Győr és környéke

2019.04.20. 13:02

14. alkalommal rendezik meg májusban az Öt templom fesztivált Győrben

Május 9. és 13. között rendezik meg a kultúrák és vallások közti párbeszéd elősegítését szolgáló Öt templom fesztivált Győr újvárosi városrészében.

A programok között bábszínházi, vallás- és helytörténeti előadások, koncertek, kiállítások, tematikus séták és szakrális programok szerepelnek.


A tizennegyedik alkalommal megrendezett fesztivál a párbeszéd mellett a hitről és az elfogadásról szól. Az öt templom öt különböző felekezethez - római katolikus, görögkatolikus, evangélikus, református és zsidó - tartozik, és egy utcában, hétszáz méteren belül találhatóak.


Bár a fesztivál fő programsorozata csak egy héttel később indul, már május 2-án koncerttel várják a közönséget az Evangélikus Öregtemplomban: ekkor kezdi meg magyarországi turnéját a moszkvai Doros Férfikar, amely a Szent Efrém Férfikarral közösen ad ortodox húsvéti hangversenyt.


A koncerten a keleti egyház nagyheti és húsvéti dallamai csendülnek fel. Május 9-én a Menházban tárlatvezetést tartanak a Győri Zsidó Hitközség vallás- és helytörténeti kiállításában.


Délután nyílik meg a Zsinagógában Mesék unokáimnak címmel Jahoda Maja belsőépítész kiállítása. Aznap este a Menház kamaraszínpadán mutatják be Eldobott szerelmek címmel az Ady Endre szerelmeiről szóló darabot, a református templomban pedig Rengeteg címmel ad koncertet Kollár-Klemencz László és kamarazenekara.


Május 10-én délután Öt templom túra indul, ahol a fesztivál helyszínein keresztül mutatják be az európai zsidó-keresztény kultúra hagyományait és értékeit. Később Dimény Gábor építész mutatja be az újvárosi építészet értékeit, valamint a városrész megújítását célzó beruházásokat.


Este a Menházban Petőfi Sándor Az apostol című művét adja elő Borbély Sándor színművész. A Görögkatolikus templomban a Delioú nevű cseh-francia duó ad koncertet.


Este a katolikus templomban a Grecció Énekegyüttes a holland származású barokk zeneszerző, J.P. Sweelinck munkásságából ad ízelítőt. Másnap a Görögkatolikus templomban a szegedi Király-Kőnig Péter Zeneiskola és a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola fuvolista növendékei adnak koncertet, majd a Menházban Island home címmel angol nyelvű előadást mutatnak be.


Este a református templomban Enemvé, avagy nagy magyar versek címmel istenes verseket mutat be Csákányi Eszter, Kamarás Iván és Hajdu Steve, a zenei kíséretet pedig Szabó Balázs adja. Később a Menházban Németh Virág és Borgula András Szakácskönyv a túlélésért című darabját adják elő, recepteken keresztül bemutatva a 20. század magyar történelmét.


Május 12-én délelőtt istentiszteleteket és misét tartanak. Este az Evangélikus Öregtemplomban Istenes zenei dicséretek címmel tartanak hangversenyt, a katolikus templomban pedig Barabás Lőrinc ad koncertet Algorhythms címmel.


Május 13-án este a Menházban a Fekete Seretlek nevű zenekar lép fel egy angol nyelvű zenés színházi produkcióval, amelyet George Orwell 1984 című műve ihletett. A programsorozat zárásaként pedig a Zsinagógában Háy János Apa lánya című darabját láthatja a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!