Győr és környéke

2017.05.25. 20:49

Borkai Zsolt: Győrnek azért is fontos az EYOF, mert összekovácsolja az embereket

Az idő múlásával túl tud lépni azon Borkai Zsolt, hogy nem neki szavaztak bizalmat a MOB elnökválasztásán.

A győriek képesek egynagy ügyért összefogni, megmutattuk Magyarországnak, hogy képesek  vagyunk kiállni egy olimpiáért, még ha az ifjúsági is - mondta  Borkai Zsolt polgármester a 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai  Fesztiválról (EYOF).

     

Az MTI-nek nyilatkozva Borkai Zsolt úgy fogalmazott, "a nagy gyermeket elveszítettük néhány hónapja, amikor a 2024-es pályázatot  vissza kellett mondani, de a kisgyermek, az EYOF megmaradt, és itt  van, a miénk". Ebből minden magyar ember kiveheti a részét, hiszen  ez nem csak Győré, hanem egész Magyarországé" - tette hozzá.    


Szerinte az olimpia az elmúlt időben Magyarországon nagyon sok  kritikát kapott, s véleménye szerint helytelenül, rosszul  állították be. "Ezúttal viszont itt van egy jó példa, hogy a  győriek képesek egy nagy ügyért összefogni, együtt gondolkodni. Ezt  nemcsak az EYOF kapcsán tapasztaltuk, és most ismét bizonyosodott.  Megmutattuk Magyarországnak, hogy képesek vagyunk kiállni egy  olimpiáért, még ha az ifjúsági is" - fejtette ki.    

Borkai úgy fogalmazott, az EYOF-ot azért is érzi a magáénak,  mert olimpiai bajnok, aki imádja a sportot, Győr polgármestereként  tevékenykedik, emellett pedig azért is, mert az ifjúságról és  egymás megismeréséről szól. Kitért rá, hogy a győriek is  sajátjuknak érzik a július 23. és 29. között sorra kerülő EYOF-ot,  amelyről az elmúlt években "soha egy rossz szó nem hangzott el".   


 "Legyen ez példa, és ha majd egyszer mégis úgy határozunk, mi  magyarok, hogy nagy dolgot szeretnénk meglépni, akkor ne legyünk  kishitűek, merjünk belevágni. Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő  hozzáállással el tudjuk érni, amit szeretnénk" - mondta.   


Az EYOF a 14 és 18 év közötti fiatalok versenye. A győri  eseményen tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek, és ötven  országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak. Magyarországot 152  sportoló képviseli, ami rekordnak számít.   


Borkai Zsolt kiemelte, Győrnek elsősorban azért fontos az EYOF,  mert összekovácsolja az embereket, míg másik pozitívumként a  fejlesztéseket említette. Mint elmondta, ezek többsége nem  közvetlenül a sportról szól, hanem például az úthálózat és a  különböző szolgáltatások fejlődéséről, mint például az egyetemi  kollégiumépítés.   

   

"Korábban is éreztem, hogy jó dolgokért küzdök, és próbálok  minél jobban teljesíteni, hogy ez egy jó verseny legyen. Amikor a  lángot a kezembe fogtam, eufórikus hangulat alakult ki, de  szerintem nem csak bennem, hiszen megismételhetetlen dolog történt"  - emlékezett vissza Borkai Zsolt a hétfői római lánggyújtási  ceremóniára, amikor öt sportági nagykövet, a cselgáncsozó Karakas  Hedvig, a kalapácsvető Pars Krisztián, az úszó Jakabos Zsuzsanna, a  tornász Berki Krisztián és a kézilabdázó Görbicz Anita kíséretében  átvette az európai olimpiai lángot az Európai Olimpiai Bizottságtól  (EOC).   

   

"A lángnak megvan a mítosza, a belső tartalma, az ereje, amitől  az ember elérzékenyül. Ezt nem lehet megmagyarázni, a gátlások  feloldódtak és szabadságérzés tölt el. Olimpiát nyerni is hatalmas  dolog, de legalább úgy elérzékenyültem most is, mint amikor a  dobogó tetején álltam" - hasonlította össze a két helyzetet az  1988-as szöuli ötkarikás játékok lólengésének bajnoka. "Amit mi  átéltünk, remélem, egyszer átélheti Magyarország is."   

   

Borkai Zsolt május elejéig vezette a Magyar Olimpiai  Bizottságot (MOB). Mint mondta, az idő múlásával egyre jobban felszabadul, és túl tud lépni azon, hogy nem neki szavaztak bizalmat.   


 "Bár ezt nehezen éltem meg, annak ellenére is, hogy a sportolók  megszokják a vereséget, de ez más. Mindent az olimpiai mozgalomnak  köszönhetek, az életem nagy részét ebben töltöttem" - fejtette ki.  Mint mondta, ez a választás számára egy nagy csata volt, amit  elvesztett, de biztos benne, hogy az elkövetkező időszakban számos esetben újra győzni fog.   


 "Tudok mit kezdeni a felszabadult idővel, előre tekintek, hiszen van egy szép feladatom, egy város vezetése, ami egy csoda dolog. Most az életem egy szép ciklusa lezárult, de néhány év múlva  már teljes örömmel fogok visszatekinteni erre a hét évre, ami - azt  hiszem, bátran állíthatom - a magyar sport számára sem volt csúnya  időszak. Ha mindig ilyen lesz, vagy akár még ennél is egy kicsit  jobb, akkor boldog leszek" - mondta Borkai Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!