Győr és környéke

2017.01.27. 08:00

Még mindig talány a táplánypusztai tűz oka

A kiürítési terv szerint, szakszerűen történt a gondozottak kimenekítése - a táplánypusztai otthonban január 7-én kitört tűzesetről ennyit már megállapított a fenntartó. Magának a tűz okának a vizsgálata egyelőre tart.

Sudár Ágnes


Végül két halálos áldozata és tizenegy sérültje lett a táplánypusztai mentálhigiénés otthonban kitört tűznek. A Kisalföld az elmúlt hetekben többször beszámolt a fejleményekről, most annak reményében kerestük meg a fenntartót, hogy a legfontosabb kérdésekre válaszig jutottak a vizsgálatuk során. 


 A helyszíni tudósításból kiderült, hogy a január 7-i tűzben a sűrű füstből tizenhat ápoltat a gondozók menekítettek ki, ötvenhatot pedig a tűzoltók. Tizenketten kerültek füstmérgezés miatt kórházba, közülük a legsúlyosabb állapotú beteg később – lehet, korábbi betegségéből adódóan – a kórházban elhunyt. Kérdésünk arra vonatkozott, hogy a kimenekítés szakszerűen zajlott-e, van-e erre az intézménynek szabályzata, amelyhez tartani kellett, s tartották is magukat. 


Ahogy a későbbi kérdéseinkre, úgy erre is rövid válasz érkezett, így szól: „Az intézmény rendelkezik hatályos tűzvédelmi szabályzattal, a benne leírt kiürítési terv szerint, szakszerűen történt a gondozottak kimenekítése." Hogy belső vizsgálatot elrendeltek-e, s abban hol tartanak, azt felelték írásban: „Az intézmény belső szabályzata szerint járunk el." Ha jól értjük, akkor ez igent jelent. 

A táplánypusztai otthonban kitört tűz az év egyik legsúlyosabb esetének ígérkezik. Az okát még vizsgálják. Fotó: H. Baranyai Edina

A táplánypusztai otthonban kitört tűz az év egyik legsúlyosabb esetének ígérkezik. Az okát még vizsgálják. Fotó: H. Baranyai Edina

Egy ilyen esetnél felvetődik a kártérítés kérdése is: mind az elhunytaknál, mind pedig a sérülést szenvedett betegeknél. A fenntartó (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Kirendeltsége) leszögezte: „Nem érkezett hozzánk ilyen jellegű kérés egyik esetben sem." 


 Az alapkérdés mégis az: mi okozta a tüzet? Itt lesz a legrövidebb válasz, ugyanis „a hatósági tűzvizsgálati eljárás még folyamatban van". Ezt a katasztrófavédelemnél is megerősítették tegnap. Mint megtudtuk, 35 nap áll rendelkezésre a hatósági vizsgálat első körének lezárására, ezt követően elvben még 15 nap jut arra is, ha az érintett fél fellebbezni kíván. Ez egyelőre feltételes mód, mert a 35 napon belül vagyunk, s még a tűz oka sem tisztázott. 


A sérültek mindegyikét hazaengedték azóta a kórházból, a „haza" ebben az esetben számukra az otthont jelenti. Hol helyezték el őket? „Az épületrész statikai vizsgálata folyamatban van. A gondozottak elhelyezését zökkenőmentesen meg tudtuk oldani, és jelenleg is teljes körű ellátásban részesülnek."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!