`Ez jó mulatság, férfimunka volt!´ - Szakma Sztár versenyen remekeltek a győri PÁGISZ diákjai - fotók

Ez olvasható a Győri Műszaki SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari szakgimnáziuma és szakközépiskolája honlapján, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV, technikusok versenye) és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV, a szakmunkások versenye) menetét követő bejegyzésben. A végeredmény: két szakmában összesen két arany, egy ezüst és egy bronzérem.

Tudósító

Jó mulatság?


Így utólag már annak tűnik, de valójában ez kemény küzdelem volt. Aki elolvassa a honlapon a bejegyzéseket, meggyőződhet róla. A sok öröm mellet bizony sok fejtörés is akadt! 


Röviden a versenyről. Mindkét verseny három fordulós, amely lefedi a szakmai vizsgák témaköreit, így a jó teljesítményt nyújtók mentesülhetnek a szakmai vizsgák alól. Az elődöntőn, januárban írásbeli feladatsort kellett megoldani. Az iskolában oktatott valamennyi szakmából volt induló.


Az eredmény két történelmi bravúr: Magashegyi Balázs (erősáramú elektrotechnikus) 100 %-os eredményt ért el, valamint 30 diák kapott felmentési javaslatot a szakmai vizsga írásbeli feladata alól. (A felmentéseket a majdani vizsgabizottság bírálja el és hagyja jóvá.)

 

Szakma Sztár versenyen remekeltek a győri PÁGISZ diákjai - fotók: Tudósító

A középdöntőbe (előválogató, február közepe) minden szakma legjobbjait hívták. Ide az automatikai technikus szakmából 5, az erősáramú elektrotechnikus szakmából 3, és a villanyszerelő szakmából 1 versenyzőnk kapott meghívást. A budapesti megmérettetésen dőlt el, hogy ki juthat a döntőbe. Nagy örömünkre ez négyüknek sikerült is.


A döntőt, immáron 12. alkalommal Budapesten, a Hungexpo területén tartották. A megnyitó ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte a versenyzőket. Rengeteg szakma, rengeted versenyző, jó hangulat és kezdődött az utolsó forduló. Két kemény versenynapot követően a harmadik napon szólították színpadra a szakmák legjobbjait.


Férfimunka?


Igen, az iskolánkban oktatott szakmák "fiúsak". Négy, immáron szakmával rendelkező férfi állhatott fel a dobogóra, és nem is akárhova: 


Erősáramú elektrotechnikus szakma

1. helyezett: Tarsoly Barnabás

2. helyezett: Kelemen Bence Lajos


Automatikai technikus szakma

1. helyezett: Horváth Tamás

3. helyezett: Herkovits Roland 


Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítőknek is!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában