Kisalföld logö

2019. 06. 16. vasárnap - Jusztin 20°C | 32°C Még több cikk.

Novemberben jön a nyugdíjprémium

Először azokhoz jut el a prémium, akik átutalással kapják meg a nyugdíjukat,
Novemberben prémiumot fizet az állam a nyugdíjasoknak, az extra összegek kifizetésére a gazdaság jó teljesítménye adja meg a pénzügyi alapot - mondta a Magyar Időknek Tállai András.

A Pénzügyminisztérium államtitkára a lap szombati számának nyilatkozva hozzátette, először azokhoz jut el a prémium, akik átutalással kapják meg a nyugdíjukat, az ő számlájukra november 12-én érkezik meg az extra pénz.

A postai kézbesítés ezt követően, november 15-én veszi kezdetét. Pluszjuttatást nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek folyósít az állam. A prémium maximális összege 18 ezer forint, ennyit kapnak azok, akinek a havi nyugdíja eléri a nyolcvanezer forintot. A kisebb nyugdíjból gazdálkodók az időskori juttatásukkal arányos összegre jogosultak.

Az állam először tavaly fizetett prémiumot a nyugdíjasoknak, az akkori juttatások együttesen 24 milliárd forintos kiadást jelentettek az államkasszának. "Az idei költségvetésben több mint 32 milliárd forintot különítettünk el erre a célra" - jegyezte meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Varga Mihály: a gazdaság növekedése mellett emelkednek a keresetek is

Varga Mihály: a gazdaság növekedése mellett emelkednek a keresetek is
A gazdaság növekedésével együtt nem csak a munkahelyek száma nő, de a keresetek is folyamatosan emelkednek - mondta Varga Mihály. Tovább olvasom