Járvány

2020.07.29. 22:22

A nemzetközi adatok arra utalnak, jól vészelte át hazánk a járványt

A nemzetközi összehasonlítás szerint hazánkban Európa más államaihoz képest vélhetően hatékonyabb volt a válságkezelés.

A legtöbb elemzői vélemény szerint nehéz pontos képet kapni arról, hogy pontosan mennyi munkavállalót küldtek el állásából a koronavírus-járvány miatt. Idehaza a Központi Statisztikai Hivatal mai adatai szerint júniusban 5,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta, 1,9 százalékponttal és 92 ezer fővel magasabb, mint 2019 júniusában.

A nemzetközi összehasonlítás szerint hazánkban Európa más államaihoz képest vélhetően hatékonyabb volt a válságkezelés – olvasható a Magyar nemzet cikkében.

A hasonló lakosságszámú Svédországban az egy évvel korábbihoz képest júniusban 150 ezer fővel több munkanélkülit tartottak nyilván. Az egyik legjobb foglalkoztatási adatokkal rendelkező Hollandiában pedig százezer fővel több a munkanélküli.

A legtöbb tagállam júniusi munkanélküliségi adatait ugyanakkor még nem közölte az uniós statisztikai hivatal, így a júniusi adatok irányadók, mivel májusban még nem oldották fel az összes korlátozást a tagállamok. A foglalkoztatottságról havi adatok nem állnak rendelkezésre, csak negyedéves számok, amelyek egyelőre szintén nem ismertek.

Az elemzők szerint az aktivitásból lehet legpontosabban következtetni a munkaerőpiaci helyzetre. Az inaktívak aránya minden tagállamban emelkedett az első negyedévben, így Magyarországon is. A statisztika azt tartja inaktívként számon, aki nem dolgozik, de nem regisztrált álláskeresőként, így nem számít munkanélkülinek sem. Hazánkban a második negyedévben mindössze 0,2 százalékkal emelkedett az inaktívak aránya, ami azt jelzi, hogy a munkanélküliségi adatok sem emelkednek jelentősen mindössze azért, mert sokan csak most mennek el a munkaügyi kirendeltségekhez, hogy álláskeresőként regisztráljanak.

Fotó: Magyar Nemzet

A tavalyi év utolsó három hónapja és az idei első negyedév közötti változást tehát az inaktívak arányának emelkedése jelezheti, mivel a járvány miatt bevezetett korlátozások miatt sokan nem tudtak munkanélküliként regisztrálni. A júniusi adatok ugyanakkor már nemzetközi összevetésben is irányadók lesznek. Nálunk a KSH szerint az inaktívak száma jelentősen, 84 ezer fővel csökkent májushoz képest, a korábban munkahelyüket elvesztett személyek nagy része ugyanis – a személyes kapcsolatok korlátozásának feloldását követően – aktívan kezdett munkát keresni. Közülük 58 ezren el is kezdtek dolgozni, növelve a foglalkoztatottság szintjét. További 25 ezren azonban – annak ellenére, hogy aktívan kerestek munkát, és két héten belül munkába is tudtak volna állni – nem találtak munkalehetőséget, így a nemzetközi összehasonlításra is hivatott, minden uniós tagállam által alkalmazott definíciók szerint a munkanélküliek számát növelték. Elemzők arra számítanak, fokozatosan ismét nő a foglalkoztatottak száma a következő időszakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!