Győr és környéke

2017.03.29. 09:00

Papíron kész a 83-as főút új nyomvonala

Hat felüljárós csomóponttal épül meg az új 83-as főút Győr és Pápa között, amely minden települést elkerül majd. A napokban megszületett a döntés a nyomvonalról.

Hancz Gábor

A kormány tavaly négy határozatban rendelkezett arról, hogy kétszer kétsávossá kell fejleszteni a 83-as főutat Győr és Pápa között úgy, hogy a járművek 110 kilométer/órás sebességgel haladhassanak rajta. A beruházásra 110 milliárd forintot szánnak, aminek tizedét fordítják előkészítésre.


A beruházás előkészítése során többek között a tervezésre, az ásatásokra és a kisajátításokra költenek.


Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke a Kisalföldnek elmondta: az ezzel megbízott szakértői testület – amelyben a megyei önkormányzat is képviseltette magát – a napokban határozott a nyomvonalról. A megoldás hasonló lesz ahhoz, ahogyan például az M85-ös autóutat megépítették Győr és Csorna között: a régi út közelébe építik az újat (kivéve a győr-


ménfőcsanaki szakaszt, ahol a meglévő aszfaltcsíkot bővítik). Az új 83-as minden települést elkerül majd Győr és Pápa között; Győrszemere-Nagyszentpált, Győrszemerét, Gyarmatot és Takácsit nyugatról, Tétet és Tétszentkutat keletről.


A politikus elmondta: döntés született arról is, hogy hat helyen épül külön szintű – azaz felüljárós – csomópont Győr és Pápa között: a koroncói és a kajárpéci elágazónál, Győrszemere-Erdősor és Tét között, a Gyömöre és Tét közötti úton, Gyarmatnál, valamint a marcaltői–csornai elágazónál. Mindehhez a megyei önkormányzat kezdeményezésére a felpéc–kajárpéci utat meghosszabbítják a mostani 83-as főútnál lévő kereszteződéstől az új nyomvonal irányába, a felpéc–téti utat pedig Tét határában, a várostól keletre összekötik a gyömöre–téti úttal. Ménfőcsanak és Gyirmót között két helyen, az Aranyhal étteremnél és a Malom útnál továbbra is jelzőlámpás irányítás lesz.


Németh Zoltán a fejlesztés ütemezéséről is beszámolt. Eszerint már készül a megvalósíthatósági tanulmány és a környezeti hatástanulmány, az engedélyezési tervet pedig szeptemberre kell leszállítania a közbeszerzési eljáráson nyertes, Főmterv Zrt. és Unitef ’83 Zrt. alkotta konzorciumnak. A jogerős építési engedély várhatóan decemberre lesz meg. A kivitelezési közbeszerzés lefolytatását 2018 első félévére tervezik. Akkor derül ki, hogy pontosan mennyibe kerül a beruházás, s ennek függvényében az építkezés legkorábban 2019 tavaszán kezdődhet, és 2022 második negyedévében fejeződhet be.

A Metrónál előbb építkeznek


Ahogy azt március 17-i számunkban megírtuk, a 83-as főút Metro áruház környéki, rendkívül forgalmas és balesetveszélyes egy kilométeres szakaszát előbb négysávosítják, mint az onnan Pápáig tartó részt. Ez a kivitelezés nyáron kezdődhet és 2018 tavaszán befejeződhet. Az M1-es autópálya-lehajtójánál és a volt Bricostore-áruháznál olyan turbókörforgalmak épülnek, mint amilyet a nádorvárosi köztemetőnél átadtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!