Győr és környéke

2017.05.08. 09:00

Az egészségükért gyalogolnak

Cukorbetegek indultak szombaton országszerte nordic walking túrára. Így hívták fel sorstársaik figyelmét a mozgás fontosságára, annak a vércukorra gyakorolt jótékony hatására. Győrben a Püspökerdőnél, Sopronban a Lőver szállónál találkoztak.

Rimányi Zita

– Győrben évek óta hetente kétszer mozgáslehetőséget biztosítunk cukorbetegeknek. Állapotfelmérés után vehetnek ezen részt és olyan szakemberek vezetik a zenés tornafoglalkozásokat, akik figyelembe veszik a 


diabéteszesek állapotát a gyakorlatok összeállításakor. Amikor országos szövetségünkben is beszéltem erről a jó példáról, azon kezdtük törni a fejünket, milyen módon vonhatnánk be még több sorstársunkat a rendszeres mozgásba és eszünkbe jutott a nordic walking – mondta el Venesz László, a Győr-Moson-Sopron Megyei Diabetes Egyesület elnöke a Botra fel! elnevezésű akció ötletéről.


A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Nordic Walking Akadémia együttműködése keretében szombaton  oktatással egybekötött túrára indultak  a diabéteszesek. Győrben négy-öt kilométert tehettek meg. Aki edzetlen, az is elkezdheti ezt a sportot, a cukorbetegeknél is arra kell csak figyelni, mint másoknál, hogy van-e túlsúlyuk és milyen tempót bírnak. A megyeszékhelyen a diabéteszesek egyesülete  szeretné rendszeressé tenni a hasonló alkalmakat. 

 

Két bottal az egészségért - A sífutás mozdulatát utánzó mozgásformát tanulhatnak meg a cukorbetegek szakemberektől. Képünkön Cservenák Lászlóné, Venesz László és Bugáné Doktor Erzsébet látható. Fotó:

Két bottal az egészségért – A sífutás mozdulatát utánzó mozgásformát tanulhatnak meg a cukorbetegek szakemberektől. Képünkön Cservenák Lászlóné, Venesz László és Bugáné Doktor Erzsébet látható. Fotó: M. M.


– Hetente egyszer szoktunk túrázni a férjemmel, de jó társaságban  gyakrabban is elmennék, mert segít abban, hogy megfelelőklegyenek a vércukorértékeim és mozgás után mindig jobban érzem magam. Nordic walking közben pedig lehet beszélgetni is. Klasszul telik az idő és közben szinte észrevétlenül teszek az egészségemért – mondta el Cservenák Lászlóné. Egyesületi tagtársa, Bugáné Doktor Erzsébet annak örül, hogy nyáron, amikor szünetel a győri cukorbetegtorna, majd nordic walkingozhat. Azért szereti ezt a mozgásformát, mert mindig jobb kedve lesz tőle. (Akik a rendszeressé váló nordic walking foglalkozásokhoz cukorbetegként csatlakoznának, a [email protected] e-mail-címen érdeklődhetnek.)

Átmozgat

Sportágként 1998-ban jegyezték be a nordic walkingot. A sírajongásukról ismert finnek a tavaszi-nyári időszakra  találták  ezt a hó nélkül is űzhető mozgásformát.  Kényelmes cipő és egy pár speciális bot kell hozzá, jó minőségű már ötezer forinttól kapható. Többféle betegség rehabilitációjára jó, hatékony zsír-

égető, csökkenti az ízületi terhelést és csaknem az egész testet átmozgatja. Hatásosabb  a sétánál és jellemzően tempósabb is. A helyes technika elsajátítása azonban fontos és ehhez szakember kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!