Győr és környéke

2016.11.11. 23:17

Kiosztották a megyei Prima-díjakat

Kocsis Rozi, Dr. Skaliczky Zoltán és Gáti Oszkár kapta idén az elismerést.

kisalfold.hu


Immár 12. alkalommal adta át a VOSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete a Megyei Prima-díjakat. Az elismeréseket idén magyar oktatás és köznevelés, magyar tudomány, valamint magyar színház- és filmművészet kategóriákban osztották ki.


Az egykori győri zsinagógában tartott rendezvényt Sragner László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Győr-Moson-Sopron megyei elnöke nyitotta meg, majd a köszöntő beszédek után az arra érdemes vállalkozásoknak átadták a megyei Év Vállalkozója okleveleket.


Ezeket idén Bakus József, a Pannonsys Services Kft. ügyvezetője, Bella Tamás, a Kútház Kft. ügyvezetője, Wágenhoffer Attila egyéni vállalkozó, Pintér József, a Motor Welt kft. ügyvezetője és Szalai Tamás, a Nádor Étterem tulajdonosa kapta.


A gálán bejelentették azt is, hogy december elején Budapesten az országos Prima Primissima Gála napján Országos Év Vállalkozója oklevelet kap Győr-Moson- Sopron megyéből Dr. Kovács Péter, a Funkció Kft. alapító igazgatója és Szabó Dávid, a Szintézis Zrt. vezérigazgatója.


A vállalkozói elismerések után átadták a Győr-Moson-Sopron Megyei Prima-díjakat:


A díjat Magyar oktatás és köznevelés kategóriában Kocsis Rozi, Blattner-díjas bábművész, rendező, a Vaskakas Bábszínház igazgatója kapta.


"A mi ars poeticánk az intim bábelőadások létrehozása, a költői, a metaforikus, az abszurd és a szürreális világ megmutatása a gyerekeknek, és olyan színházi előadások létrehozása, ami a felnőtteknek is mond valamit. Mert egy jól sikerült előadás több rétegű, és egy igazán jó gyerek előadást a felnőttek is élveznek."


Magyar tudomány kategóriában Dr. Skaliczky Zoltán idegsebészt, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház osztályvezető főorvosát, szervezési igazgatót ismerték el.


"Szakterületemen az emberi öregedéssel jelentkező gerincproblémák a leggyakoribbak, akkor is, ha nem ezek jelentik a bravúr sebészetben az igazi kihívásokat. E mellett a balesetek sérültjeinek kezelése is nagy feladatot jelent osztályunknak. Győr kiemelt helyen van ebből a szempontból. A harmadik leggyakrabban előforduló betegségek osztályunkon sajnos a daganatos megbetegedések, és újabb területe az idegsebészetnek a stroke-os betegek ellátása."


Magyar színház- és filmművészet kategóriában Gáti Oszkár, Jászai Mari-díjas színész, a győri Menház Színpad alapítója, művészeti vezetője érdemelte ki az elismerést.


"Az elmúlt évben a Menház Színpadon játszott 43 produkcióból a nézők átlagosan nyolcat - tízet megnéztek, de voltak olyanok, akik mindet. Ez közel 1300 visszajáró nézőt jelent. Vannak olyan produkciók, amelyekre tíz perc alatt elfogy a jegy, ez abból is adódik, hogy igyekszem a legjobb előadásokat Győrbe hozni."


A Prima Primissima-díjat 2003-ban alapították. A kezdeményezés sikert aratott, a vállalkozói szféra felismerte a példaképállítás fontosságát. 2005-től az ország megyéi is csatlakoztak, megszülettek a területi Prima-díjak. Mára az ország minden pontján önálló elismerésben részesülhetnek a megyék legjobbjai.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!