Kisalföld logö

2019. 06. 18. kedd - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Mindenkit átvilágítanak a bankok, akik két évnél régebben nyitottak számlát

Az intézkedés nemcsak a banki, hanem az egészségpénztári, életbiztosítási ügyfelekre is vonatkozik.
A pénzmosás elleni törvény előírása szerint a pénzintézeteknek június 26-áig át kell világítaniuk az ügyfeleiket - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.

Binder István hozzátette: a 2017 júniusában életbe lépett pénzmosás elleni törvény nemcsak a banki, hanem az egészségpénztári, életbiztosítási ügyfelekre is vonatkozik. Aki az elmúlt két évben nyitott bankszámlát, annak nem kell azonosítania magát - jegyezte meg.
    
Az intézkedés valamennyi ember biztonságát szolgálja, célja, hogy a számlák ne váljanak a pénzmosás finanszírozásának eszközévé - fogalmazott.
    
Elmondta: az átvilágítás során a lakossági ügyfelek személyi okmányát, illetve lakcímkártyáját lemásolja a pénzügyi szolgáltató, majd az ügyfélnek alá kell írnia egy dokumentumot, amelyben arról nyilatkozik, hogy nincs kiemelt közszereplői státusza, vagyis nem állami cég elsőszámú vezetője és nem is politikus.
    
Vállalati ügyfelek esetén a cég nevében eljáró megbízott szintén személyazonosságát, illetve lakcímét kell igazolja, továbbá adószámát is meg kell adnia a teljeskörű ügyfél-azonosítás során - fűzte hozzá Binder István.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

800 új munkahelyet teremt a Tesco Magyarországon

800 új munkahelyet teremt a Tesco Magyarországon
Új szolgáltató központot hoz létre. Tovább olvasom