Győr és környéke

2016.02.21. 19:35

Átírják a lakcímeket: eddig másfél ezer győri kapott levelet

Címe megváltozott, lakcímkártyája érvénytelenné vált – ilyen tartalmú levelet eddig csaknem ezerötszázan kaptak a polgármesteri hivataltól Győrben és az ingatlancímek felülvizsgálata még tart. Összegyűjtöttük a tudnivalókat, mert a módosítás sok ügyintézéssel járhat.

Rimányi Zita


Érinti a címváltozás például az Árpád, az Egressy Béni, a Szent Imre, a Szent István, a Baross, a Nagy Imre, az Ady Endre, a Munkácsy, a Rónay Jácint utcákban élőket.

Felülvizsgálják Győrben a lakcímeket. Dr. Horváth Tamás, a polgármesteri hivatal igazgatási osztályvezetője az ellenőrzésekről elmondta: az átfedések miatt is érdemes egyeztetni. Ezt a jogszabályban előírt módon kell megtenniük  a készülő központi címregiszterhez (KCR) kapcsolódóan.

A munka legalább év végéig eltart, mintegy húszezer telekszámot, hetvenezer címet érint. Az is indokolja, hogy a különböző szerveknél az ingatlanok nyilvántartása másképp történik, gyakori, hogy így azok azonosítása nem egyértelmű, és igazolások beszerzésekor ez nehézséget okoz.

"A címképzésnél a kormányrendelet az épületek, a lépcsőházak, a szintek jelölését meghatározza. Egyébként a meglévő gyakorlathoz, a társasházakban a meglévő címek többségéhez igazodunk, igyekszünk figyelembe venni a tulajdonosok érdekeit" – hangsúlyozta az osztályvezető. S a címrendezés később több ügyintézést leegyszerűsít vagy feleslegessé tesz.

A győri Árpád úton több lakás címét is pontosították a felülvizsgálat keretében, az érintettek levelet kaptak.

A győri Árpád úton több lakás címét is pontosították a felülvizsgálat keretében, az érintettek levelet kaptak.

Az érintettek azt érzik, hogy jelentős ügyintézési terhet ró rájuk a változás. Le kell cserélniük lakcímkártyájukat és jelezniük kell a módosítást a közszolgáltatóknak (pl. víz-csatorna, villany, gáz, távfűtés, hulladékszállítás, telefon-előfizetés, kéményseprés). Gondolniuk kell arra, hogy banknál, biztosítónál is szükség lehet új lakcímük tudatására.

Gazdasági társaságoknak a cégbíróságnak, egyéni vállalkozóknak az Ügyfélkapu révén kell jelezniük, ha székhelyet, telephelyet érint a változás. Ha a módosított cím a magánszemély NAV-hoz bejelentett levelezési címe, a 16T34 adatlapot kell kitölteni. Adószámmal is rendelkezőknek a levelezési címük változását, ha az nem azonos a telephelyükkel, a 16T101 jelű adatlapon kell bejelenteniük.

Kiket érint?
A címváltozás érinti többek között az Őzike, a Kert, a Temető, a József Attila, a Liszt Ferenc, a Víztorony, a Vasvári Pál, a Kiss János, a Kiss Ernő, a Kálvária, az Eörsy Péter, a Babits Mihály, az Ipar utcában, a Batthyány téren és a Bisinger sétányon is az ingatlanokat. Van, ahol a házszám változik vagy két számból álló lesz, mert a társasház két különálló családi ház helyén épült. Előfordul, hogy a házszám mögé A, B, C betű kerül, de az a leggyakoribb, hogy az ajtószámot kell pontosítani.
 

A lakcímigazolvány kiadása ingyenes
A házszámmódosításban, a címváltozásban érintettek a lakcímigazolványuk cseréjét a Győri Járási Hivatal Kormányablak Osztályának mindkét telephelyén (Czuczor utca 36., ETO Park) kérhetik. Az ügyfélfogadási idő hétfőn 7-től 17, kedden és szerdán 8-tól 19, csütörtökön és pénteken 8-tól 18 óráig tart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!