Gazdaság

2014.12.04. 07:21

Temetési támogatásra ösztönzik a kormányt

A szakma szociális temetés bevezetés, a "csináld magad" temetés helyett inkább temetési támogatást vezetne be a rászorulóknak.

A szociális temetés bevezetésének elhalasztását a szakma további egyeztetésekre szeretné felhasználni, hogy meggyőzzék a kormányzatot a "csináld magad" temetés helyett inkább temetési támogatást vezessen be a rászorulóknak - írta a Népszabadság.

A lap csütörtöki számában Puskás Béla az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnökségi tagja elmondta: a szakma szereplői mindent megtettek a felkészülésért a törvény végrehajtására, de megkönnyebbültek a hatályba lépés elhalasztásakor. Ez szerinte nemcsak a felkészülésre ad több időt, de arra is, hogy újabb egyeztetéseket kezdjenek a kormányzattal.

A szakma álláspontja ugyanis változatlan. Egy állami temetési támogatás bevezetése szerintük humánusabb és méltányosabb lenne, egyben szakszerűbb temetést biztosítana, és nem is kerülne többe, mint a szociális temetés, amely a költségeket számítva annyiba kerül, mint a legolcsóbb köztemetés.

A lap megkérdezte a Belügyminisztériumot, hogy változhatnak-e a szociális temetés szabályai, amire a tárca azt közölte: több alternatíva vizsgálatát követően alakították ki a bevezetni kívánt szabályokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!