Gazdaság

2014.07.11. 07:55

Érdemben nem javítottak a brüsszeli pénzek a leszakadó régiók helyzetén

A tetemes mennyiségben elköltött uniós támogatás sem változtatott érdemben a 2004 és 2011 közötti időszakban a magyar vidék hátrányos helyzetű régióinak lemaradásán, a feltárt helyzetkép rámutat arra, hogy a brüsszeli pénzek felhasználásán alapvetően változtatni kell - írja a Magyar Nemzet pénteki számában a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatására hivatkozva.

A lap idézi a Falu című folyóiratban megjelent tanulmányt, amelyben Szörényiné Kukorelli Irén, az MTA közgazdasági és regionális tudományi központjának tudományos tanácsadója, egyetemi tanár rámutat arra, hogy nemcsak az egyes magyarországi régiók között, hanem azokon belül is nőttek az egyes térségek közötti egyenlőtlenségek, sok esetben pedig ez úgy következett be, hogy visszafejlődés történt.

A folyóirat több olyan tanulmányt is közöl, amelyek az MTA, valamint a Nemzeti Agrár-szaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet kutatási programja során születtek, ezekből kiderült, hogy a brüsszeli források felhasználó fejlesztésekkel nem sikerült lefékezni azoknak a térségeknek a fokozott lemaradását, amelyek a kilencvenes évek végétől egyértelműen "leszálló ágba" kerültek - írja a Magyar Nemzet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!