Győr és környéke

2017.03.20. 08:00

Nincs több elfelejtett apuka

<br>Nincs több eltitkolt, letagadott, elfelejtett apuka, amióta 3 éve bevezették az apai elismerő nyilatkozatok elektronikus nyilvántartását. Magyarországon a gyerekek közel fele házasságon kívül születik, ezért egyre fontosabb a dokumentum. Érdekes esetek persze így is akadnak.

D. Pusztai Andrea

Amikor egy gyermek házasságon kívül fogan, az apa elismerő nyilatkozatot tehet az anya beleegyezésével arról, hogy a magzat hozzá tartozik. Sok bosszúságot okozó joghézagot sikerült felszámolni 2014 júliusában, amikor az elektronikus anyakönyvezéssel ezek a dokumentumok is számítógépre kerültek.


Eltitkolva, Letagadva


– Régen előfordult, hogy a származást igazoló iratot az anya eltitkolta, amikor megszületett gyermekét anyakönyvezték, mert mondjuk már nem volt jóban a párjával. Az apa azután sokszor hiába járta a hivatalokat, hogy kiderítse, hol lehet, hol élhet a gyermeke – mondta a Kisalföldnek Kun Mária, a győri anyakönyvi hivatal vezetője. – Ilyen esettel mi is találkoztunk. Az országos elektronikus nyilvántartás ennek elejét veszi. Az apai nyilatkozatot kötelező felhasználni, fontos szerepe van például akkor, amikor az anya útlevelet akar készíttetni a gyermeknek, de olyan eseteket is meg lehet vele előzni, amikor a magukra maradt családtagok a hagyatéki eljárás előtt próbálnak meg tájékozódni: kell-e számolniuk „eltitkolt" rokonokkal.

A győri anyakönyvi hivatalban évente 600–700 apai elismerő nyilatkozatot regisztrálnak, több mint 90 százalékukat még a gyermek világra jövetele előtt írják alá a férfiak.



Utólag is intézhetik


Az apa akár 18. évét betöltött gyermekét is elismerheti, ilyenre Győrben ugyancsak volt már példa, nem épp hétköznapi módon. Az anya, titkolva az apa kilétét, egyedül felnevelte utódját, aki viszont felnőttkorában kutakodni kezdett és megtalálta az apját. És végül jól is sült el az első találkozás.

Kevésbé megható, amikor ugyanerre bírósági eljáráson előkerült megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok késztetik az apát.


Képzelt apukák


2015 márciusáig élt a gyakorlat, hogy ha nem volt apa megnevezve a gyerek 3 éves koráig, gondoskodni kellett a gyámhivatalon keresztül arról, hogy rákerüljön egy képzelt apa az anyakönyvi kivonatra.


A képzelt apa jogintézménye azt szolgálta, hogy az avatatlanok számára – akik a születési anyakönyvi kivonatot látják, akár beiratkozás, vagy útlevélkészítés során – úgy tűnjön, mintha rendezett családi jogállású volna a gyermek, így nem érhette őket hátrányos megkülönböztetés.


 Az csak két éve vált lehetővé, hogy ha az anya nem akar, sem képzelt, sem valódi apát nem kell megjelölnie. Sőt, ha van is képzelt apa, a nagykorúvá vált gyermek kérheti a törlését.


Az élettársi kapcsolatban élőknek tudniuk kell, hogy házasságon kívül fogant gyermekük esetében élhetnek az apai elismerő nyilatkozattal. Fotóillusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!