Gazdaság

2017.10.02. 08:03

Folytatódik az egyeztetés a Tesco és a szakszervezetek között

A Tesco munkavállalói létszámfelmérésbe kezdett. Ennek eredménye hatással lehet a tárgyalásra.

Hétfőn délután 2 órakor folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről a Tesco és a társaságnál működő érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között.

A Tesco Global Áruházak Zrt. a múlt héten hétfőn juttatta el a szakszervezetekhez az általuk korábban kért béremelésre és a létszámra vonatkozó jelentést.
   
A KASZ korábban arról számolt be, hogy a Tesco a szakszervezeteknek eljuttatott jelentés szerint elfogadja a béremelésre vonatkozó követeléseket és szeptember 1-től visszamenőleg bruttó 179 000 forintra emeli a legkisebb keresetű munkavállalók bérét. (Eddig ez a bér 176 000 forint volt.)
    
Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke korábban azt közölte, hogy "a Tesco által átküldött jelentésben a KDFSZ szerint a szakszervezetek 15 százalékos létszámemelésre vonatkozó sztrájkkövetelése nem teljesül".
    
A hétfői tárgyalás eredményét vélhetően befolyásolja majd a Tesco országos szintű munkavállalói létszámfelmérése, ami szerdán kezdődött egy dunántúli megyeszékhelyen és célja, hogy boltméretekre és -tipusokra lebontva meghatározza a megfelelő színvonalú szolgáltatáshoz szükséges minimális dolgozói létszámot.
    
Karsai Zoltán, a KASZ sztrájkbizottsága elnökének korábbi beszámolója szerint az átvilágítási sorozat tapasztalatai hatással lesznek a szakszervezetek által javasolt létszámbővítésre, hiszen ennek fényében kapnak pontos képet az áruházláncban uralkodó állapotokról, a munkavállalók létszámáról és leterheltségéről.
    
Bubenkó Csaba korábban a szakszervezeti követelések közül kiemelte a 25 százalékos béremelést, a 15 százalékos létszámbővítést. A bérkövetelésről kifejtette, hogy a szakszervezetek a 2016. évi tescós bérek 25 százalékos emelkedését tartják szükségesnek, hogy a legalacsonyabb keresetű dolgozók fizetése is érje el a bruttó 180 ezer forintot.
    
A szakszervezeti követelések elfogadása érdekében a KASZ és a KDFSZ szeptember 8-án 16 órától 24 óráig, szeptember 9-én pedig 10 órától 24 óráig tartott országos sztrájkot a Tescónál.
    
A Tescónál a KASZ-nak 2500, a KDFSZ-nek pedig mintegy 1000 tagja van.

A Tesco sajtóosztálya hétfőn reggel azt közölte, a Tesco továbbra is elkötelezett a hosszú távú és fenntartható magyarországi és közép-európai működés mellett.

A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket. A cég közel 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!