Győr és környéke

2015.04.01. 15:36

Sörözővita Marcalvárosban: elutasították a lakók birtokvédelmi kérelmét

A győri önkormányzat Hatósági Főosztálya nem látja bizonyíthatónak a lakók panaszait. A zenegépet például már hónapokkal ezelőtt elszállították.

Szeghalmi Balázs


Mint arról portálunk március elején beszámolt, huszonegy lakó írta alá azt a dokumentumot, melyben kérték: csendesebb legyen az Ikva utca 28. környéke.

A söröző tulajdonosa akkor úgy nyilatkozott, hogy "nincs gond az üzemeltetéssel, s ezt a rendőrségi vizsgálatok is alátámasztják". Az ügy a kisalfold.hu Facebook-oldalán is nagy port vert fel, ">záporoztak az Olvasói hozzászólások.

Egy hónapon keresztül történtek a tanúvallomások

Most a söröző tulajdonosa bocsátotta rendelkezésünkre a szóban forgó esetben lezajlott birtokvédelmi ügy hivatalos határozatát. A vitában a győri önkormányzat Hatósági Főosztálya, Igazgatási Osztálya járt el.

A február 19-től március 16-ig zajló tanúvallomások során a szemben álló felek elmondták a saját álláspontjukat. Ezekből azért nem idézünk, mert gyakorlatilag azt ismételték meg bővebben, ami első írásunkban is feketén-fehéren szerepelt.

A söröző üzemeltetője vitatta a lakók birtokvédelmi kérelmének valóságtartalmát, elmondása szerint például "a zenegépet elszállították" az üzletből.


A söröző és a lakótömb - fotó: Kisalföld-archívum

A söröző és a lakótömb - fotó: Kisalföld-archívum
A hivatalos vizsgálat szerint a panaszok nem bizonyítottak

"Úgy ítélem meg, hogy a panaszolt (a söröző üzemeltetője – a szerk.) magatartása sem a nyitvatartási időn túli működésre, sem az indokolatlan zajkeltésre, sem a vendégkör lakókat zavaró magatartására vonatkozóan nem bizonyított" – olvasható a hivatalos indoklásban.

Utóbbiból az is kiderül: a birtokvédelmi eljárást kezdeményező huszonegy lakó közül összesen ketten vettek részt a tanúkénti meghallgatáson.

A határozat szerint a sörözőben tartott számos hatósági, rendőrségi ellenőrzés során konkrét probléma hiányában intézkedésre nem került sor.   

Az eljárás lefolytatásáért a 3000 forintos illetéket a lakóknak kell állniuk.

Borsi Róbert: több gond is megoldódott, de a figyelem nem árt

Borsi Róbert, Marcalváros önkormányzati képviselője szerint több korábbi gond is megoldott a söröző üzemeltetése kapcsán az idei év első két hónapjában.

"Több hangfelvétel is készült a söröző előtti hangoskodásokról. Arra mindenképp figyelni kell, hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő, mert leginkább ez borzolja a kedélyeket a közeli lakóházakban" - tette hozzá Borsi Róbert.

Új üzemeltető viszi tovább a sörözőt

A kisalfold.hu információi szerint a söröző eddigi üzemeltetője visszaadta az üzemeltetési jogot a folyamatos hatósági ellenőrzések miatt, vagyis a söröző új üzemeltetővel nyit újra heteken belül. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!