Győr és környéke

2017.01.11. 12:25

A DNS buktatta le Tompa Eszter gyilkosát, a családos férfi Gönyűn élt

Tizennégy év után elfogták Tompa Eszter gyilkosát - állítja a rendőrség. A gyanúsítottat Gönyűről vitték be szerda hajnalban kihallgatásra. A családos férfi mindvégig Gönyűn élt, azóta háromszor állt bíróság előtt lopás miatt. Az is lehet, hogy az egyik ügy buktatta le.

kisalfold.hu

A Kisalföld úgy tudja, el sem mozdult az elmúlt szűk másfél  évtizedben Gönyűről az a 36 éves férfi, akit a rendőrség Tompa Eszter meggyilkolásával gyanúsít. Ez volt  a 2000-es vagyonőrgyilkosság, illetve a most még függőben lévő darnózseli dráma mellett az a Győr-Moson-Sopron megyei gyilkosság, amelynek elkövetője ismeretlen maradt. 


Biztosak benne

 

Úgy tudjuk: a rendőrség egészen biztos abban, hogy aki egyelőre csak gyanú alatt áll, az a 2003. szeptember 23-án megölt 22 éves lány, Tompa Eszter gyilkosa. S. A.-t  szerdára virradó hajnalban vitték be gönyűi otthonából, a Kisalföld úgy tudja, a DNS buktatta le.  A gyilkos a támadáskor megsérülhetett a felsőtestén, a rendőrség nyomszakértői így tudtak DNS-mintát rögzíteni.


Gépkocsivezető volt


A Kisalföld Gönyűn annyit rögtön láthatott, hogy csendes akció volt a szerda hajnali, mert a ház közvetlen körzetében élők sem hallottak mozgolódást. Ám a rendőrségi kisbuszt többen is látták a férfi utcájából kikanyarodni.


Megtaláltuk S. A. házát, ami a kerítéstől az átlagosnál messzebb áll, a tágas, kissé kietlen udvaron, amit egy ezüstfenyő ural. Itt élt az elmúlt 14 évben a férfi, akit a 2003-as, mind ez idáig felderítetlen gyilkossággal gyanúsít a rendőrség. Nem bújt el. Nem utazott el. Gépkocsivezető volt, s most is akként dolgozik egy győri cégnél.


A rendőrségen ma kora délután tartanak sajtótájékoztatót az ügyben - a kisalfold.hu percről percre tudósít majd a rendőrségről -, a bíróságon úgy tudjuk, pénteken döntenek a gyanúsított előzetes letartóztatásáról. 

Szerdán írtuk


13.55 - A kisalfold.hu úgy tudja, a gyilkosság gyanúsítottja, S. A. az elmúlt 14 évben nem bujkált külföldön,  végig Győr környékén élt.

Szerda hajnalban elfogták a gyilkosság gyanúsítottját

A megyei rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2017. január 11-én a hajnali órákban elfogta S. A. 36 éves gönyűi lakost, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 14 évvel ezelőtt Győrben, Sashegypusztán megölt egy 22 éves lányt.


A nyomozók a férfit a megyei rendőr-főkapitányságra előállították, gyanúsított kihallgatása jelenleg folyamatban van - tájékoztatott szűkszavúan a rendőrség. Az ügyben holnap tartanak sajtótájékoztatót.

A 14 évvel ezelőtti gyilkosságról így számolt be a Kisalföld:

A Kisalföld napilap 2003. szeptember 24-én megjelent számában, címlapon számolt be a gyilkosságról. Forrás: Kisalföld-archív

A Kisalföld napilap 2003. szeptember 24-én megjelent számában, címlapon számolt be a gyilkosságról. Forrás: Kisalföld-archív

 

A 2003. szeptember 24-én megjelent cikk folytatása:


Berángatták egy autóba

A 22 éves T. Eszter szülei ugyanis hétfő délután tettek bejelentést a rendőrségen lányuk eltűnéséről. A hozzátartozók annyit tudtak, Eszter Győrben élő nagymamájától tartott szüleihez. A 81-es főúton kerékpárral hajtott Sashegypusztára, amikor nem sokkal egy óra után egy bordós-barnás, kocka alakú, csapott hátuljú, régi típusú személygépkocsi elé vágott. A járműből egy 35 év körüli, fehér bőrű férfi ugrott ki, aki berángatta az autóba a lányt. Arról, hogy Eszter nem önszántából szállt be a gépkocsiba, tanúskodik az is, hogy kerékpárja, illetve bevásárló- és övtáskája (minden iratával) a helyszínen maradt. A szülők erről értesülve keresték meg a rendőrséget. 


Zúzódások a testén

A nyomozók másnap reggel találták meg a lányt Győrben, a Mosoni-Duna töltésén. Testén számos zúzódásnyom látszott, ebből arra lehet következtetni, hogy gyilkosa brutális kegyetlenséggel bánt vele, mielőtt megölte. A halál pontos oka a boncolás után derül ki, s azután is nyomoz a rendőrség, hogy a férfi ismerhette-e korábbról a lányt. Kérdés az is, hogy aki a töltésre vitte az akkor már valószínűleg halott nőt, el akarta-e rejteni a holttestet. Mert bár igaz, hogy ezen a szakaszon idén először nyírt füvet a Komszol, de a környéken egyértelműen látszott, most végzik el ezt a munkát. Az is lehet persze, hogy késő este ez kevésbé volt látható. 

A helyszínen:  A rendőrség még keresi a gyikost, aki a Mosoni-Duna elhagyott töltésére bízta a lányt és a gyilkosság hátterében álló titkot. Fotó: Bertleff András/Kisalföld-archív

A helyszínen: A rendőrség még keresi a gyilkost, aki a Mosoni-Duna elhagyott töltésére bízta a lányt és a gyilkosság hátterében álló titkot. Fotó: Bertleff András/Kisalföld-archív

Nem volt ellensége 

Esztert kollégái (az egyik győri étteremben dolgozott) és barátai hétköznapi életet élő fiatalként festették le, szép volt, de ezzel nem kérkedett. Barátjával szilveszter óta élt boldog kapcsolatban. Aznap, amikor a főúton az ismeretlen férfi eléje vágott, épp szabadságon volt, s mint ilyenkor általában, most is édesanyjához és nevelőapjához tartott. Mindig mindenhová kerékpárral járt, így semmi meglepő nem volt abban, hogy Sashegypusztára is azzal indult el. Az első hírek szerint – hiszen a hozzátartozók az étteremben is keresték – még úgy tudták, Esztert baleset érte a Székesfehérvárra vezető úton. Hamar kiderült azonban, ennél is szörnyűbb dolog történt. Semmilyen harmincöt év körüli férfira nem emlékeznek a barátok, és biztosak abban is, hogy bordó színű autót nem láttak az étterem előtt. „Nincs magyarázat, és indítékot sem tudunk kitalálni. Eszter vidám, szép lány volt, akinek biztosan nem voltak ellenségei" – állítják a kollégák. 


A rendőrség nagy erőkkel keresi a gyilkos, aki a Mosoni-Duna elhagyott töltésére bízta a lányt és a brutális gyilkosság hátterében álló titkot.  

Névtelen bejelentés a rendőrségen 2016 októberében

Tavaly októberben írtunk arról, hogy az egyetlen felderítetlen gyilkosság a megyében Tompa Eszteré. Névtelen bejelentés érkezett azonban a rendőrségre, az aktát előveszik. 


Valaki a számok mögé burkolózva ("123456789" volt az aláírása) levelet írt. Egy személyt említ, akinek állítólag ugyanolyan autója volt, mint amilyet kerestek; a bűncselekmény után néhány nappal pedig vörös szemmel jelent meg a munkahelyén. A levél minden részletét nyomozati érdekből nem közöljük, de ellenőrizhető kijelentések szerepelnek benne. 

Honnan van meg a gyilkos DNS-mintája?

A nyomozók megállapították: az elkövető vélhetően az áldozat védekezése miatt ölte meg Esztert. A gyilkos a támadáskor feltehetően a felsőtestén megsérült, miközben az áldozat az életéért küzdött. A nyomszakértők így biológiai nyomot, DNS-mintát tudtak rögzíteni. Az a mai napig megvan. 

Eszter barátja is nyilatkozott a Kisalföldnek anno

Az első pillanattól, hogy értesültek Eszter eltűnéséről, B. Mihály, a lány kedvese, a család és a barátok keresték a győri fiatalt. 


Kedves és szép volt


 "Most hogy végre megtaláltuk a boldogságot, miért kellett ennek megtörténnie? Mit mondhatnék Eszterről: jó lány volt, kedves és szép. Nem volt semmilyen káros szenvedélye. Minden nap találkoztunk, hétfőn azonban csak telefonon tudtunk beszélni. Semmi sem utalt arra, hogy veszélyben van" – mondta Mihály, hozzátéve azt is: korábban sem beszélt arról a kedvese, hogy valaki zaklatná vagy fenyegetné. A lány felszolgálóként dolgozott az egyik győri étteremben, ilyen helyen persze, hogy ércelődnek a csinos lányokkal, de ez Eszter esetében is kedveskedés volt csupán, nem volt fenyegető egyetlen megjegyzés mögött sem.


"Nem tudok épkézláb magyarázatot adni a történtekre, csak azt: nagyon szerettük egymást és boldogok voltunk. Miért tették ezt vele?"

Tompa Eszter édesanyja nem élte meg, hogy elfogják lánya gyilkosát

Tompa Eszter édesanyja 2006-ban halt meg. Hiába küzdött súlyos betegségével, hogy megérje: a rendőrség elfogja lánya gyilkosát.


2004-ben így nyilatkozott lapunknak: "Azt mondták, én leszek az első, akit értesítenek arról, ha megvan, ki tette ezt a szörnyűséget" – állítja Körmendiné, Eszter édesanyja, aki összeroppant az őt ért gyász és betegsége miatt. – Egyelőre semmi hír, csak a bánatom, meg néhány rendes szomszéd maradt."

 

Korábban írtuk - Amit a gyilkosság körülményeiről tudni lehetett, kétmilliós nyomravezetői díj



Gyilkosa brutálisan végzett vele: összeverte, a földön húzta, fojtogatta, majd egy bálazsinórral megfojtotta. Előző nap délután két kislány, aki ismerte a későbbi áldozatot, összefutott vele a város másik felén, Sashegypusztán, ahol a fiatal nő biciklivel haladt el mellettük. Még köszöntek is egymásnak. Tompa Eszter már távolabb járt, amikor egy bordó színű autó is elhaladt a kislányok mellett.


A kocsiban egy férfi ült, a lányok utólagos elmondása szerint egyedül. Néhány pillanattal később azt látták, hogy ugyanez az autó megáll a nő mellett, a férfi kiszállt az autóból, megkerülte azt, majd visszaült és elhajtott. Amikor a kislányok odaértek, csak az áldozat eldőlt biciklijét, övtáskáját, mobilját találták a földön. Közben megérkezett egy idősebb férfi is, aki szintén segíteni akart, bement az út mellett lévő bozótosba és a nő nevét kiabálta. Ez idő alatt visszajött a bordó autó, a benne egyedül ülő férfi a kislányokra mosolygott, hátrafelé intett, majd eltűnt.

Az erőszakkal elhurcolt lány egyik papucsa.

Az erőszakkal elhurcolt lány egyik papucsa.

A gyilkosság után a tanú azt mondta, néhány órával Tompa Eszter elrablása előtt egy közeli kavicsbányánál látott egy férfit nézelődni a környéken. A férfi mellett egy bordó színű Volkswagen Passat volt, amelynek a rendszáma B betűvel kezdődött. A rendőrség korábbi nyilatkozatai szerint feltehetőleg ebbe az autóba tuszkolták bele a nőt.

A rendőrség korábbi közleményei szerint a gyilkosság elkövetője ezt VW Passatot használta Tompa Eszter elrablásakor.

A rendőrség korábbi közleményei szerint a gyilkosság elkövetője ezt VW Passatot használta Tompa Eszter elrablásakor.


A megyei rendőrfőkapitány 2003 októberében 2 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki az ismeretlen elkövető kilétére, a bűncselekmény eredményes felderítésére vonatkozó érdemleges információt szolgáltat a nyomozó hatóságnak. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!