Győr és környéke

2017.06.11. 17:46

A győri rendőrök elfogták a trükkös tolvajt és az orgazdát - videó

A győri rendőrök két óra alatt elfogták azt a férfit, aki egy helyi művelődési központból mobiltelefonokat lopott el.

kisalfold.hu

Ismeretlen személy surrant be 2017. június 10-én 11 óra körüli időben Győr egyik belvárosi kulturális intézményébe. Az egyik őrizetlen helyiségből  – ahol a résztvevők holmija volt elhelyezve - 5 darab mobiltelefont és készpénzt tulajdonított el.


 


A bejelentést követően a járőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek, melynek köszönhetően 13 órakor a környező utcákban elfogtak egy 27 éves férfit, aki összefüggésbe hozható volt a bűncselekmény elkövetésével.


J. Szabolcs helyi lakost a rendőrök a Győri Rendőr-kapitányságra előállították, majd kihallgatták. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését és a nyomozóknak elmondta, hogy a mobiltelefonokat az egyik ismerősének eladta. A rendőrök B. Ferenc győri lakosnál tartott házkutatás során megtalálták és lefoglalták az ellopott telefonokat.


 



A Győri Rendőrkapitányság J. Szabolcs ellen lopás vétség, B. Ferenc ellen pedig orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

 

Fotók: Police.hu

Fotók: Police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!