Gazdaság

2017.05.30. 11:37

A MOL is megszólalt a benzinkutakon történt számlázási csalásokkal kapcsolatban

A MOL belső vizsgálata mellett a hazai jogszabályoknak és előírásoknak megfelelően értesíti az illetékes hatóságokat - közölték állásfoglalásukban.

​A MOL visszautasítja a 24.hu állításait.


A MOL a jogszabályok adta lehetőségek szerint jár el minden olyan ügyben, amikor felmerül a szabálytalanság gyanúja, illetve minden törvényes lehetőségével él, hogy figyelmeztesse partnereit a további szabálytalanságokkal járó következményekre - áll a részvénytársaság közleményében.


Ha a MOL egy konkrét benzinkutassal kapcsolatban tapasztal ilyet, akkor felszólítja a töltőállomást üzemeltető partnert, hogy váljon meg az érintett munkavállalótól. Mivel a töltőállomás munkatársai a partner alkalmazottai, ezért a partner felelőssége, hogy ezt követően, hogyan jár el a munkatársaival kapcsolatban. Azokkal a partnerekkel, ahol súlyos vagy visszatérő szabálytalanságokat tapasztalnak, felbontják a szerződést.

 

A cikkben megjelent kötbérrel kapcsolatban a MOL azt közölte, hogy minden partnerével szerződésben rögzíti, hogy saját, belső, szigorú protokolljának megfelelően kötbért szab ki minden olyan esetben, amikor a partner bizonyíthatóan szabálytalanságot követ el. A kötbér mértéke több tényezőtől függ, így például a szabálytalanság súlyosságától, illetve előfordulásának gyakoriságától.

Ahogy bármely, több száz kiskereskedelmi egységből álló hálózatban, így itt is időnként előfordulhatnak visszaélések. Az ilyen esetekben a MOL belső vizsgálata mellett a hazai jogszabályoknak és előírásoknak megfelelően értesíti az illetékes hatóságokat - emelték ki a közleményben.



Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a jelek szerint a MOL Nyrt. éveken át elhallgatta a hatóságok elől a kútjainál elkövetett számlacsalásokat. A nemzeti olajtársaság házon belül rendszeresen bírságolta ugyan a kutak vezetőit a fiktív áfás számlákkal kereskedő alkalmazottak miatt, de az esetekről nem tett feljelentést a nemzeti adóhatóságnál. A büntetésekből abszurd módon az év legjobb töltőállomása verseny díjalapját töltötték fel - írta meg a 24.hu.


Az olajcég belső biztonsági emberei hosszú időn át figyelték, és le is fülelték a a számlázások körüli csalásokat.

A lap birtokába került jegyzőkönyv szerint volt olyan hét, amikor 170 számlacsalást jegyzőkönyveztek és büntetéseket is kiszabtak: számlánként 10 000 Forint kötbért kellett befizetniük a MOL-partnereknek.


A csalásokat úgy követték el a kutakon, hogy azoknál a vásárlásoknál, amelyeknél nem vitték el a blokkot a vásárlók, egy előre megbeszélt cég nevére állítottak ki a felhasználásukkal áfás számlákat, némi ellenszolgáltatás fejében - tudta meg a lap. Ezzel a számlát kiállító benzinkutas költségvetési csalásban bűnsegéd a törvény szerint.


A belső vizsgálatokat több héten keresztül végezték a biztonsági részleg munkatársai, mégsem léptek közbe, csak amikor már több regisztrált esetről gyűltek össze bizonyítékok, ekkor bírságoltak is.

A lap úgy tudja, hogy a MOL gyakorlata szerint az elkövetési érték nem befolyásolta a büntetést. A szabálytalan számlaírásért számlánként 10 ezer forint kötbért róttak ki az alvállalkozóra. A díjszabást a MOL-partnerek számára jelenleg is érvényes általános szerződési feltételek gyűjteménye rögzíti. Ebből kiderül, hogy 10 ezer forintos kötbérrel büntettek mindenfajta számlázási szabálytalanságot. A nyilatkozó MOL-partnerek szerint azonban az esetek túlnyomó többsége a fiktív számlák kibocsátásra vonatkozott. Azt is elmondták, hogy a büntetést nekik kellett kifizetni, a MOL rájuk hagyta, hogy a csalás tényleges elkövetőjével hogyan rendezik le az ügyet.


A számlacsalásokból befolyó kötbérek nagyságáról hiába kérdezték a MOL-t. A lap forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy az biztos, hogy a bevétel egy részéből évente legalább 10 millió forintot – minimum ezer hamis számla ellenértékét – a rendszeresen megrendezett „Az év töltőállomása" verseny díjazására fordítottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!