Borkai Zsolt a menekültekről Győrben: Intézkedési tervet készít a város

[namelink name="Borkai Zsolt"] polgármester augusztus 19-én fordult ezzel a felhívással a lakosokhoz, amivel a célja leginkább az volt, hogy az emberektől muníciót gyűjtsön a vámosszabadi tábor bezárásához.

Borkai Zsolt asztalán egy paksaméta hever, nagyjából háromszáz papírlap van kinyomtatva: ezeket kapta a győriektől. A polgármestert nemcsak a neki szánt üzenetekről kérdezzük, hanem arról is, hogy mit remél az akciótól, amit – azt mondja – saját maga talált ki. A beszélgetés kitér a tegnapi osztrák ellenőrzésekre és az M1-esen kialakult dugóra is, valamint a két évvel ezelőtti helyzetre, amikor Vámosszabadin a tábor megnyílt. „Egy polgármester sem tévedhetetlen – mondja Borkai Zsolt, hozzátéve: – Nem gondoltam, mint ahogy azt hiszem, más sem, hogy idáig fajulhat a dolog."

– Összegyűjtötték már a lakossági észrevételeket?

– Igen.

– Hánynál tartanak?

– Háromszáz körül.

– És még mindig jönnek levelek?

– Jönnek. Nem olyan vehemenciával, mint az elején, de jönnek.

– Akkor halljuk a részleteket. Mindet végigolvasta?

– Mindbe beleolvastam, de a kollégáim részletesen is feldolgozták számomra. A legnagyobb tanulság, hogy az emberek félnek, aggódnak, nem tartják elfogadhatónak a migránsok jelenlétét. Ez a levelek kilencven százaléka.

– Félnek, aggódnak – konkrétum is elhangzik, hogy mitől?

– Igen. Például: a Révai-gimnázium előtti helyzetet fel kell számolni, mert mától sok száz gyerek botlik bele a kint sátorozó migránsokba. Ez nem állapot. S az sem, hogy a parkokat összepiszkítják.

– A tíz százalék mit írt?

– Azt, hogy nem kell pánikot kelteni.

Ha az nem elég, hogy háromszáz konkrét panasszal alátámasztom az egyébként érezhető hangulatot, akkor az sem lett volna elég, ha valakivel előre egyeztetek – mondja Borkai Zsolt. Fotó: Mészáros Mátyás

– Minden panaszt ugyanazzal a súllyal kezelnek, vagy a nyilvánvalóan abszurd és/vagy vállalhatatlan felvetéseket nem rögzítik?

– Szerencsére egy ilyennel sem találkoztam.

– De hol a határ? Ha én azt írtam volna, hogy a migránsok miatt felerősödtek a migrénes rohamaim, akkor azt is eljuttatta volna az illetékeshez?

– Ilyet sem olvastam. Minden levélíró őszintén, komolyan osztotta meg a gondolatait. A panaszok elsősorban a közérzetre vonatkoztak, vagyis a győriek nem akarnak ilyen légkörben élni.

– Most, hogy ismeri a lakosok problémáját, mi a következő lépés?

– Két lépés lesz. Ezeket a leveleket egyrészt elküldöm a kormánynak, részletes tájékoztatást adok, s kérem a segítségüket. Emlékeztetve őket arra, hogy két éve ideiglenes tábort ígértek nekünk...

– Nekünk? Csak Vámosszabadival tárgyaltak, nem?

– De. Áttételesen az ígéret nyilván Győrnek is szólt. Most már a mi problémánk, illetve az egész országé ez a történet. Szóval kérem a tábor megszüntetését. De őszinte leszek: nem vagyok biztos, hogy ebben a helyzetben sikerülhet. A másik lépést viszont meg tudjuk magunk is tenni: készítünk egy intézkedési tervet, amely elsősorban a parkok védelmét szolgálja. Mobil vécéket és szemeteseket teszünk ki, hogy legalább ezt a részét orvosolni tudjuk.

– Ez rendben is van. De ha az emberek valóban félnek és aggódnak a migránsok jelenléte miatt, akkor a nyilvános vécék kihelyezése kevés lesz számukra.

– A bevándorlási problémára nem tudunk egyedül mi választ adni. Megjegyzem, a lakossági levelekben sem szerepel erre vonatkozóan egyetlen mondat sem. Mi legalább megpróbálunk tenni valamit. Lehet, hogy ez csepp a tengerben, de csináljuk, fokozott rendőri jelenléttel.

– A felhívás közzétételének másnapján azt nyilatkozta nekünk, hogy muníciót gyűjt. De ez elég muníció lesz?

– Bármi is történik majd, az eredmény engem megerősített abban, hogy az emberek nem támogatják, hogy a közelükben legyenek a migránsok. Az is tény, hogy valójában csak tüneti kezelést tud adni a világ erre a helyzetre. Polgármesterként kötelességem a győriek problémái-
val foglalkozni, nem is tehetek mást, hiszen ugyanazt látom, amit ők. S hogy kicsi vagy nagy probléma-e a migránsok jelenléte, csak az tudja, akinek a háza előtt elmennek ezek az emberek. Akinek nem napi szintű a szituáció, az könnyen mondja, hogy legyünk elfogadóbbak.

– De nem csak Győrben látnak ilyet az emberek. Mi lesz, ha azt válaszolják majd önnek, hogy a problémát valójában nem is a Vámosszabadiból Győrbe bebuszozó migránsok jelentik, hanem azok az emberek, akiket százasával leszállítanak a vonatról és Győrben ragadnak. Illetve akik a déli határszakaszról elindulnak Bécsnek. És így már több tucat település verhetné az asztalt ugyanezzel a problémával, kivételt nem tehetnek Győrrel.

– Attól még meg kellett tennem ezt. Szeretek sikerrel járni, nyilván most is ez a célom. De nem rajtam múlik.

– Egyedül az ön ötlete volt ez a felhívás, vagy volt, aki ezt tanácsolta?

– Az én ötletem volt.

– Előtte egyeztetett azért a hivatalos szervekkel?

– Nem.

– A Fidesz vezetésével sem?

– Nem.

– És nem kapott telefonhívást, hogy Zsolt, azért szólhattál volna?

– Nem. De aki ismer, az tudja, hogy szeretek kiállni a számomra fontos dolgokért.

– Nem lett volna mégis egyszerűbb egyeztetni, mert akkor biztosan nem fut lyukra?

– És az megoldás lett volna, ha azt mondják, nincs semmi értelme, én meg emiatt hallgatok és semmibe veszem az emberek véleményét? Ha az nem elég, hogy háromszáz konkrét panasszal, levéllel alátámasztom az egyébként érezhető hangulatot, akkor az sem lett volna elég, ha valakivel előre egyeztetek.

– Ebben igaza van. De egy dologban mégis úgy érzem, hogy hibázott. A közleményből nem volt világos, hogy mindezt miért csinálja. Hogy muníciót gyűjt a táborbezáráshoz. Ezért szedte szét a sajtó egyik fele az ön felhívását, s írta azt, hogy „Borkai Zsolt ha elkésve is, de beszállt a kormányzati propagandába".

– Aki akar, bármit kiolvas bármiből. Én azt tudom, hogy kötelességem volt megszólalni az ügyben, és nem parancsra tettem.

– Volt polgármester, aki követte a példáját?

– Nem. Martonfa polgármestere kért volna fel, hogy adjak nekik muníciót a tiltakozásukhoz. De arra nemet mondtam. Az nem az én területem, s nem is feladatom.

– Ha az elmúlt két évet nézi, volt olyan pillanat, amikor léphetett volna a tábor ügyében – még akkor is, ha az nem Győrben, hanem Vámosszabadin működött –-, s megakadályozhatta volna a mostani helyzet kialakulását?

– Nem, nem volt.

– Az ellenzék szerint igen, és politikai magas labdának kezeli a helyzetet.

– Elegánsan meg lehet válaszolni, ha azt mondom, hogy egy polgármester sem tévedhetetlen. Nem gondoltam, mint ahogy azt hiszem, más sem, hogy idáig fajulhat a dolog.

– Miközben mi beszélgetünk, az M1-esen akkora dugó alakult ki az osztrákok határellenőrzése miatt, hogy Győrnél jelezni kell a torlódást. Önnek szóltak, hogy készüljön, mert „helyzet lesz"?

– Hivatalosan nem, de természetesen tájékozódom a helyzetről.

– A hétvégén gondolom, ön is sűrűn megfordult a belvárosban. Látott migránsokat?

– Nem. Túl sokan voltunk ahhoz. De máskor természetesen láttam.

– És nem kérdezte meg őket, hogy kik ők, miért vannak Győrben?

– Nyilván most arra céloz, hogy ha magánemberként beszélnék velük, találnék köztük megrázó történeteket, sorsokat. Tudom. Ahogy a magyarok között is. De nem magánember vagyok most ebben a kérdésben, hanem polgármester. S így is kell gondolkodnom.
A vámosszabadi menekülttábor bezárása a cél, de a polgármester reálisan látja most a lehetőségeit.