Győr és környéke

2016.10.29. 12:46

55 millióval csökkent a tóparti győri álomház ára! - fotók

A 300 nm alapterületű, nádfedeles csodaház és a körülötte fekvő, egyedi birtok, melyen hat tó is megtalálható, már több, mint egy éve nem kelt el.

kisalfold.hu


A korábbi 305 millió forintos irányár helyett azonban most akár 250 millióért megvásárolható. A szerelem első látásra nem kétséges. Talán most már a szükséges összeg is meglesz valakinél.

2015 májusában már írtunk a fantasztikus ingatlanról. Az azóta eltelt, közel másfél év alatt nem sok minden változott a szemetgyönyörködtető helyen. Kivéve az árakat.

Árzuhanás

Most már 800 ezer euróért megkaphatja a City Cartel kínálatában ezt a Győr közelében fekvő, hat saját tóval körülölelt, bővizű patak mentén elterülő, 16 hektáros birtokon álló luxusvillát! Sőt, igény szerint a terület már felosztható! A legnagyobb tavat behatároló terület a villával és a patakparttal együtt már 650 ezer euróért az Öné lehet, a hozzá tartozó maradék földrészlet pedig egy éven belül 150 ezer euróért megvásárolható!

A hihetetlenül szép, festői környezetbe épült keresztstruktúrás házból az égtáj minden irányába lélegzetelállító kilátásban gyönyörködhet minden évszakban, az év minden napján.




Csónakázás

A csendes vizű tavakon csónakázhat, horgászhat, és közvetlen közelről csodálhatja az élő természet minden rezdülését! Itt a kiváló alkalom, váltsa valóra legmerészebb álmait, és éljen saját birtokán, ahol a szó szoros értelmében a maga ura lehet.

A birtoknak saját fúrt kútja és szennyvíztisztító telepe van, a környék rendkívül biztonságos, csendes, de a városba is könnyen bejuthat, sőt, a határ közelsége miatt Bécs is csak egy karnyújtásnyira van az autópályán.

További részletek a csökkent ár mellett kínált birtokról az ingatlanbazar.hu oldalán!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!