2016.02.03. 10:32
Egy hete nincs hír az eltűnt győri lányról
Csak idő kérdése, hogy a megfeszített rendőri nyomozás, a rokonság által szervezett keresés és a több száz megosztás a közösségi portálon sikerrel járjon. Szülei és húgai mindent megadnának, hogy végre hírt kaphassanak Rebeka felől. A 24 éves lány egy hete nyomtalanul tűnt el. Családja általunk próbál üzenni.

Derűt sugárzó kék szemek, barna hajzuhatag, cinkos mosoly – ezrek láthatták Bödecs Rebeka fényképét, akit múlt hét csütörtök óta a rendőrség is keres.
A 24 éves győri lányt január 25-én látta a családja utoljára, azt mondta, egy volt iskolatársával találkozik. Másnap még nem volt gyanús, hogy nem ért haza, mindenki azt hitte, hogy az ismerősénél aludt. Akkor estek kétségbe, amikor este felhívták a barátnőt és megtudták tőle, hogy nem volt megbeszélt találkozó...
Rebeka a táskáján kívül semmit nem vitt magával. Ruhát nem csomagolt, a mobiltelefonját otthon hagyta. A számítógépe előzményei törlődtek.
Szülei mindent megmozgatnak, hogy Rebeka nyomára bukkanjanak. Győrtől Debrecenig, Pécstől Egerig sok százan osztották meg húgai szívszaggató üzenetét, amelyben eltűnt testvérüket keresik.
Múlt szombatra egy keresést is szerveztek, körülbelül harminc ember, jórészt ismerős jött össze a győri vidéki buszpályaudvaron. Csoportokban fésülték át a várost és környékét.
Elszántan keresi a családja – Az eltűnt lány képével szerte a városban lehet találkozni. Fotó: Bertleff András
– Félreeső, elhagyott helyeken, épületekben kerestük, szinte mindenütt. A Püspökerdőben, Szabadhegyen, Likócson, Marcalvárosban a tó felé, a város szélén – mondta a Kisalföldnek megtörten az édesanya, Bödecsné Éliás Viola. – A lányaim és a barátaink szórólapokat ragasztottak ki, és akivel találkoztak, annak megmutatták a fényképét. Nem adjuk fel a keresést. Hazavárjuk Rebekát. Ha olvassa ezeket a sorokat, azt üzenjük: bármi történt, vagy ha kudarc érte, gondoljon arra, hogy szeretjük és mindent újra lehet kezdeni. És ebben segíteni fogunk, nem hagyjuk magára.
Az édesanyától azt is megtudtuk, hogy a család újabb kutatást tervez. Azt kérte, írjuk le: köszönet és hála mindazoknak, aki segítségükre voltak és azoknak, akik eztán segítenek abban, hogy a család rémálma mielőbb véget érjen.
Az iskolában megértették, szerették
A család egyik ismerőse, aki részt vett a szombati keresésben, a Kisalföldnek azt mondta: kevés esély volt arra, hogy megtalálják Rebekát, a reményteljes próbálkozás mégsem volt hiábavaló, ha támogatásukkal, együttérzésükkel meg tudták erősíteni az aggódó családtagokat.
A Kisalföld elérte azt a pedagógust is, aki a lányt egyetemi tanulmányai előtt, a középiskolában tanította. Azt mondta, Rebeka diákként visszahúzódó, csendes személyiség volt, kivételes intellektuális képességekkel. Mindig a pontosságra törekedett, nagy elvárásai voltak önmagával szemben. Zárkózottsága nem jelentett akadályt a kapcsolataiban, osztálytársai megértették, szerették.
Rebeka 170 centiméter magas, vékony testalkatú. Hosszú barna haja van, de ezt azóta megváltoztathatta. Ősszel lábműtéten esett át, kicsit sántít. Eltűnésekor fekete színű félhosszú gyapjú kabátot és fekete színű, barna csíkos bokacsizmát viselt. A rendőrség kéri, hogy aki látta, a hollétéről vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelezze a 107-es vagy 112-es számon. A telefontanú ingyenes vonala: 06-80/555-111.