Gazdaság

2017.03.21. 10:43

20 millió forintra büntette a CIG Pannónia Biztosítót az MNB

A társaság súlyos jogsértést követett el mulasztásával.

Az MNB 20 millió forintos bírságot szabott ki a CIG Pannónia Biztosítóra a részére vezérügynöki tevékenységet végző társaság felügyeleti biztosításközvetítői nyilvántartásba való bejelentésének és vezérügynökként való engedélyezésének elmaradása miatt.


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból célvizsgálatot folytatott le a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-nél (CIG Pannónia Biztosító), annak Olaszországban nyújtott határon átnyúló tevékenysége, illetve – ezzel összefüggésben – a vele együttműködő biztosításközvetítői és kiszervezett tevékenységet végző budapesti székhelyű társaság működése kapcsán.


A jegybank a vizsgálata nyomán megállapította, hogy a CIG Pannónia Biztosító jogsértő módon nem tette meg a szükséges bejelentést az MNB számára az adott társaságról annak biztosításközvetítői felügyeleti nyilvántartásba vételére, s nem szerepeltette azt saját közvetítői belső nyilvántartásában sem. A társaságot a biztosító az MNB előzetes engedélye nélkül bízta meg vezérügynöki teendők ellátásával is. Mindezeken túl az MNB célvizsgálata az ügymenet kiszervezésével összefüggésben bejelentési késedelmet, valamint belső szabályozási hiányosságokat, pontatlanságot is megállapított.


Az MNB a feltárt hiányosságok miatt figyelmeztette a biztosítót az azokkal kapcsolatos jogszabályok betartására, kötelezte a jogszabályszerű működésre, s 20 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki.


A bírságösszeg megállapításánál súlyosító körülménynek számított, hogy a CIG Pannónia egy, jelentős üzletviteli jogkörrel megbízott biztosításközvetítő kapcsán mulasztotta el a bejelentési és engedélyeztetési kötelezettségét. A megbízott biztosításközvetítők felügyeleti regiszterben történő bejelentése egyebekben is olyan alapvető feltétel, melynek elmulasztása kiemelten súlyos jogszabálysértésnek minősül a biztosítási piac átlátható és biztonságos működésének követelménye szempontjából. Enyhítő körülménynek számított, hogy a CIG Pannóniának az érintett társasággal való jogviszonya részben megfelelt a kiszervezési közjogi szabályrendszerének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!