Kisalföld logö

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

A Lego mintegy 1400 dolgozóját bocsátja el az év végéig

A Lego mintegy 1400 dolgozóját bocsátja el az év végéig
A cég azzal indokolta az intézkedést, hogy a Lego féléves forgalma 5 százalékkal esett. A leépítés elsősorban az adminisztációs és értékesítési területen dolgozókat érinti, és nem a termelésben foglalkoztatottakat.
A Magyarországon is jelenlévő Lego dán játékgyártó 8 százalékkal csökkenti dolgozóinak számát az év végéig - közölte a cég elnöke kedden.

A bejelentésből az nem derült ki, hogy mely országokban hajtják végre a létszámleépítést.

A cég azzal indokolta az intézkedést, hogy a Lego féléves forgalma 5 százalékkal 14,9 milliárd koronára (1 dán korona = 41,15 forint, 2,38 milliárd dollár) esett.
Jorgen Vig Knudstorp, a Lego elnöke azt mondta, hogy "csalódást okoztak a féléves bevételi adatok, ezért meg kell tenni a szükséges lépéseket".

A Lego mintegy 1400 dolgozóját bocsátja el az év végéig. A cég jelenleg közel 18 200 embert foglalkoztat világszerte.

A cég elnöke sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy "a kényszerlépés számos kollégánk életét befolyásolja majd". 

Az AP idézte a vállalati vezetőt, aki a dán TV2 televíziós csatornának az mondta, hogy a leépítés elsősorban az adminisztációs és értékesítési területen dolgozókat érinti, és nem a termelésben foglalkoztatottakat. 

A dán cég nyíregyházi leányvállalatának tavalyi nettó árbevétele mintegy 11 százalékkal, nyeresége pedig 13 százalékkal nőtt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jelentősen csökkentek a hitelkamatok

Jelentősen csökkentek a hitelkamatok
A lassú ütemű mérséklődés még folytatódhat, de öldöklő árversenyt már senki nem vár a piacon. Tovább olvasom