Budapesti győzelemmel zárult a Közgazdasági Olimpia nemzeti döntője

A megmérettetésre az ország 17 megyéjéből, a fővárosból és a Vajdaságból is jelentkeztek középiskolás diákok.

A VII. kerületi Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum diákja, Mezei Emese győzelmével zárult a 2019-2020-as V4-es Közgazdasági Olimpia magyarországi döntője szombaton – közölte a szervező Magyar Közgazdasági Társaság az MTI-vel.

A verseny nemzeti döntőjében – amelyet a koronavírus-járvány miatt online tartottak – az írásbeli fordulók tíz legjobbja mérte össze a tudását. Az első öt helyezett képviselheti majd Magyarországot a verseny nemzetközi döntőjében, ahol Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról is a legjobb diákok mérhetik majd össze közgazdasági ismereteiket, tudásukat.

A magyar döntő szakmai zsűrijének tagjai Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) örökös tiszteletbeli elnöke; Dombi Ákos, az ELTE tanszékvezető egyetemi docense és Trautmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, az MKT Fejlődés-gazdaságtani szakosztályának elnöke voltak.

A szervezők tájékoztatása szerint a versenyzőket Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke köszöntötte videóüzenetben, Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke pedig bejelentette, hogy már a kormány előtt van az az előterjesztés, amely 30 többletponttal jutalmazná a szakirányú egyetemi felvételi eljárás során a verseny nemzetközi döntőjében dobogós helyezést elérő diákokat.

A V4-es Közgazdasági Olimpia nemzeti döntőjének dobogósai sorrendben Mezei Emese (Budapest VII. kerületi Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum), Nacsa Flóra (Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium), Szarvas Dániel (Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium) lettek. A verseny nemzetközi döntőjében az öt legjobb eredményt elérő magyar diák a Csehországból, Szlovákiából és Lengyelországból érkező társaival mérheti majd össze a tudását.

A Magyar Közgazdasági Társaság 2018 tavaszán kötött együttműködési megállapodást a cseh, a lengyel és a szlovák testvérszervezeteivel, ehhez kapcsolódva rendezték meg a 2019-2020-as tanévben is a cseh kezdeményezésre elindított, középiskolásoknak szóló Közgazdasági Olimpiát. A Magyar Közgazdasági Társaság szervező partnerei a Budapesti Corvinus Egyetem MNB Intézete, a Pénzmúzeum, a Pénziránytű Alapítvány és a Budapest Institute of Banking voltak.

Hozzászólások

Napi keresztrejtvény
Napi sudoku – könnyebb verzió
Napi sudoku – nehezebb verzió
A jövő héten megújul a számítógépes Uplay
Szinkronizálhatóak lesznek a játékmentések a PC-k és a konzolok között.
Gyász
„Nem dobog a szív, mely a jóság tükre volt, ajka sem szól többé, mert lezárt, néma, holt. Megállott a kéz, mely mindig csak adott, soha semmit nem kért és el nem fogadott. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk és rokonunk, STÁNITZ LAJOSNÉ szül. Ringhofer Erzsébet 85 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. október 28-án 14 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Uram, engedd be őt szent szívedbe, fogadd be kegyelmedbe! Ami jót tett életében, érdeme legyen fönt az égben. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapám, apósom, testvérem, nagybátyánk és rokonunk, TAKÁCS GÉZA életének 82. évében elhunyt. Hamvasztási utáni búcsúztatója 2020. október 29-én, csütörtökön 13 órakor lesz az iváni temetőben. Előtte, 12.30 órakor engesztelő szentmisét mondatunk a helyi katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Édesanyánktól, MÁTÉ OLIVÉRNÉ Aranka nénitől 2020. november 6-án 15 órakor búcsúzunk a győri Szent Imre-templomban. Hamvait az urnakertben helyezzük nyugalomra. Kérjük, csak egy szál virággal fejezzék ki tiszteletüket. Attila, Andrea és családjuk
HELYESBÍTÉS „Örök az arcod, nem száll el a szavad, minden mosolyod a szívünkben marad. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, dédnagypapám, apósom, TÖMÖRDI ISTVÁN életének 83. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. október 27-én, kedden 14.30 órakor lesz a fertőszentmiklósi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 13.30 órakor kezdődik a helyi templomban. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAVESZKÁNÉ NÉMETH ZSUZSANNA életének 76. évében, türelemmel viselt betegségben csendesen elhuny. Búcsúztatása 2020. október 27-én, kedden 11 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozója elől. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAUER ERWIN életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 27-én, kedden 15 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A gyászoló Trestyén család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Párom, Édesapánk, Nagypapánk, Testvérünk és Rokonunk, FADGYAS LÁSZLÓ MIHÁLY 67 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 27-én, kedden 15 órakor lesz a győr-újvárosi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Bánatos szívvel, de annál nagyobb szeretettel emlékezünk szeretett férjemre, édesapánkra és nagyapánkra és MÁTÉ SÁNDORRA (Kóny) halálának 35. évfordulóján. ,,Hiába rohannak az évek, a halál nem jelent feledést és véget. Míg élnek azok, akik szívből szerettek Téged. Szerető Feleséged és családod
El nem múló fájdalommal emlékezünk Dr. ZSEBŐK OTTÓ villamosmérnökre halálának 4. évfordulóján! Szememben könnyek, kezemben virág, Gyertyát gyújtok, égjen a szeretetért, Veled eltöltött minden pillanatért. Érted, kit nagyon szerettem, Érted hullik mindig könnyem. Ragyogjon a mécses ahogy a csillagok, Őrizzék álmod hófehér angyalok. ... bánatunk a tengernél is mélyebb, de Istennek köszönjük, hogy nekünk adott Téged. Szerető családod
Emlékezünk, SIPOS GÁBOR halálának 20. évfordulóján. Te, ki húsz éve elmentél, mindig velünk leszel, szívünk zegzugában soha el nem veszel, álmunkban jössz, mi boldog könnyel kelünk, s tudjuk, mindig itt vagy, s leszel is örökre velünk! Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk MÉSZÁROS GÁBORNÉ szül. Lőrincz Mária halálának 7. évfordulójára. Elmentél tőlünk egy csendes hajnalon, köszönni, búcsúzni sem volt alkalom. Az idő nem gyógyítja sebeinket, mert Te igazán szerettél bennünket. Egy célod volt , a családért élni, ezt a halál tudta csak széttépni. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk POREIDER FERENC és POREIDER FERENCNÉ Francia Ida haláluknak 10. évfordulójára. Hiányoztok annyira fáj, hogy sírni muszáj. Ha reszket a szív és reszket a száj. Hát ne rója fel senki nekem Ha mindig befelé könnyezem. Nagyon hiányoztok drága Szüleim!!! Már 10 éve... Gyászoló családotok
Fájó szívvel emlékezünk, KOVÁCS SÁNDOR ZOLTÁN halálnak 3. évfordulóján. Egy könnycsepp a szemünkben érted él, egy gyertya az asztalon még érted ég. Egy fénykép, mely őrzi emléked, s egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad. Szerető családod
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Bruckner Károly (1951 - 2019) halálának 1. évfordulójára. Lelked, mint fehér galamb, csendesen messzire szállt. Hiába keresünk, könnyes szemünk már soha nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok közt a legfényesebb Te leszel, utat mutatsz, mert szívünkben mindörökké létezel. Soha el nem múló szeretettel: Testvéred Annus, Dávid, Péter és családja
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk TORNYOS ISTVÁNNÉ szül. Hajnóczky Márta születése 63.-ik, házassága 45. évfordulója alkalmából. Fekete hajú szakmunkás tanuló voltál mikor az általam vezetett autóbuszon megláttalak téged. Majd barátságunk szerelemmé érett és összeházasodtunk. De 45 év telt el azóta, jöttél velem sok gondon és örömön át. Ameddig élek a régi diáklány maradsz nekem. Nagyon hiányzol nekünk Szerető férjed, lányod Krisztina, unokáid: Boglárka, Gabriella,Lóránd, fiad: István