Győr és környéke

2016.10.18. 20:51

Jobbik: A helyi vállalkozások is veszélyben

 A CETA (az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás) előkészíti a terepet, hogy végérvényesen bekebelezzék az európai és a magyar piacot - mondta keddi sajtótájékoztatóján Kovács László a Jobbik Győri Alapszervezetének alelnöke. „Orbán Viktor pedig miközben a nemzeti önrendelkezés védelmezőjeként tetszeleg, az egyezmény parlamenti jóváhagyásával eladta Magyarországot a multiknak, felajánlotta a nemzeti szuverenitásunkat Brüsszelnek.


Elárulta a magyar munkavállalókat, a magyar gazdákat, a magyar kis- és közepes vállalkozásokat, feladta az ország élelmiszer-biztonságát, a környezetünk védelmét és rábólintott arra, hogy a multik beperelhessék Magyarországot olyan törvényekért, amelyek a magyar állampolgárok érdekeit szolgálják, de az ő gazdasági érdekeiket sértik. A CETA a Győr-Moson-Sopron megyei gazdák mellett hátrányos a győri munkavállalóknak, a kis- és középvállalkozásoknak is. A Jobbik az elmúlt időszakban számtalan alkalommal tiltakozott a CETA ellen" – mondta.

Címkék#Jobbik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!