Győr és környéke

2017.03.04. 08:00

Retró - Emberek és gépek a győri vasútállomáson

Hol hagytuk már a kormos hatvanas éveket, a kilencvenes évek derekán járunk, vállalkozók gondoskodnak a takarításról a győri állomáson, s mintha naponta több hajléktalan nézne ránk üveges tekintettel. Számítógépes pénztár, telefonos jegyelővétel, cserébe aköddé vált szendvicsautomatáért s a Restiért, aminek a pincére jelezte a vonatok indulását.

Laczó Balázs

A kilencvenes évek első feléből a kínai étterem hagyott maradandó nyomot a Facebookon olvasottak szerint, pedig az egész nem működött tovább pár hónapnál. Ha háttal álltunk a főbejáratnak, akkor jobbra fent, a karzaton volt, s „igazi kínai szakácsok főztek, látványos woksütéssel a paraván mögött" – emlékezett Kutasi Károly tanár. A MÁV még évek múltán, 1996-ban is kereste a kínaiakat az adósság meg a szerződések miatt, de már nem voltak sem a paraván mögött, sem sehol az országban. (Korszerűsödik a győri vasútállomás, 1996.január 11.) 

A bal oldali lépcső alján ma is látszik a régi felirat.

A bal oldali lépcső alján ma is látszik a régi felirat.

Volt-e könyvtár az állomáson?


Persze, máskülönben miért kérdeznénk? Már az új állomás átadása után három évvel működött egy könyvtárféleség a kultúrváróteremben, ahol zálogért lehetett könyvet kérni. Úgysem találják ki, miért nem volt rá igény. Hát azért, mert az utasoknak nem volt idejük kiolvasni egy könyvet, hiszen indult a vonat. Ezt felismerve a TIT javasolta a megyei könyvtárnak, hogy nyissanak itt igazi telephelyet, elvihető könyvekkel (Kölcsönkönyvtár a győri pályaudvaron, 1961. május 14.). 


– A könyvtár mindig izgatott, de lent ki volt írva, hogy idegeneknek tilos a felmenetel – emlékszik Balaskó Attila a karzat bal oldalára, míg a másik lépcső alatt ma is látszik a felirat: „Feljárat a tanulókváróterméhez". Ha arra járnak, nézzék meg. 


Az aluljáróba vezető lépcső két oldalán pedig ott álltak a híres szendvicsautomaták – Gallai Zoltán hozzászólása szerint cseh húszkoronással is működtek. Molnár Imre viszont arra emlékszik, hogy 2 forintossal vett kis zsemlét vékony vajjal megkenve és egy szelet téliszalámival. 

A nikotinmentes tejbár, 1975-ben.

A nikotinmentes tejbár, 1975-ben.

Szabadott-e dohányozni 1975-ben?


Ne vágjuk rá gyorsan a választ. A mostani újságos büfé helyén tejbár volt, ami ’75-ben nyílt, s ha mindenhol

máshol megengedett volt is a füstölés, az új bárban megtiltották. Az alkohol- és nikotinmentes bárra a megyei tanácselnök helyettese tett ígéretet februárban, s ami tavasszal még részegek tanyája volt, az júniusban az „élet, erő, egészség" szentélye lett. A padok helyére műanyag asztalokat húztak, a pultnál elvileg 15-féle tejtermék és üdítő szerepelt a „tejlapon". Reggel hattól este hatig kapni lehetett zacskós tejet, kakaót és friss süteményt. (Alkohol- és nikotinmentes váróterem, 1975. július 10.) 


Mit ábrázolt a vízicsikó? S hová lett?


A vízicsikóval egy baj volt, hogy csak az 1-es peronhoz érkezők látták. Később Balogh József volt polgármester és tanácselnök-helyettes is mesélte, hogy emiatt helyezték át Makrisz Agamemnon művét 1981-ben a Rába és a Mosoni-Duna összefolyásához, ahol ma is áll. „A MÁV-tól ingyen kapta meg a város, és úgy döntöttünk: a folyók városában egy ilyen vízi alkotásnak a vízen van a helye" – mondta Balogh József (Találd meg te is a szobrodat, K2, 2015. október 31.). 


A híres „vízicsikót" még 1962. augusztus 28-án húzták fel az állomás belső homlokzatára. A tudósító szerint Agamemnon izgatottan s tört magyarsággal irányított: „Csak óvatosan, lassan, a jobb oldali köteletkérem megfeszíteni."

Majd elmesélte, hogy azért nyúlt a görög mitológiai alakhoz, mert ez jellemző Győrre, „a vizek városára", ahogy ekkoriban nevezték.  „A hátán ülő nő, kezében fáklyát tartva az utazás jelképe. A szoborhoz tartozik még három folyó." (Vízicsikó a homlokzaton, 1962. augusztus 29.) A vörösréz is jelkép, Győr ipari jellegére utalt vele a görög szobrász, akinek tervei alapján egy rábás, iparművészetit végzett lakatos készítette el. 


Szlávits László szemmértékkel dolgozott, s milliméteres lemezből – a „legengedelmesebb anyagból" – hajtogatta a vízicsikót, az ország legnagyobb lemezből készült szobrát. A szokásos öntvény ugyanis legalább 6 tonnát nyomott volna fönt a falon, így meg 6 mázsa lett. Elhelyezésétől leginkább a magasfeszültségű huzalok miatt tartottak, de a villanyszerelők félrehúzták a drótokat. Emeléskor a vízicsikó két helyen behorpadt, de kijavították a sérülést. 


Kit hallunk a hangszóróból?


A Magyar Rádió híres bemondóját, Szalóczy Pált, akár a pesti kékmetrón. Azokban a hónapokban, amikor a vidéki állomásokon a gépi hangot beállították, s amikorra a Déli és Nyugati pályaudvart már „szalóczypálosította" a MÁV, a Kisalföldben interjú jelent meg a bemondóval, amit – ha nem bánják a személyes kiszólást – e sorok írója írt.  


Szalóczy ekkortájt, 1997-ben mondta fel a mozaikszavakat, szerinte „a világ legunalmasabb időtöltéseként", hiszen órákon keresztül kellett ismételgetni hogy „Pozsonyba", meg „szombathelyi". De ez már törtrésze volt annak, amit a komputeres rendszer születésekor jelentett a munka, mert akkor mindent végig kellett zongorázni: „perckor, azonnal, elnézést, negyvenöt". Utána csak az új helynevekkel ruházták fel egy-egy állomás szókészletét, ám a megrendelő ki volt szolgáltatva a bemondónak, hiszen az egész rendszert az ő hangjára építették fel az alapszavaktól kezdve. (Láthatatlan emberek, ismerős hangok, 1997.október 2.)

Ha ezt megérhette volna a hatvanas évek utazóközönsége, amelyik folyton arra panaszkodott, hogy a hangosbeszélőt nem lehet megérteni, mert annyira recseg! „Kérjük az illetékeseket – írta egy olvasó –  javíttassák meg vagy pedig cseréljék ki (Nem tetszik…, 1964.november 5.). Nem csoda, hogy száznál is többen hívták információkért a 110-69-es számot vagy még többen – napjában 200-an is – szóltak be személyesen az üvegablakon (Száznál többször cseng, 1968. március 1.).


Mert a gép nem pótolja az embert.  Jutasi Ferenc volt kollégánk például arra emlékszik, hogy a Restiben ülők számára hangszórón mondták be a vonatindulást, méghozzá úgy, hogy még legyen idő fizetni és kiérni a peronra. „A pincér is szólt, ha kértük" – idézte fel a Resti specialitását. Egy másik nyugdíjas újságírónk, Hámor Vilmos pedig a főbejáratnál hagyott magából nyomot a hetvenes évek végén, amikor megírta, hogy a kapu feletti óra mindig negyed nyolcat mutat. S másnap – mint utóbb mesélte – úgy oldották meg a problémát, hogy a mutatókat leszedték. Eltelt negyven év. A kapu felett ma is ott ásít a kisemmizett óra. Ha van kedvük, álljanak meg itt, nézzenek fel, keresztül az időn, s integessenek.  



Cikkünket a hetente szombaton megjelenő K2 magazinban találják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!