Gazdaság

2015.09.19. 13:59

6 millió tonna kukoricatermés várható

A nyári forróság jelentősen csökkentette a termés mennyiségét.

Az idei kukoricatermés mintegy hatmillió tonna lesz, mivel a nyári forróság jelentősen csökkentette a termés mennyiségét - közölte a földművelésügyi miniszter a Békés megyei Csabacsüdön szombaton.

[namelink name="Fazekas Sándor"] ugyanakkor azt mondta, bízik abban, hogy az itteni gazdálkodók, és akik más tájakon "birkóznak a termeléssel", megtalálják számításaikat.

Az ötödik alkalommal megrendezett csabacsüdi Kukorica nap megnyitóján a miniszter felidézte, hogy a múlt évben évszázados rekord dőlt meg, hiszen 9,3 millió tonna kukorica termett. A növény mezőgazdaságban elfoglalt helyére utalva kiemelte, hogy 1,2 millió hektárnyi vetésterülete nagyobb, mint a búzáé.

A csabacsüdi Kukorica napot évek óta a helyi hagyományőrző egyesület szervezi. A rendezvényen bemutatják a kukorica gasztronómiában elfoglalt szerepét, a termesztés gépesítés előtti állapotait is annak érdekében, hogy a most felnövekvő generáció megismerje, miként gazdálkodtak eleink.

A nap folyamán betakarítási versenyt is hirdettek, és a látogatók a helyszínen megismerkedhetnek más szakmákkal, így a fazekassággal, a kovácsmesterséggel vagy a bőrdíszművességgel is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!