.

Verklis bácsi a győri Szeszgyár utcában.

Gyepmesterek manapság


A sintérmunka a szó rossz ízével együtt a múlté lett, állat életét a gyepmesteri telepen kioltani nem lehet, csak ha nagyon beteg vagy veszélyes. De húsz éve, még a mostani gyepmesteri telep építésekor is kötelező volt nyúzóhelyiségről gondoskodni. Annak a helyén ma állatorvosi műtő van – mondja dr. Andréka György, a gyepmesteri telepet vezető állatkert igazgatója.


Dögkutak sincsenek. Húsz éve még használták őket, mivel az önkormányzati területen elhullott állat elszállíttatása és a számla rendezése továbbra is a gyepmesteri telep gondja. S ha a kutak meg is szűntek, éveken át nyilvántartották azokat az olyan betegségekre tekintettel, mint a lépfene, amely évtizedek múltán is fertőzhet.


A megsemmisítés miatt pedig a gyepmester most az ATEV-et értesíti, amely a telepről elszállítja a tetemet, ha az közterületen volt. Ha magánterületről van szó, a tulajdonos telefonál a fehérjefeldolgozónak, s ő is fizet. Induljunk hát ki abból, hogy nem a gazda húzta ki elpusztult lovát, disznaját a járdára, csak mert az elmúlt egy-két évben is találtak a győri gyepmesterek ilyeneket közterületen. Vannak dolgok, amik nem változnak, nem is volt mit tenni, eltakarították. Pedig őszintén: ha egy disznó képes a járdán befejezni az életét, akkor küldhet újra jeget a gyár, köszönthet a piacon a hetes számú hordár, szólhat a verkli, történhet még csoda.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!