Gazdaság

2018.02.04. 09:47

Az egészségügyi és szociális szakdolgozóknak a januári fizetéssel jön a béremelés

Az egészségügyben és szociális terület szakdolgozói november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést - mondta Varga Mihály, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

mti

A szaktárca vezetője azt mondta, ez az intézkedés mintegy 80 ezer embert érint, az előrehozás mellett pedig azért döntöttek, mert ezt a szakszervezetek kérték. Ez 20 milliárd forint kiadást jelent, amelyet a 2018-as költségvetésben elfogadott 200 milliárd forint fölötti tartalékból finanszíroznak - ismertette Varga Mihály. Emlékeztetett, hogy 2018-ban is emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum: előbbi 8 százalékkal 138 ezer forintra, utóbbi 12 százalékkal 180 500 forintra módosul.


Varga Mihály elmondta azt is, hogy 2017-ben 12 százalékos bruttó bérnövekedés volt, az állami szférában a pedagógusoknál, rendvédelmi dolgozóknál, az Országgyűlés, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozóinál, a vízügyi ágazatban, a mentőszolgálatnál, a bírói és ügyészi területen, a postánál, illetve az állami közlekedési vállalatoknál is jelentős bérnövekedések voltak. A nemzetgazdasági miniszter emellett örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a versenyszféra is hasonló mértékű bérnövekedést produkált tavaly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!