Győr és környéke

2017.11.17. 16:15

Kiderült, kik lettek idén a legjobb kutyabarát szolgáltatók - a megyéből 3 hely is köztük van

11 kategóriában 124 pályázat közül 34 díjat adtak át az Év Kutyabarát Helye 2017 pályázatán. Ebből két győri és egy soproni szolgáltató is hazavihette az elismerést.

2017-ben, negyedik alkalommal írta ki a Kutyabarát.hu és partnerei az Év Kutyabarát Helye pályázatot, ahol idén rekordszámú nevezés érkezett. A 11 kategóriában 124-en "versengtek" a kutyabarát szolgáltatások a megtisztelő címért.


11 kategóriában 124 pályázat közül 34 díjat adtak át  az Év Kutyabarát Helye 2017 pályázatán. Idén új kategóriaként az üzletközpontok kaptak kiemelt szerepet. 2017-ben a legtöbb szavazatot a Győr Plaza kapta, míg Vidéki étterem kategóriában a Komédiás Étterem vihette haza a zsűri díját, Sopronból pedig a Hotel Sopron nyerte el a Travello.hu különdíját.

 


A pályázat célja minden évben a felelős kutyatartás népszerűsítése és a kutyabarát szolgáltatások, munkahelyek bemutatása. 2017-ben a már ismert kategóriákon túl egy új kategória is bekerült a pályázók körébe, az üzletközpontok, plázák csoportja.

 

Nagy öröm volt számunkra, hogy egy év alatt másfélszeresére nőtt a pályázók száma. Idén a legerősebb kategória a munkahelyek kategóriája volt, de az éttermeknél is növekedés mutatkozott, az üzletközpontok kategóriáját pedig ezentúl minden évben állandó kategóriaként fogjuk megjeleníteni. Szeretnénk, ha minden év októberében a pályázókkal közösen, együtt népszerűsíthetnénk a kutyabarát filozófiát, a felelős kutyatartást. Ehhez egyre több partner és támogató is csatlakozik, köszönhetően annak is, hogy egyre nagyobb tábora van a hazai kulturált és felelős állattartásnak

- Sziládi-Kovács Tibor, a kutyabarát.hu és az Év Kutyabarát Helye projekt alapítója.

 

Galéria kép



Magyarországon közel másfél millió felelős kutyatulajdonost tartanak számon, ráadásul egy növekvő bázisról beszélhetünk, a kutyatartás ma Magyarországon már nagyon sokban megközelíti a nyugati országok kutyatartási színvonalát. A kutyatartók többsége családtagként gondol kedvencére és vele együtt tervezi a hétköznapokat, a szabadidős tevékenységeket és a nyaralást is.

 

Az elmúlt évszázadokban a kutyák társadalomban betöltött szerepe gyökeresen átalakult. Ma már legkedvesebb barátunknak tekintjük őket, sorsukért és jólétükért felelősséggel tartozunk. Magyarország Kormánya elkötelezetten küzd a felelős kutyatartás lehetőségeinek bővítéséért, szabályainak terjesztéséért és köszönetét fejezi ki mindazon szervezeteknek, amelyek a saját eszközeikkel a kulturált állattartó társadalom létrejöttéért, a boldog kutyusokért és gazdáikért munkálkodnak.

– Dr. Bognár Lajos helyettes államtitkár, országos főállatorvos


Az Év Kutyabarát Helye pályázat azokat szólítja meg, akik - a kiváló kommunikációs lehetőségeken túl - felismerték a kutyabarátság társadalmi jelentőségét is. A közönség szavazatain túl a díjazottak kiválasztásánál a zsűri döntését nagyban befolyásolta az adott hely állatvédelemmel kapcsolatos tevékenysége, társadalmi felelősségvállalása és persze kutyabarát hozzáállása is.


A Kutyabarát.hu zsűrije nehéz helyzetben volt, hiszen a pályázók idén nagyon aktívak voltak, október hónapban kiemelten kommunikálták kutyabarátságukat saját platformjaikon.

 

Állatorvosként és a Bayer Állategészségügy dél-európai vezetőjeként, fontosnak tarom, hogy nem csak a betegségek megelőzésével és kezelésével foglalkozzunk, hanem a felelős állattartást, mint koncepciót ismertessük meg a gazdikkal. Hiszen, nem elegendő az állategészségügyi gondoskodás, hanem biztosítani kell kedvenceink számára olyan lehetőségeket, életteret is, ahol a gazdijukkal közösen, társként élhetik meg a mindennapokat akár otthonukon kívül is. Kiváló kezdeményezésnek tartom a kutyabarát szolgáltatások, az Év Kutyabarát Helye promócióját, amely hozzájárul ennek a célnak a megvalósításához. A kategória győztesek és a Bayer különdíjas kiválasztása sem ment könnyen a sok jó pályázó közül, de meggyőződésem, hogy jó döntések születtek és a Bayer különdíjas Tiszavirág kávézót is kedvelni fogják a kutyák és gazdik egyaránt

– Dr. Aladics Balázs, a Bayer Állategészségügy dél-európai vezetője, az Év Kutyabarát Helye zsűrijének egyik tagja


A 11 kategóriában 124 pályázat közül 34 díj került átadásra:


Szálloda kategória

Legtöbb szavazat: Szépalma Hotel és Ménesbirtok

Zsűridíj: Öreg-tó Club Hotel és Ifjúsági tábor

Travelo.hu különdíj: Hotel Sopron


Panzió / vendégház kategória

Legtöbb szavazat: Bacchus Apartman - Borbarlang Vinotéka, Badacsony

Zsűridíj: Gyékényes-Vízpart

Travelo.hu különdíj: Kosbor Panzió Stílusos Vidéki Szálloda


Budapesti étterem kategória

Legtöbb szavazat: Hari Kebab

Zsűridíj: BB'z Bar & Grill

We Love Budapest különdíj: Bestia

MagNet Bank különdíj: Nyereg, az Itató


Budapesti kávézó kategória

Legtöbb szavazat: Vasmacska Kávézoo

Zsűridíj: No. 13 kultúrkocsma

We Love Budapest különdíj: Madal Cafe - Espresso and Brew Bars


Vidéki étterem kategória

Legtöbb szavazat: Panificio il Basilico - Szentendre

Zsűridíj: Komédiás étterem - Győr

We Love Balaton különdíj: BL YachtClub & Apartments - Balatonlelle


Kutyabarát Balaton különdíj:

Kristinus Borbirtok/Gasztroműhely - Kéthely

Abbázia Szállodacsoport különdíj: N-Eozin grillterasz – Pécs


Vidéki kávézó kategória

Legtöbb szavazat: Caravella Café - Gödöllő

Zsűridíj: PURE. Coffee and more - Gödöllő

Bayer Animal Health különdíj: Tiszavirág kávézó – Szeged


Romkocsma / söröző kategória

Legtöbb szavazat: Trabant presszó

Zsűridíj: Telep


Munkahely kategória

Legtöbb szavazat: Julius-K9® - Szigetszentmiklós

Zsűridíj: ACG Budapest - Budapest

MagNet Bank különdíj: Young & Rubicam – Budapest

MagNet Bank különdíj: Suhanj Fitness - Budapest

Nébih különdíj: BCA Hungary Kft. – Budapest


Cukrászda kategória

Legtöbb szavazat: Kedvenc Nassolda - Veszprém

Zsűridíj: Naspolya Nassolda – Budapest


Bolt kategória

Legtöbb szavazat: Szerelvénybolt.hu - Dunakeszi

Zsűridíj: WonderLab – Budapest


Üzletközpont kategória

Legtöbb szavazat: Győr Plaza - Győr

Zsűridíj: Asia Center - Budapest



A zsűri tagjai:

Barabás Évi, műsorvezető, szerkesztő (Hugó kutya gazdája)

Czippán Anett, műsorvezető, az Év Kutyabarát Helye díjátadó háziasszonya (Jack kutya gazdája)

Kánya Kata, színésznő (Nózi kutya gazdája)

Németh Krisztina, az Abbázia Szállodacsoport igazgatója

Dr. Varga Károly, gyermekorvos (Rex kutya gazdája)

Dr. Aladics Balázs, a Bayer Állategészségügyi divíziójának dél-európai vezetője

Dr. Sziládi-Kovács Hajnalka, a Kutyabarát.hu és az Év Kutyabarát Helye alapítója (Mamba kutya gazdája)

Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát.hu és az Év Kutyabarát Helye alapítója (Mamba kutya gazdája)


Az Év Kutyabarát Helye pályázat természetesen nem csak a „versenyről" szólt. A résztvevő helyeknek, médiapartnereknek és a projekt támogatóinak köszönhetően a szervező Kutyabarát.hu még nagyobb sikerrel és hatékonysággal tudja népszerűsíteni a felelős kutyatartást. Emellett, ahogy minden évben most is, nagy értékű kutyatáp csomaggal támogatnak egy állatmenhelyet, idén a Noé Állatotthon Alapítvány védencei kapják a kutyatáp felajánlást. Továbbá, a már két éve ismertté vált „Kakitündér nem létezik" nevű kampányt is támogatják a projektben résztvevők, mely a városok kutyakaki-mentesítését tűzte ki céljául.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!