Győr és környéke

2015.11.26. 15:24

Huawei-labort és akadémiát alakítanak ki jövőre a győri Széchenyi-egyetemen

A Széchenyi István Egyetem és a Huawei öt évre szóló együttműködést kötött: a távközlési és informatikai képzést mintegy 100 millió forint értékben támogatja a kínai vállalat.

A megállapodás hivatalosan így szól: a győri Széchenyi István Egyetem és a Huawei öt évre szóló együttműködést kötött; ennek értelmében a távközlési és informatikai képzést mintegy 100 millió forint értékben támogatja a kínai multinacionális vállalat. A „4. Kína–Kelet-Közép-Európa Találkozót" kísérő ünnepélyes együttműködési megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében írta alá prof. Komlósi László, a győri egyetem nemzetközi rektorhelyettese és Jimmy Pang, a Huawei Technologies globális kormányzati kapcsolatokért felelős új elnöke Pekingben. 


Ha a diplomáciai nyelv mögé nézünk, nagyon jó dolgot látunk. A megállapodás ugyanis azt jelenti, hogy a kínai multicég anyagi támogatásával 2016-ban Huawei-laboratórium és -akadémia létesül az egyetemen. Emellett a vállalat megosztja a legújabb, távközlési és infokommunikációra vonatkozó oktatási anyagait, az érintett tanárokat továbbképzésben részesíti és angol nyelvű, szakmai előadásokat is indít az intézményben. 

„Régóta kerestünk oktatási partnert Magyarországon – mondta Jimmy Pang –, s nem volt könnyű dolgunk a sok kiváló intézmény közül eldönteni, melyikkel működünk együtt. A Széchenyi István Egyetem mérnöki képzése szárnyal, s örülünk, hogy a meglévő stratégiai irányzata, a közlekedésmérnöki képzés mellé most egy újabb, jövőálló utat választott."


 Az nem titok, hogy az infokommunikációért felelős győri államtitkárnak, Kara Ákosnak meghatározó szerepe volt abban, hogy végül a győri egyetem lett a befutó. „Szerencsére sokan gondolják komolyan, amit mi is, hogy erős egyetemet szeretnénk építeni Győrben. A Huawei tudtommal sehol a világon nem kötött még öt évre szóló szerződést, ami azt jelenti, hogy hosszú távon gondolkodik a Széchenyi-egyetemben." 

 

A győri campus már tapasztalatot szerzett a multinacionális nemzetközi vállalatokkal való együttműködésben. Elég csak az Audi-tanszékeket említeni. Ezt az együttműködést hangsúlyozta a Kínába elutazó prof. Komlósi László rektorhelyettes is. Az új labor és akadémia nyilvánvalóan lökést ad a távközlési és informatikai képzésnek. 

A Huaweiről

A Huawei a világ egyik vezető információs és kommunikációs technológiai szállítója, tavalyi forgalma 46,4 milliárd dollár volt. Termékei 170 országban és régióban vannak jelen, ezeket a világ népességének több mint egyharmada használja. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!