Győr és környéke

2016.11.10. 08:05

Halálos tragédiák után: túlélni a 81-es főutat Táplánypusztánál - fotók

Már két embert gázoltak halálra a táplánypusztai buszmegállónál.

Szeghalmi Balázs

Két hete gázoltak halálra egy 61 éves nőt a 81-es főúton. A gondozóként dolgozó hölgy a táplánypusztai megállóba akart eljutni a reggeli szürkületben. Hiába várták otthon, soha nem ért haza.


Azok az utasok, akik Győr felől érkeznek az elhanyagolt megállóba és a Dr. Piróth Endre Mentálhigiénés Otthon felé szeretnék folytatni az útjukat, át kell kelniük a 81-es főúton. Így tett a szerencsétlenül járt asszony is. Munkahelyéről indult volna busszal haza Pérre, amikor elütötte egy Toyota személyautó. Több éve hasonló körülmények között lett gázolás áldozata az intézmény egyik másik dolgozója is.


 

Még látszanak az október végi gázolás után a helyszínelés nyomai.

Még látszanak az október végi gázolás után a helyszínelés nyomai.



Hiába a 70-es tábla


A Kisalföld munkatársa egy neve elhallgatását kérő közlekedési szakértővel megnézte a tragédia helyszínét. A 81-es főút melletti buszöblöt jogszerűen építették meg: szabályos a szélessége, a hossza, peron tartozik hozzá. A buszmegálló előtt 70 km/h sebességkorlátozás van érvényben. Kint van a gyalogos veszélyt jelző tábla is. A gond ott kezdődik, hogy az autósok, kamionosok többsége 90-100 km/h-val halad itt. Gyakoriak az előzések is, ha valaki betartja a 70-et.


A két halálos baleset helyszínén szembetűnő, hogy sem zebra, sem közvilágítás nincs a buszmegálló közelében. Ennél a pontnál tudni kell: gyalogátkelőhelyet külterületi szakaszon csak közvilágítás mellett lehet létesíteni járda kapcsolattal.


Jó példa a Tatai úton


Mindez megvalósult a Tatai úton: a Győri Útkezelő Szervezet beruházásában buszöbölpár épült a kiskerteknél tavaly. A tulajdonosok régóta panaszkodtak a veszélyes szakaszra. A sötét útpadkán egyensúlyoztak a gyalogosok, mire most korszerűen kivilágított gyalogátkelőhely és járda garantálja a testi épségüket. A beruházás 30 millió forintba került.


 

A korszerűen kivilágított gyalogátkelőhely a Tatai úton.

A korszerűen kivilágított gyalogátkelőhely a Tatai úton.



Tóth Gézáné, a Dr. Piróth Endre Mentálhigiénés Otthon vezetője kérdésünkre elmondta: a táplánypusztai intézmény évekkel ezelőtt jelezte levélben a Magyar Közútnak, hogy veszélyesnek ítélik a buszmegállót. "A gyalogátkelőhely megvilágítása lakott területen kívül rendelet szerint a települési önkormányzat kötelezettsége" - mondta Velkei Lilla. A Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője ugyanakkor elismerte: "a reggeli órák korlátozott látási viszonyai mellett a közvilágítás nagyban segíthette volna az elhunyt gyalogos korábbi észlelését".


Táplánypuszta felajánlása


Táplánypuszta közigazgatásilag Töltéstavához tartozik. "Tisztában vagyok vele, hogy állandó kockázatot rejt az utasok számára a buszmegálló. Az önkormányzatunknak nincs forrása a közvilágítást kivezetni a 81-es főútra. Ha az állam megépíti ide a szükséges fényforrást, vállaljuk, hogy üzemeltetési költségeket fizetjük. Remélem, sikerül lépni az újabb tragédiák elkerüléséért" - közölte Sándor Károly, Töltéstava polgármestere.


A közvilágítással ellátott gyalogátkelőhely 10 millió forint alatti összegbe kerülne a 81-esen. Ennyi pénzen múlik az emberéletek megóvása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!