Győr és környéke

2017.05.20. 09:00

Az elektromos busz önmagában kevés

Az egyik miniszterelnöki bejelentés Győrben elektromos buszok beszerzésére vonatkozott. De ehhez a polgármester szerint is igen hosszú út áll még a város előtt, hiszen a hátteret is ki kell építeni, a helyi tömegközlekedés mostani színvonalán pedig ettől függetlenül is javítanának.

Laczó Balázs

Borkai Zsoltnak tettük fel a kérdést: szerinte mikor jöhetnek az elektromos buszok, mivel a polgármester korábban már többször kardoskodott a győri buszközlekedés színvonalának javításáért. Az egyik közgyűlésen például szópárbajba keveredett az ÉNYKK vezetőjével, amikor a társaság éves beszámolója apropóján kiderült, hogy egyetlen új, a helyi közlekedésben használt busz sem jutott Győrnek a társaság járművei közül.

Ahhoz, hogy a rendszer működőképes legyen, ki kell alakítani a szolgáltatási hátterét, a töltésnek, minden másnak a helyét - Borkai Zsolt.

Ehhez csak még egy adalék a mai állapotokról: a napokban történt kerékpáros-gázolás során az első hírek távolsági buszról szóltak, holott a győri 2-es busszal történt a baleset. Az ok az volt, hogy aznap helyközivel váltották ki a helyi buszt.


Hiába igyekeznek tehát – Borkai Zsolt szavai szerint – a lehető legjobb szolgáltatást nyújtani, ez nem mindig sikerül a 16–18 éves buszok állapota miatt.


– Ezért tettem azt az ígéretet a képviselő-testületnek, hogy záros határidőn belül tanulmányt készíttetünk a szak- értőkkel arról, hogy a helyi közlekedést milyen formában tudná a legelőnyösebben működtetni az önkormányzat. Kiírhatunk közbeszerzést a szolgáltatásra, mivel a szolgáltatási szerződés a busztársasággal idén év végén lejár. Vagy pedig más formában – akár saját vállalat létesítésével – magunk vihetjük tovább. De az elkészült tanulmány egyértelműen kimondja, hogy külső szolgáltatóval célszerű mindezt megoldani. Itt tartunk most ebben a kérdésben – mondja Borkai Zsolt, aki kérdésünkre ezután a miniszterelnöki bejelentésre tért rá, hiszen az ígéret elektromos buszokra vonatkozott.

A város lépni akar a magasabb színvonalú helyi közlekedés érdekében – mondta Borkai Zsolt polgármester. Fotó: H. Baranyai Edina



– Ezt azért mondanám még képlékenynek, mert igen hosszú folyamat áll előttünk. A miniszterelnök úr ígérete arra vonatkozott, hogy a város először is nézze át és döntse el, mi az, amit elfogadna, s ami működőképes lenne a helyi közlekedéssel kapcsolatban. De ahhoz, hogy ezt megtegyük – ami a jövő környezetvédelme szempontjából valóban nagyon fontos –, nem elég autóbuszokat kapni. Ahhoz, hogy a rendszer működőképes legyen, ki kell alakítani a szolgáltatási hátterét, a töltésnek, minden másnak a helyét, s erre nézve még tanulmányt kell készíteni.


– Hosszabb időszak telik majd el, szerintem legalább két, de inkább három év, mire eljutunk addig, hogy egy elkészült  tanulmány birtokában ebből pénz, támogatás legyen, buszvásárlásról és a rendszer felépítéséről beszélhessünk – magyarázza a polgármester.


De a város addig is lépni akar a magasabb színvonalú helyi közlekedés érdekében – hangsúlyozta –, s egyelőre csak gondolkodnak arról, hogy ha kiírják idén az új közbeszerzést az ÉNYKK megbízásának lejártával, akkor azt hosszabb – tízéves – futamidőre teszik. Ekkora időnél ugyanis könnyebb versenyhelyzetet teremteni a cégek között – mondja Borkai, s így nem csupán egy vállalatnak lenne egyedüli és nélkülözhetetlen lehetősége pályázni és becsatlakozni egy szolgáltatásba. Ez – fűzte hozzá – működhet akár több kisebb, buszoztatást végző vállalat beruházásaként is.


Ugyanakkor a jelenlegi probléma megoldására van egy olyan opcionális lehetőség is a polgármester szerint, hogy a város 200 millió forintos keretből hosszú távra bérel – bízva a megfelelő ajánlattételekben – magyar gyártású, jó esetben megyében készült buszokat.


A 20 darab új busz már bizonyosan javítana a szolgáltatás színvonalán, de mert az egész rendszer igen komplikált, ez sem egyszerű. A fő probléma, hogy az új közbeszerzésbe már bele kell építeni ennek a 20 busznak a működtetését. Egyelőre tehát a lehetőségeket vizsgálják, s ne féljünk: a közösségi közlekedés működtetése mindenhol ugyanilyen komplikált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!