Gazdaság

2014.09.09. 13:22

Alba takarék: megnyílt az út a betétesek kártalanítása előtt

Kedden lépett hatályba az MNB határozata, amely visszavonta az Alba Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, ez megnyitja az utat a takarék végelszámolása vagy felszámolása, illetve a betétesek kártalanítása előtt.

A jegybank által a takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok rövidesen kezdeményezik az intézmény végelszámolását vagy felszámolását.

Ennek megindultával az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül kártalanítja a biztosított követeléssel rendelkező betéteseket 100 ezer eurós összeghatárig, a jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig.

Az MNB jelezte, hogy a betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, a Takarékbank Zrt. és az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni.

Menthetetlennek bizonyult a hitelintézet



A jegybank augusztus 29-én közölte, hogy visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét, miután a betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta tagjai közül a pénzintézetet.

Az MNB betét-kifizetési tilalmat rendelt el, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez. A határozat szeptember 9-én lépett hatályba.
Az SZHISZ és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. azután döntött az Alba Takarékszövetkezet kizárásáról, hogy a szakértői vizsgálat súlyos tőkehiányt, működési szabálytalanságokat tárt fel, és a hitelintézet menthetetlennek bizonyult. Tájékoztatásuk szerint a takarékszövetkezet prudens működésének helyreállítása érdekében az elmúlt hónapokban tett intézkedések nem vezettek eredményre, lehetetlenné vált az intézmény tőkehelyzetének piackonform módon történő rendezése.

Az Alba Takarékszövetkezet mintegy 15 ezer betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Fejér megye és környéke egy részét ölelte fel.

Németh Lászlóné, a takarékszövetkezetek integrációjáért felelős államtitkár korábban úgy nyilatkozott, hogy a mintegy 15 ezer betétes között mindössze 6 olyan magánszemély és 3 olyan vállalkozás található, amelyek esetében a betétek nagysága meghaladja az OBA által biztosított összeghatárt, így a takarékszövetkezet károsultjai csaknem teljes körű kártalanításra számíthatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!