Gazdaság

2017.04.20. 13:56

Mától 10 napja lesz a Költségvetési Tanácsnak, hogy véleményezze a költségvetés jövő évi tervezetét

4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos államháztartási, 3 százalék körüli inflációval számolnak a következő évre.

A jövő évi költségvetés tervezetét csütörtökön átadják a Költségvetési Tanácsnak, a testületnek tíz napja lesz a véleményezésre - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács 3. ülését követő sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.


Hozzátette: 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos államháztartási hiánnyal, 3 százalék körüli inflációval számolnak a következő évre, ami azt is jelenti, hogy a nyugdíjak emelése is ezt követi majd. A tartalék nagysága az ideivel megegyezően 203 milliárd forint lesz - mondta. A jövő évi költségvetést május másodikáig kell átadniuk a parlamentnek. Varga Mihály elmondta: a költségvetés további részeit a tanács döntését követően ismertetik majd a nyilvánossággal.


Közölte: módosítják az idei költségvetést, amit részben a tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás tesz szükségessé. A földárverésekből származó bevétel jelentős részét 2017-ben fizették be a gazdák a költségvetésbe, ami az idei költségvetés bevételeit jelentősen javítja, ezért kell azt átvezetni.


Tájékoztatott arról, hogy az adókkal kapcsolatban még tartanak az egyeztetések a kormányon belül, és a munkaadói-munkavállalói partnerekkel.


Az adótörvényeket egy hét múlva nyújtják be a parlamentnek - mondta.

Két területen lesz jelentős változás, egyrészt az internet szolgáltatások áfája 18-ról 5 százalékra fog csökkenni 2018-ban. Javasolni fogják a kisüzemi sörfőzdék esetében, hogy az eddigi 8 ezer hektoliter helyett 200 ezer hektoliternél kelljen a jövedéki adónak csak az 50 százalékát megfizetni - közölte a nemzetgazdasági miniszter.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!