Győr és környéke

2016.07.13. 18:26

Most megtudják a fiatalok, milyen a katonák élete - fotók a likócsi táborból

Harminchét fiatal érkezett a győri ˝Harcos táborba˝, amelyet a héten tartanak a Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred likócsi objektumában. A programok között éjszakai bátorságpróba, légpuskalövészet, akadálypálya, ügyességi versenyek és élménytúra is szerepel.

Ihász Nóra

Az ország hat megyéjéből érkeztek fiatalok: megyénken kívül Pest, Baranya, Vas, Zala és Komárom-Esztergom megyei gyerekek is a rakétaezred táborát választották. 


„Baranya és Zala megyében is teljesítünk szolgálatot, s jó kapcsolatot ápolunk az ott élőkkel. Az onnan érkezőkhöz sokkal közelebb lett volna a kaposvári tábor, mégis a győrire esett a választásuk" – mondta Matyi Tibor alezredes, az ezred törzsfőnöke.

Harminchét fiatal érkezett a győri ˝Harcos táborba˝



„A gyerekek játékos formában ismerkednek meg a katonai léttel, az élményeik során bepillantást nyernek a győri katonák mindennapjaiba" – tudtuk meg Matyi Tibortól.


 „Nekem egy kicsit izomlázam van, de jól bírjuk a feladatokat, közben persze lehet egy kicsit pihenni" – mondta az egyik fiatal két ügyességi verseny között. 


A csapatmunka fontos része a megmérettetéseknek, hiszen mindig az utoljára beérkezett ideje a mérvadó. 

„Bátorítsátok és segítsétek egymást" – szólította fel az egyik kiképző a saját csapatát. Ez tényleg sokszor sikerült: biztatták társaikat és még a vizüket is megosztották egymással.


A táborban kikapcsolódásra is van lehetőség: tábortűz, karaoke és filmvetítés segíti a közösségi szellem erősödését.

Nincs mobil

„Igazi kihívásnak számít, hogy a gyerekek se mobilt, se közösségi médiát nem használhatnak  – nyilatkozta Matyi Tibor. – A szülők természetesen nyomon követhetik élményeiket internetes oldalunkon" – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!